Lassú folyam, szelíd folyam

A vénülő Idő,

Ne higgyük, hogy sodrásában

Nincsen elég erő.

——-

Bár lustának tűnik nagyon,

De néha elragad,

S ilyenkor köd borítja el

A néma partokat.

——

Széles mederben hömpölyög,

A hátán sok hajó;

Itt búcsú minden pillanat,

És új találkozó.

——

Az Idő hallgatag folyam,

Nincs kihez szólnia;

Homlokára árkokat ír

A melankólia.

——–

Örök alkonyba fut tova,

Hajnal sosem dereng,

S jövőbe jutva szüntelen

A múltakon mereng.

———

Csendben hallatszik valami

Halvány melódia,

Nem több a vén Idő talán,

Mint saját dallama.

———

A Lét az Idő folyamán

Fehér hullámtaraj,

És tompa messzeség a vágy;

Csak távoli moraj.

——–

Magában az “előre” vak,

Süket a “fent”, s a “lent”,

Értelmet, rendet, célokat

Csak az Élet teremt.