Ha dallamot dúdol a szél,

Megint remény fakad,

És elpirul a szürke ég,

A mindig hallgatag.

—–

Ha múlt szerelmek énekét

Zengi a vén Idő,

Tán színre lép a semmiből

Az öreg Békítő.

——-

Ha Gyermekem zenéje szól,

Ülök és hallgatok,

S a meghatott Mindenségben

Tán el is olvadok.

——-

Ha itthon kályha duruzsol,

Elönt a nyugalom,

S a szent Béke halk neszeit

Meghitten hallgatom.

——

S ha hallom Kedvesem szavát,

Sóhajt a Végtelen,

S én azt hiszem, hogy némi kis

Élet még jár nekem.