Őszi ködök tükörképe

Mindig a Történelem,

Egy kevéske bizonyosság,

Meg temérdek sejtelem.

Maguktól hatnak a dolgok,

Semmiség csupán a Hit?

Vajon számít-e az ember

Egyáltalán valamit?

Alattomos végzeteket

Küldenek ránk holt egek,

S az Ember a szükségszerű

Anyag útján lépeget?

Őszi ködök tükörképe

Ez a csalóka Jelen,

Talán mégiscsak álmodunk,

S felébredünk hirtelen?

Egyik ember hajléktalan,

Másik milliók ura,

Ugyanaz a rossz mérkőzés

Egy korhadt fél kapura.

Semmiségekért az ember

Most is társait veri,

Lesz-e jobb, nemesebb egyszer,

Mint távoli ősei?

Őszi ködök tükörképe

Minden emberi tudás,

Pénz, fegyver, meg gonosz tanok

Közt lappang az árulás.

Gyarapodó ismeretek

Alatt roskad már az ág,

A sok tudástól miért nem

Lesz jobb mégis a világ?

Tudás fáján nincsen mérleg,

Isten nem kilóra mér,

A tudásunk erkölcs nélkül

Egy bakarasznyit sem ér.

Őszi ködök tükörképe

Mindenféle kósza dal,

Üres humbug a költészet,

Ha nem marad fiatal.

Ha fájdalmas Reményekkel,

Örök Tűzzel nem rokon,

Kérődzhet álmagányában

Mesterkélt, holt díjakon.

Ha pózokba merevedve

Baktat hivatal után,

Nemhogy tüze, füstje sincsen,

Maga is egy póz csupán.

Őszi ködök tükörképe

Ez a műanyag világ,

Szomorúan nyerítenek

A képzelt ködparipák.

Vén statisztika-istenség

Bámul a világ felett,

Nem a költségek teremtik

A csökönyös Életet.

Őszi ködök végvidékén

Sok kis Élet összeér,

Embrió csupán a Jövő;

Anyát és Apát remél.