Reszketegen fut a sápadt Hold a mogorva, nagy égen;

Felhők öble mögül duzzog az alkonyi szél.

——-

Itthon a két gyerekem, csendben hullámzik a szombat;

Kint a hideg feledés, bent meg a kályha dalol.

——–

Őszi reményeket áld vagy tüntet a csalfa jövendő;

Létünk kincstárát biztosan őrzi a múlt.

——–

Kint a világban düh forr, gyűlik az indulat egyre;

Bajra a baj csörtet, rosszat a rossz követi.

———

Évtizedek telnek, és mindig rossz jön a rosszra;

Azt suttogja a szél, vérfürdő közeleg.

——-

Kályha barátságos melegében szép is az élet;

Széles idő-folyamon kis hétvége-sziget…

——-

Kinn a globálpénz ritkán hallgat a szépre, a jóra;

Ostoba hajszával irtja saját jelenét.

——-

Rossz profitelvek nem szülnek soha édeni kertet;

Pénzen nem vehetünk sem békét, se jövőt.

——-

Hitvány talmi-demokrata, ténylegesen oligarcha

Úgynevezett elitünk Föld-ura csődülete…

——-

Őszi remények fátyola  úszik a hajnali szélben;

Fáznak a vágyak a friss, csípős reggeleken.

——–

Tán a világ meg a Lét értelme az őszi reménység;

Új Ősz, új televény – új Lét, új szerelem…

——–

Minden igaz csók, minden jó szó kell a világnak;

Tán a Teremtés sem volt soha más, csakis ez.

———

Hadd lobbanjon a bennünk élő isteni szikra;

Hozz még szép nyarakat, halvány őszi remény!