Honoré de Balzac korántsem volt annyira könnyelmű, mint kor- és írótársa, az idősebb Alexandre Dumas, de kiadói vállalkozásának összeomlása után úszott az adósságokban.  Olyan sok volt a nagy összegű tartozás, hogy a kisebbekkel alig törődött. Pedig – ahogy lenni szokott – éppen az ilyen hitelezők zaklatták úton-útfélen.

Egyszer fenyegető hangú levelet kapott – egy fűszerestől.

“Monsieur Balzac!

“Amennyiben ön nem rendezi a nálam fennálló, csaknem öt franc-ra rúgó adósságát, kénytelen leszek a problémát jogi útra terelni, és ön ellen végrehajtást kérni.”

Balzac elmosolyodott. A levél így zárult:

“Maradok továbbra is kiváló tisztelője:

Az Úrnak igen alázatos szolgája:

XY fűszeres”

Balzac ezen még el is nevette magát. Néhány perc múlva a következő válaszlevelet írta:

“Tisztelt Uram!

Közeledik az év vége. Tudatnom kell Önnel, hogy szilveszter estéjén szokásom száz hitelezőm nevét egy kalapba gyűjteni, és pontosan éjfélkor egy nevet onnan kihúzni.

A szerencsés nyertes abban a jutalomban részesül, hogy újévkor kifizetem neki az adósságomat.

Amennyiben Öntől még egy ilyen pimasz hangú levelet kapok, kénytelen vagyok kihagyni a következő sorsolásból.