Szelíd mosolyú őszutó,

A szél lágyan suhan,

Hajnalban néha csíp a dér,

S az Idő elrohan.

—-

Lehullt tömérdek vén levél,

A sok fa már telel,

Fájós derékkal jár a Nap,

S az Idő elszelel.

—-

Nosztalgiából él a Hold,

Csak emlék már a nyár,

Őszül a csendes láthatár,

Az Idő meg nem áll.

——-

Az Élet vénül, ám a Csók

Örökre megmarad,

A Vágy nem őszül meg soha,

Bár az Idő szalad.

——-

Ha meghalunk, lelkünk talán

Majd új létet fogan,

Ősz lesz a földön, s az Idő.

Majd akkor is rohan.