Addig…

Míg Anikó hazavár;

És Szeméből rám ragyog

A napsugár.

——–

Addig…

Míg ha Lilla hazaér,

Reményteljes a világ,

És hófehér.

——-

Addig…

Míg az Élet csavarog,

S békésen álmodoznak

A magyarok.

—-

Addig…

Amíg nap napot követ,

S csillámporba rajzolom

A körömet.

——-

Addig…

Míg a magyar szó ragyog,

És királyi jókedvemből

Írhatok.

——-

Addig…

Míg száz csillag andalog,

S esti szél a fénylő Holddal

Társalog.

——–

Hordószónokok ágálnak,

Önfény-giccsű mennybe szállnak.

—-

Vigyorok celebbé kopnak,

Olcsó felvágottat lopnak.

—–

Sznobok modern képet vágnak,

Külhonból vett gittet rágnak.

——-

Pénz-próféták csókot dobnak,

A Profittal sztriptízt ropnak.

———-

Posztmodern verkli nyekereg,

Hajba kapnak díj-spílerek.

——-

Bőgnek ifjú kövületek,

Hajlongnak dísz-önérzetek.

——–

Hajnal-bumli,

Buszra várni,

Vén fagy csápja tekereg;

Szoronganak

Dolguk felé

Fáradt arcú, barátságos

Emberek.

——

Amíg a szél fütyül,

Dalom közébük ül,

Csendben arról álmodunk,

Hogy egyszer itthon talán végre

Jobb világ kerül.

——-

A Csend, ha megfeszül,

A Remény testesül,

A csillagok arany palástja

Van mindig

Felül.

——

Ha esti csöndben

Boldog béke

Lábunkhoz leül;

S a Szeretet, mint bolyhos kis takaró,

Ránk terül;

Megértem: a vers azért kell,

Hogy a világ sohase maradjon

Egyedül.