Aki elmegy, megsiratjuk,

De ha egyszer visszajön;

Felragyog az Otthon arca,

Árad a tisztes

Öröm.

Más meg végleges szándékkal

Búcsútlan világnak áll,

Pörét vesztve a világban

Meghalni

Hazatalál.

Aki örökre elmenne,

Ne tartóztassuk tovább,

Mi nem neveltük olyanná,

Hogy szeresse

A Hazát.

Ha egyszer csonttá fagy rajtunk

Az Idő, a vén kabát;

Gyermekeink,

Unokáink

Öröklik majd

A Hazát.

Nem keresünk ellenséget,

Volt az már több, mint elég;

Minden szomszédunkkal békét

Kellett volna kötni

Rég.

A Barátokat becsüljük.

Aki bennünket szeret,

Tisztelet fogadja nálunk,

S méltó

Vendégszeretet.

Most miénk a felelősség,

Hogy él-e magyar tovább;

Gyermekeink,

Unokáink

Öröklik-e

A Hazát.

A Múltunkat nem feledjük,

Velünk él, amíg vagyunk,

A baj csak az, hogy belőle

Eleget

Nem tanulunk.

Bennünk bízik most az Isten,

Magunk vagyunk a Jelen;

A Múlt értünk van, Jövő meg

Csupán általunk

Terem.

Most rajtunk a felelősség,

Mi halljuk Isten szavát;

Gyermekeink,

Unokáink

Öröklik-e

A Hazát?

Mindig befogadtuk, aki

Tiszta szívvel érkezett,

Fogadjon minket testvérnek,

S Hazájának

E helyet.

De aki fegyverrel jönne,

Az jobb, ha otthon marad;

Martalócnak,

Hódítónak

Legyen kívül tágasabb.

Ezerszáz éve temetnek

Itt magyar

Anyát,

Apát;

Utánunk a
Gyermekeink

Öröklik majd

A Hazát.

Itt a fű érettünk zöldell,

A Nap miattunk ragyog;

Ez a Hazánk,

A gazdái mi maradunk,

Magyarok.