Hannibál nem félt a túlerőtől. Az utolsó kivételével minden jelentős ütközetét megnyerte, és mindig túlerővel szemben.

Az i.e. 216-ban Cannae mellett vívott csatában az újkori német hadtudomány a túlerőben lévő ellenség bekerítésének és megsemmisítésének iskolapéldáját látja.

A csata reggelén Hannibál fellovagolt egy dombtetőre, hogy szemügyre vegye a harcra készülő római sereget.

Vele volt többek között egy Giszkón nevű alvezére is.

Hannibál figyelmesen szemlélte a rómaiakat. Látta, hogy Teretius Varro hatalmas tömmbe sűríti középen a légiókat, és még a szokásos sakktáblaszerű felállást is elhagyja, hogy elférjenek. A gyalogság középre szorult, a kis létszámú lovasság kétfelé osztva a szárnyakon.

A karthágói fővezér szélesen elmosolyodott. Már látta, ahogy a római légiók előretörve besétálnak a nekik állított csapdájába, és lovassága segítségével bekeríti őket.

Ő ezt látta a rómaiakat szemlélve, de vezértársai nem. Azok a dermesztő sokaságot nézték, és összeszorult a torkuk. Félelmüknek Giszkón adott hangot:

- Micsoda sokaság!

Hannibál megértette, hogy a többiek félnek. Ezt nem hagyhatta. Elmosolyodott.

- Egy dolgot nem veszel figyelembe, Giszkón!

- Mit, vezérem?

A többi is fülelt.

Hannibál mosolyogva mutatott a csatára készülő római hadra:

- Abban a sokaságban egy sincs, akit Giszkónnak hívnának!