A történet különböző változatai több helyütt olvashatók.

—-

Szent László éppen visszatért egy sikeres hadjáratról, amikor hírét vette, hogy Horvátországban a húga veszedelembe került. A vele hazatért katonáknak pihenőt adott, és friss csapatokat toborozva tüstént Horvátország felé indult.

Az új seregben a tisztek és alvezérek zöme is új volt, kivéve néhány bizalmi embert.

A király nagyon fáradt volt, ezért szokása ellenére nem lóháton indult a hadjáratra, hanem megvásárolta az egyik környékbeli birtokos kocsiját, abban helyezkedett el, és szinte az indulás után azonnal elaludt.

Akkor még nem voltunk kocsigyártó nagyhatalom. Hintó még nem létezett, a szekerek nehézkesek és kényelmetlenek voltak. A királyt azonban nem zavarta a kényelmetlenség, több napja nem aludt.

Már Kanizsa környékén jártak, amikor a rozoga tákolmány egyik kereke meglazult. Kiesett belőle egy szeg.

A tisztek látták, de nem tettek semmit. Legfeljebb összeroskad a szekér, felijed a király, ők pedig pihenhetnek. Nem hitték, hogy Lászlónak baja eshetne. Azzal meg igazán nem törődtek, hogy a király sietni akar. László baja, nem az övék.

Észrevette azonban a bajt egy Balázs nevű falusi is. Ez mást gondolt, mint az előkelőségek. Tudta, hogy a király sietni akar. Mit tegyen?

Nem állíthatja meg a menetet, a király siet, veszélyben a húga. De miért is állnának meg, ha se szerszám, se anyag, se hozzáértő mester nincs a közelben?

Gyorsan határozott. Fogta a nála lévő szerszámot, a szög helyére dugta, és ballagott a szekér mellett.

(Némely forrás szerint az ujját dugta oda, de ezt nem hiszem.)

A korabeli szekerek sebessége és az út minősége lehetővé tette, hogy így kísérje a király járművét. Menet közben más falusiakat is odakurjantott, ezekkel felváltva tartották a szerszám nyelét, és biztosították a szekér haladását. A hajtó hálás volt nekik.

Így haladtak délutántól másnap délelőttig. Közben az előkelőségek fogták magukat, előrelovagoltak, és kényelmes szállást kerestek maguknak az első nagyobb faluban.

Másnapra elértek egy nagyobb faluba, ahol egy bognármester háza előtt állították meg a szekeret.

Éppen ekkor ébredt fel a király. A hajtó tüstént elmesélte neki, mit tetek érte Balázs és társai.

Szent László tekintete az előkelőségeket kereste. Amikor néhány óra múlva elősomfordáltak, a király magához intette őket, és elmesélte, mit műveltek Balázs és társai.

Az urak a vállukat vonogatták.

- Nektek nem jutott eszetekbe?

- Az ilyesmi a paraszt dolga, felség.

Szent László elmosolyodott, de a tekintete megkeményedett.

- Hazamehettek. Nincs rátok szükségem. Minél magasabban áll valaki, annál nagyobb a feelőssége. Ezek az emberek mától kezdve veletek egyenrangú nemesek, és átveszik a helyeteket.