Batthyány József gróf esztergomi érsek, hercegprímás 1790 körül hatlovas hintón érkezett Pest városába.

A leendő egyik magyar főváros akkor még kicsi, koszos és sáros, vidékies település volt, a mai hatalmas Pestet nemigen lehetett a láttára megjósolni. Nem volt ebben a városban egyetlen országos intézmény sem, de már voltak hazafiak, akik szerették volna előre mozdítani a nemzet csinosodását.

Ilyen hazafi volt a néhány év múlva a Martinovics-féle összeesküvés egyik igazgatójaként kivégzett Szentmarjay Ferenc. Kazinczy visszaemlékezésében ő volt a szép ifjú.

(Öten voltak 1795. május 20-án a kivégzettek. Kazinczy szerint az apát, a kapitány, a vicispán, a szép ifjú és a vak gróf, azaz Martinovics Ignác, Laczkovics János, Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc, gr. Sigray Jakab.)

Szentmarjay, a szép ifjú éppen Pest valamelyik sáros utcáján igyekezett a hajóhíd felé (állandó híd sem volt még akkor Pest és Buda között), hogy ügyes-bajos dolga intézése végett Budára átjusson, amikor elrobogott mellette – ugyancsak a hajóhíd felé az esztergomi érsek hatlovas hintaja.

Szentmarjay azonnal felismerte a hintót, ismerőse volt az érsek, akit kitűnő, de kissé elkényeztetett embernek tartott. Batthyány érsek úr a művészet legjelentősebb hazai támogatói közé tartozott, de a pompát és a kényelmet se vetette meg.

A szűk utcában a hintó kénytelen volt lassítani, sokan haladtak előtte. Szentmarjay elmosolyodott. Miért ne viccelje meg az érsek urat?

A hintő mellé lépett, megkocogtatta az ablakot, és harsány hangon, hogy az utca hallja, megjegyezte:

-         Krisztus gyalog járt!

Érsek úr kihajolt az ablakon.

-         Ő megtehette, mert egy ács fia volt, de az én apám Magyarország nádora, mit szólnának hozzá a népek?