Ez az eset Nagyvárad régi krónikáiban szerepel, emlékezetem szerint talán Ráth-Végh István említette valamelyik könyvében. A jeles kultúrtörténész valami olyan megjegyzéssel summázta, hogy az eset bizonyára párját ritkítja a házasságtörési bűnperek történetében.

Nagyváradon történt, valamikor a XVI. század második felében.

Szabó Pál váradi polgár panaszt tett a felesége ellen. Házasságtöréssel vádolta meg, hogy a céda asszony évek óta titkos viszonyt folytat valami Váradon letelepedett külföldi katonatiszttel, olasszal vagy némettel.

A hatóság nyomozásba fogott.

Nosza, a külföldi pernahajdernek sem kellett több, azonnal kereket oldott, amivel aztán végképp cserben hagyta magyar szeretőjét.

Szabó Pálnéra rábizonyult a vád. Ez pedig elég kemény dolog volt akkoriban, lévén a házasságtörés büntetése: halál.

Erzsók asszony nagy zokogással fogadta az ítéletet, de bizony a bíróság tagjainak a szívét nem tudta meglágyítani.

A síró-rívó-könyörgő-fogadkozó asszonyt feltették egy szekérre, mellé ült a pap, és a paraszti alkotmány nagy zörögve elindult vele a városból a vesztőhely felé.

Út közben kitűnt, hogy Erzsébet asszony a váradiak körében nem örvend különösebb népszerűségnek.

Mi az, hogy nem örvend? Sőt…

A népek talán egyebet is tudhattak Erzsók viselt dolgairól, mert a tömeg összegyülekezvén nemcsak paradicsommal és záptojással dobálta meg a nyomorult fehérnépet, de mindenféle cédának, dedának gyalázta, és közben olyan esetekről kiabált, amelyek nem jutottak a bíróság tudomására.

A vérpad a városon kívül állt, hatalmas bárdjára támaszkodva ácsorgott ott a hóhér.

Mert hogy az ítélet imigyen hangzott:

“Az házasságtörő, kurva asszonyi állatnak feje vétessék!”

Úgy tűnt, Erzsók asszony sorsa perceken belül beteljesedik.

A sikoltozó nőt durva kezek rángatták fel a vérpadra, a hóhérsegédek megkötözték, térdre lökték. Feje a fatönkre került, letépték a ruhája szegélyét, kiszabadították a nyakát.

A vérpaddal szemben felsorakoztak a bíróság tagjai, és a jegyző ismertette az ítéletet. A tömeg egyhangú helyeslése közepette előállt pálcájával a főbíró. A hóhér már emelte a bárdot.

A néma csöndbe magányos férfihang harsant:

-Megbocsátok!

Bizony, Szabó Pál uram ácsorgott a vérpad előtt kialvatlan szemekkel, borostásan, egész testében remegve.

Ha pedig a sértett megbocsát, az ítéletet nem hajtják végre, ez volt akkor a jogszokás.

A főbíró nem állta meg:

- Jól meggondolta kegyelmed? Visszafogadná a hamis, szajha, semmirevaló feleségét? Miért nem keres inkább helyette egy jobbat, egy másikat?

Szabó Pál nem tágított. A hóhérlegények erre kioldozták az elítélt asszony kötelékét. A pap a lelkére beszélt:

- Jó becsülje meg kend magát aztán, ha már ilyen derék ura van!

Erzsók asszony ekkor már szárnyalt, szinte röpült a férje nyakába.

A szóbeszéd hamar elcsendesedett. Szabó Pál hazavitte kegyelmet nyert nejét, attól kezdve boldogan éltek.

Vagy mégse boldogan.

Három év elteltével az asszony panaszolta be házasságtörésért a férjét.

A vád igaznak bizonyult, Szabó Pál uram bizony összeszűrte a levet valami vidéki özvegyasszonnyal. A nő nem is tagadott, mire csúfosan megalázták, megvesszőzték, és pucéron kiseprűzték a városból.

Szabó Pált halálra ítélték.

A városban senki sem vette komolyan az ítéletet, azt hitték, Szabóné igyekezni fog visszaadni urának a jótéteményt.

Vidám sokadalom kísérte Szabó Pált a vesztőhelyre.

Talán a férfi maga is azt képzelte, hogy nem fenyegeti veszély. Kedélyesen elbúcsúzott az ismerőseitől, maga ment fel a vérpadra, és a tönkre hajtotta a fejét. Láthatóan nem félt.

Elhangzott az ítélet. A tömeg nevetgélt. Emlékeztek, három éve Szabó is a legutolsó pillanatban bocsátott meg házasságtörő feleségének. Bizonnyal most is így lesz.

Csak egy vén katona gondolkodott másként. A városi darabontok egyik ősz hajú kapitánya odasúgta az egyik alabárdosnak, miközben a fejével Szabó felé intett:

- Megcsalja szegényt a reménység. Az asszonyi állatok haragja sötét és veszedelmes.

A jegyző felolvasta az ítéletet.

Kuncogás.

Előáll a főbíró a pálcával. El kellene törnie, de még kivár. Hátha csak nem figyel az a fehérnép.

Minden szem Erzsók asszonyra tapad. Várják a megbocsátást.

Erzsók asszony nemet int.

A főbíró eltöri a pálcát.

A bárd lesújt.

Döbbent, néma csend.

Az özvegy felül a férje kocsijára, int a kocsidnak, elindulnak Várad felé.

Végig némaság kíséri

A külvárosban füttykoncert…