Ötven évem zuhant tova

Az Idő csúszdáján,

Magam is egy régi világ

Emléke vagyok tán.

——–

Akadt a fél évszázadnak

Jobb,  nehezebb éve,

De olyan nem történt soha,

Amit bánni kéne.

——-

Lányainkat felneveltük,

Óvtuk, segítettük,

Közben talán a kenyerünk

Javát meg is ettük.

——–

Kint a gazdasági válság

Sohasem ért véget,

Kaptunk hát a szemünk közé

Özön hülyeséget.

——

Hitvány világ tengeréből

Hullt a tajték váltig:

Bokros Lajos csomagjától

Hoffmann Rózsikáig.

———

Az Élet lövészárkában

Kitartottam végig,

Ezután is; mindegy, hogyha

Csak por száll az égig.

——-

Látom, balekokat keres

A savanyú Végzet,

S hajléktalan jelmezben jár

Az öreg Enyészet.

——-

Jövő házának tetejét

Vihar horpasztotta,

S az öltönyös rablóbanda

Egyre fosztogatja.

——-

Hazánk romlik, elődeink

Műve semmivé lett,

S magán-exodusszerűen

Távozik az Élet.

——–

Elspórolta-bizniszelte

“Elitünk” a házat,

Semmi sem marad utánuk,

Csupán a gyalázat.

——–

Kinevezett költészetünk

A bajon nem enyhít,

Mondatonként csócsálgatja

A vasszürke Semmit.

—–

A díjazott irodalmunk

Lomhán tiritarka,

Elegánsan semmitmondó,

Se füle, se farka.

———

Rég tudom, hogy a világban

Rosszul jár az óra,

A baromság mindig eljön,

S várni kell a jóra.

——-

A kifosztott, rossz jövőnek

Minden nehéz éve

Úgy omlik majd az országra,

Mint a dohos kéve.

——–

Érdemes-e jobb jövőért

Sorompóba állni,

Nem jobb külföldre, nemlétbe

Máris dezertálni?

——-

Ostromlott vár a Jövendő,

Szultán áll előtte,

S a martalóc oszmán csürhe

Csaknem körbevette.

——–

Akinek ez nem szívügye,

Gyorsan meneküljön,

Létben vagy világban minél

Messzebbre kerüljön.

———

Az ostromverte jövendőnk

Léte véres, kormos,

S a várban a Szerelem az

Egyetlen seborvos.

——-

Rossz, spórolós magyar jelen

Hiány-konoksága,

Nincs ennél a nagyvilágnak

Nagyobb boldogsága.

———

Fél évszázad elmúltával

Csikorog az Élet,

Lövedékkel, infarktussal

Hamar véget érhet.

——–

S ha mégis tovább tartana,

Kissé hosszabb lenne,

Egyedül a kedvesemnek

Lesz érdeme benne.