A Nyár levetett ruháit

Már Szeptember viseli;

Előbb-utóbb rájön majd,

Hogy ez a köntös nagy neki.

——-

Kánikula-kabátjában

Parádézik dölyfösen;

Hátha a sok buta madár

Nem repülne rögtön el.

——–

Nyár-jelmezben jött Szeptember,

Hátha behódol a Nap,

Hátha jut még alamizsna;

Hosszú, tüzes pillanat.

——–

Jelmezben oson Szeptember,

Verőfényes szép napon,

Mint fiatal lányok közé

Festett bajszú vén kujon.

——-

Dicsősége tetőpontján

Nyári mezben tetszeleg,

Örökségül itt maradt rá

A tűzruha, a meleg.

——-

Hamarosan leleplezi

Egy csípős hajnal, s a dér;

Őszre kondít a vén Idő,

S a szomjas föld inni kér.

—–

Megszólal majd a távolból

Október hideg szava;

S míg el nem fogy, Szeptember is

Lehet kissé – önmaga.