(Elhangzott a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján rendezett ünnepségen 2013. február 25-én, Békésen, Pocsai Ildikó előadásában.)

Ledönt az Idő minden kőfalat,

A gonosz múlandó, a Hit szabad;

Torz múmia a régi hatalom,

A Múlt romjait benövi a gyom,

És medret vájhat

Magának

Egy hűvös, tiszta kis patak:

A Bánat –

A bűnös lelki békére találhat,

A megtévedt ember magába szállhat,

De

Az elvnek nincs bocsánat.

Az ember Isten helyét bitorolta,

Az igaz hitet kínnal megtorolta,

Fröccsent a vér,

Hízelgés tükrében nézte magát

A vezér…

Volt hazug elvek sora,

Halál-lista;

A kínzás mindig

Materialista,

S mint szélvihar magányos, száraz ágat,

Üldözték a szent, tiszta ideákat.

Isten nem feled,

Az Idő apasztja a könnyeket,

Jön könny helyébe

El nem múló

Örök

Tisztelet.

A bűnös meakulpázhat,

Mutathat másra,

Sírhat,

Kiabálhat;

Az elvnek nincs bocsánat.

A múlt zsarnokság csorba

Régi bögre,

De a gonosz

Nem múlt el mindörökre.

Még alattomosan

Itt sompolyog,

És lecsap –

Ahol legjobban sajog.

Ha nem látható a hatalom orma,

A demokrácia csak puszta forma.

Ha a világ csak a pénzhez lojális;

Akkor rabszolgaság lesz – ezután is.

Ha a pénz békés otthonodra

Támad,

Az elvnek

Akkor sem lehet bocsánat.

A rossz elveknek

Soha sincs bocsánat.

Ledönt az Idő minden kőfalat,

A gonosz múlandó, a Hit szabad;

Ha béke, öröm, szabad akarat

Kell

Hogy eljöhessen a nap,

Hogy senki sem épít falat,

S az Élet

Végleg

Szép marad.