Naszreddin Hodzsa a keleti mesék híres hőse, törökök és perzsák is a sajátjuknak tekintik, Kínában pedig éppenséggel ujgur népi hősnek tartják. Emlékére évről évre fesztiválokat rendeznek ma is.

A híres kópé és mesehős valószínűleg perzsa lehetett, és talán a XIII. században élt.

Történt egyszer, hogy remek öszvért vett valami vásáron. Mindössze öt ezüstöt fizetett az állatért, és boldogan indult hazafelé.

A sivatagban azonban rettenetes viharba keveredett. Amikor már szinte teljesen betemette az alattomos homok, Naszreddin Hodzsa halálfélelmében fogadalmat tett:

-    - Istenem, segíts meg! Ha túlélem az ítéletidőt, eladom az öszvért, és az árát a legelső koldusnak adományozom!

A hodzsa túlélte a pokoli vihart. Másnap reggel kissé fejfájósan, de egészségesen ébredt. Az első ima után jutott eszébe tegnapi fogadalma. Ettől tüstént ezer ráncba szakadt a homloka.

A keleti ember számára a fogadalom szent dolog. Be kell váltani. A legostobább fogadalmat is teljesíteni kell. Különösen azt, amit a veszedelem pillanataiban tesznek.

Csakhogy Naszreddin Hodzsa nemcsak esendő ember volt, hanem igen csavaros ésszel megáldott kópé is. Mit tegyen?

Vakarta a fejét, de nem jutott egyébre: a fogadalmat teljesíteni kell. Nem mindegy azonban, hogyan.

Visszasétált a vásárba. Hanem, mire odaért, már tudta, mit fog tenni.

Pár fillérért vásárolt egy bájos, pelyhes tollú kis naposcsibét, kezébe vette a pöttöm jószágot, és árulni kezdte az öszvért. Hamarosan feltűnt a színen az első komoly vevő.

-    Hogy’ adod a szamarat?
-    Csak ezzel a csibével együtt eladó!
-    Hogy’ adod együtt a kettőt?
-    A szamarat egy réz petákért, de a csibe ára öt tallér.

Nagyot nézett a vevő. Allah elvette ennek a fickónak az eszét? Az öt tallér nem sok, gyorsan legyünk túl a vásáron.

-    Itt van. Megadom az árát!

Ez kellett csak a hodzsának. Boldogan elvigyorodott. A réz petákot az első koldusnak adományozta, az öt talléron meg vásárolt egy újabb öszvért.

A kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt…