Vitéz Mihály havasalföldi vajda fontos ikon a román történetírásban. Állítólag ő kísérelte meg először Erdély, Havasalföld és Moldva “egyesítését”.

Mi ezt másképpen tudjuk. Alighanem jobban. Perdöntő lehet a kortársak világlátása, szempontrendszere, amelyben természetesen szó sincs semmiféle anakronisztikus román nemzeti egységről, még románokról sem, az oláh elnevezés nem számít pejoratívnak.

A magyar és a román történetírás egészen másképpen látja a változatlan múltat. A románok mindig “felszabadítani” akarták Erdélyt, bár leginkább rabolni jöttek, általában török szövetségben. Az erdélyi fejedelmek szintén rabló vagy dinasztikus célú hadjáratokat vezettek a fejedelemségek ellen. Utoljára II. Rákóczi György. Lecserélte a neki nem tetsző fejedelmet. Nem annektálni akart, hanem a hűbéri felsőbbségét megerősíteni, ami valahol ugyanaz.

Amíg a történetírás állami nézőpontú lesz, román és magyar szempontok nem egyeztethetők össze. Ha valamikor egyszer népi nézőpontú lesz, közös nevezőre juthatunk.

A román történetírás szerint a derék Vitéz Mihály 1595 októberébenGyurgyevó mellett szétverte Szinán nagyvezír seregét, a vajda éppen ezért kapta a Vitéz (Viteazul) melléknevet.

Mihály vajda nagy győzelme finoman és udvariasan szólva is hatalmas csúsztatás. A kortársak úgy tudták, hogy Vitéz Mihály csak a koalíció egyik tagja, a fő erőt az erdélyi fejedelmi kontingens alkotta, a csata győztes hadvezére meg Bocskai István. Az erdélyi hadak a vajda segítségére jöttek, és eltángálták a törököt. A csata jelentősége és mérete egyébként vitatott, már a kortársak is kételkedtek abban a megsemmisítő török vereségben, amit a szemtanúk regéltek. A “tönkrevert” török a következő évben elfoglalta Egert, és Mezőkeresztesnél szétzúzta a csapnivalóan vezetett császári sereget.

A gyurgyevói csata azonban mindenképpen fontos esemény volt; hiszen Mohács óta először sikerült vereséget mérni török fő erőkre.

Hogy a románok ki szeretnék sajátítani, érthető, ha nem is elfogadható. Maguk sem gondolhatják komolyan, hogy a havasalföldi vajda egyedül szegült volna szembe a törökkel. Ilyen ugyanis sohasem fordult elő – sem előtte, sem utána.

Gyanítható, hogy az erdélyi had érkezése nélkül Mihály sem tett volna így. A harcban nagyszerűen helytállt, de a főparancsnok Bocskai István váradi főkapitáy volt.

Bocskai hadvezéri képességeiről később elég meggyőző képet festett az általa irányított felkelés, a magyar történelem egyetlen sikeres szabadságharca.

A Báthory Zsigmond lemondása utáni zavaros helyzetben Mihály vajda – elvben császári szövetségben – Erdélyre tör.  Erdély uralmát a lemondott fejedelem unokatestvérére, Báthory András bíborosra hagyja. A székelyek utálják az erőszakos katolizációra törekvő Báthory Andrást. Utat nyitnak Vitéz Mihálynak. Melléállnak, legyőzik a bíborost. Sőt el is fogják, lefejezik, és Vitéz Mihály elé hajítják a fejét.

Vitéz Mihály belerúgott, még le is köpte. Aztán azt mondta:

- Szarakuj pópa! (Kb. “szegény pap”)

Mihály Erdély fejedelmévé tette magát. Kétkulacsos módon hűséget fogadott szultánnak is, császárnak is. Mindenhová oláh főhivatalnokokat nevezett ki.

Hamar kitelt a becsülete. A székelyek elkergették. Másodszor Giorgio Basta szövetségében tör Erdélyre. Most már a lemondott Báthory Zsigmond is újra sorompóba lép – eredménytelenül.

Bastának nem tetszik Mihály. Hasonlóan cselekszik, mint fél évszázada Castaldo, feljelenti Mihályt, hogy a törökkel cimborál. A vád nem alaptalan.

Prága (itt van ekkor Rudolf császár székhelye) jóváhagyja az olasz tábornagy tervét.

Vitéz Mihálynak befellegzett. Basta vallon zsoldosai a következő tivornyán rátörtek Mihályra, és felaprították oláhjaival együtt. A levágott fej Basta lábai elé került.

- Szarakuj vajda! – mondta a zsoldosvezér és belerúgott.