A kisebbik is felnőtt már,

Pedig olyan hamvas,

É s kislányos ma még,

Az Égen visszhangoznak a mesék;

S az Idő résein keresztül

Olykor

Megsimogatjuk régi életünket.

———

(Megígértem, hogy nem lesz vers belőle;

De tudd meg:

Elvarázsolsz bármikor.)

——-

Még szőke hajjal fogtam a Kezed,

S a szép jövőért reszkető reményt

Közömbös sziklafal takarta el,

——-

(Fantasztikus voltál már akkor is,

S azóta egyre több…)

——–

Ránk tört a pletyka,

Mint páncélos attak;

S a bölcsek

Balga tanácsokat adtak.

—–

(Hold csúszik friss fagyon;

Féltékeny lett a vén Idő

Nagyon.)

——-

Rossz sárkupacok heggyé törekednek,

Régi barátok sznobbá öregednek,

Avasodik a tegnapi fanyar;

S a fojtogató köd:

Import-magyar.

——

(Bársony terítő Isten asztalán;

A csoda? Mi magunk vagyunk talán.)

——–

Két büszkeség,

Két élet,

Két alázat;

Egymásban leltünk mindörökre

Házat.

———

(Másnap öltöny, kamat,

Meg posztmodern,

Nekünk  a Szerelem.)

——–

Egy szobánk,

Ahogy felépült a Múlt,

Kis kertes otthonná

Magasztosult.

——-

(Az Idő résein keresztül látom,

Családom

Csendes évtizedeit.)

——–

Vénül a test és csikorog az ágy;

De sohasem vénül bennünk:

A vágy.

——–

(Megígértem, hogy

Nem fogom leírni,

Te meg úgyis tudod…)

——-

Csoda?

Áldott hétköznapok sora;

A Szerelem

Evangéliuma.