Azt utolsó tatár támadás 1717-ben érte hazánkat, a fosztogató hordák főleg Máramarosra és Erdélyre rontottak.

A háborúban csúfos vereségeket szenvedő, vesztésre álló török nagyhatalom diverziós céllal zúdította hazánkra a tatárt. Célját nem érte el, a támadás – kezdeti sikerek után – kudarcot vallott. Az erdélyi és magyarországi rendi alakulatok valószínűleg ekkor harcoltak utoljára oszmán hadak ellen. A soraikat erősítő császári sorkatonasággal sikerrel teljesítették a feladatukat.

Az elején azonban igen nagy volt a félelem. A támadás útjába eső települések egy részéről elmenekült a lakosság.

Így tett Varga Mihály uram is, népes családjával egyetemben.

Varga Mihály apja még jobbágysorban tengődött, maga strázsamesterségig vitte Rákóczi fejedelem egyik mezei lovasezredében. A szabadságharc után tőzsérnek állt egy gróf szolgálatában, és ezzel megcsinálta a szerencséjét.

Tehetős, jómódú ember volt Varga uram, szép házat épített, de egyelőre főleg aranyba-drágaságba fektette gyarapodó vagyonát.

Na, most ezzel ugyan mit tegyen?

Nem hagyhatja itt, mert a házat kifosztja a tatár. Magával sem cipelheti. Akkor mit tegyen vele?

Elásta a kertjében, de jó mélyre. Hajnalra elkészült vele.

Ahogy izzadó homlokát törli az inge ujjával, látja ám, hogy moccan valami árnyék. Ejnye, ki lehet, mi lehet az?

Csak nem az alamuszi Fürjes szomszéd? Annak a szeme se áll jól!

Mindegy, hátha csak egy kutya volt. Vagy valami egyéb állat…

Varga Mihály másnap szekérre rakta, és messzire menekítette a családját.

A tatár hordák eltakarodtával visszatért. A háza félig leégett, de csak legyintett rá. Ép, munkabíró, egészséges, a család minden tagja épségben – újjáépítik. Csak a kincs legyen meg.

Nem volt meg.

Varga Mihály uram verejtékezve és egyre dúltabb lélekkel túrta fel a kertjét. A lelőhelyre sok ásással ráakadt, a kincsre nem.

Hanem a Fürjes! Kerüli a találkozást. Nem néz a szemébe!

Hijnye, a mindenit!

Most már mit lehessen ilyenkor tenni?

Nosza, a háza népének kér markos szolgáját azonnal Fürjes figyelésére noszintotta.

- Ha bármi gyanúsat művel, ha bárhová megy, szóljatok!

Azok figyelték, a Fürjes szomszéd meg ki se mozdult.

Mit tegyen Varga uram? A kincs kellene, mert sokba kerül újjáépíteni a házát a tatár dúlása után.

A Fürjes sunyi alak, akár évekig ráül a kincsre. Mert nála van, az biztos! Majd egyszer odébbáll, aztán hetedhét országon túl költi el a lopott javakat.

Mit tegyen Varga Mihály?

Feltette a pofabocskort, elment a magisztrátushoz.

- Ez a persekutor dolga! – mondta a jegyző.

- Persekutor? Az meg mi fán terem?

- Más néven pandúr!

Pandúr? Kicsoda itt a pandúr? Ilyen tisztséget – Varga Mihály jól tudta ezt – csak nemesi származásúak tölthetnek be. Neki meg még nincs nemesi levele, bár az ügye már a királynál jár, ahhoz évek kellenek, hogy a nehézkes adminisztráció moccanjon egyet.

Mit kezdjen egy nemes persekutorral?

Na, mindegy. Gyerünk oda! Ha hiába, hát hiába.

A pandúrt meglátva Varga uram nagyot nézett. A persekutor ugyanis nem más volt, mint Naláczy János, erdélyi származású ember, Varga Mihály egykori kapitánya a kuruc lovasságnál.

- Varga strázsamester! – állt fel a pandúr. – Már meg akartam látogatni kegyelmedet! Hallom, kitartással és szorgalommal megcsinálta a szerencséjét. Jöjjön, igyék velem egy meszely bort!

Varga uram az itóka mellett elmondta gondját-baját. Naláczy kapitány a homlokát ráncolta.

- Tehát tudja kegyelmed, ki a tolvaj.

- Biztos vagyok benne, kapitány uram!

- Akkor visszavesszük tőle a rablott javakat, őt meg a törvény elé állítjuk.

- Kikutatjuk a házát?

- Azt nem lehet, engem is köt a törvény. Nem erővel, fortéllyal.

- Miféle fortéllyal?

Naláczy persekutor azon melegében ki is okosította Varga Mihályt, hogy mitévő legyen. Varga uram fütyürészve ment haza.

Éjjel eljött Naláczy két tanácsnokkal, a jegyzővel, meg három törvényszolgával, éjfél után felásták a kertet, gondosan jegyzőkönyvbe vették, amit találtak. A két tanácsnok volt a tanú.

Másnap Varga uram összeborzolta tulajdon haját, vékonyan meszet kent az ábrázatára, hogy sápadtabbnak lássék, és átment Fürjes szomszédhoz.

Fürjes gyanakodva, láthatóan megszeppenten fogadta.

- A segítségét  kérem, kedves Fürjes szomszéd! – makogta öreges, fáradt, rekedtes hangon.

A nyájas hangra az alamuszi házigazda ugyancsak megrökönyödött. Jobban megnézte Vargát, hát látja ám, hogy a kincses szomszéd ugyancsak sápadt.

- Halálomon vagyok, Fürjes uram, de ne mondja kend senkinek!

- Halálán-e?

- Halálomon bizony, megmondta a doktor, hogy nem érem meg a jövő vasárnapot.

Fürjes szomszéd sunyi malacszemében érdeklődés villant.

- Én nem vagyok doktor.

- Nem is azért jöttem kendhez.

- Hanem?

- Segíthetne nekem.

- Én-e? Ugyan mit?

- Csöndben hallom, meg ne hallja más. Kincseket ástam el a tatár jötte előtt a kertemben.

Fürjes összerezzent, de igyekezett úgy tenni, mint aki mit sem tud róla.

- Kincseket?

- Bizony, kincseket. De baj van, mert a gyerekeim kicsik, és van két gonosz mostohatestvérem. Azok mindenükből kiforgatják a családomat, ha neszét veszik a kincsnek.

A sunyi szomszéd megnyúlt orral hallgatta.

- Szeretném a többi kincset is hozzátenni, hogy a gonoszok ne szerezzenek róla tudomást.

- A többi kincset?

- Bizony, még háromszor annyit, mint amit elástam.

- Háromszor annyit-e?

- Igen, kedves szomszéd. Kendben megbízom. Magam már nem tudok ásni, mert nem bírom a szerszámot. Majd kend megmutatja a fiaimnak, amikor felnőttek. Holnap éjjel jöjjön át hozzám, ássa fel, megfizetem a fáradságát.

- Megyek biz’ a!

Ebben Varga uram biztos volt. Ahogy hazaért, szólította a háza népét.

- Ma éjjel Fürjes ásni fog az udvarban. Meg ne zavarja senki!

Fürjes szomszéd eközben tűkön ült. Majd’ szétvetette a kapzsiság. Még háromszor annyi kincset szerezhet. Varga meghal, senki más a kincsről nem tud, minden drágaság az övé lehet! Már látta magát a tulajdon jövendő pozsonyi palotájában.

Kileste, amikor a szomszédban kialszanak a fények, aztán fogta a korábban ellopott kincset, és akkurátusan visszaásta a helyére.

Másnap alkonyatkor loppal érkezett Varga uramhoz Naláczy pandúr, a jegyző, a két tanú, meg két fegyveres. Varga uram elbujtatta őket a házában. Várták Fürjest.

A sunyi szomszéd nem sokkal éjfél előtt érkezett, ásóval a kezében.

Varga uram kiment vele a kertbe, és kiásatta a tolvajjal a kincset. Ahogy a láda előkerült, megjelent Naláczy kapitány is az embereivel. Körülfogták Fürjes szomszédot.

- A kincs megkerült, a tolvajt a törvény elé viszem!

Láncra verve vitték a dutyiba a tolvajt.