Az erdélyi gróf körbejárja a birtokait. Sorra felkeresi egyik falut a másik után, elbeszélget az intézőkkel, itt-ott a falusiakhoz is leereszkedik, borozgat, pálinkázik.

Az egyik falunak volt egy híres csárdája, a gróf eltökélte, hogy azt mindenképpen megvizitálja. A kasznár, az urasági kocsis, meg három-négy markos urasági hajdú kíséretében be is állított.

A kocsmáros nem tudta, hogyan lelkendezzen a grófnak. A legjobb borát hozta, mire a gróf az összes vendég poharát megtöltette vele a saját kontójára.

Na, erre meg is indult a barátkozás.

Kissé már kapatos volt a gróf, amikor szép szál fiatalember lépett a csárdába.

A gróf meglepődött. Mintha tíz év előtti önmagát látná! Nézte, egyre nézte az idegen, aztán nem állta meg.

- Jöjjön kend ide egy pillanatra!

- Én-e?

- Maga hát!

Közelről még döbbenetesebb volt a hasonlóság.

A gróf sunyin elvigyorodott. Támadt egy teóriája.

- Mondja, a maga édesanyja nem szolgált véletlenül az apám kastélyában?

Erre a legény is elvigyorodott, de nem is leplezetten. Nyíltan, egyenesen bele a gróf úr arcába.

- Nem kérem. Viszont az apám a nagyságod édesanyjának volt a huszárja!