L. N. Peters:

Uballit háza

“Egy Föld, egy birodalom, egy király!”

Bookmania Könyvkiadó

Budapest, 2010.

ISBN: 978-615-5100-20-8

FÜLSZÖVEG:

Brutális gyilkosságsorozat zajlik Európában. Az áldozatokat megnyúzzák, fejüket levágják.

A nyomozást egy nyugdíjas brit nyomozótiszt, Robert J. Frazer vezeti.

A szálak egy különös összeesküvéshez vezetnek. Valahol, Valaki arra vár, hogy a Föld királya legyen.

Ehhez csak egy aszteroida vagy egy üstökösmag becsapódására lenne szüksége…

———–

Részlet a regényből:

——-

“A nő nem hazudik, és nem dilis. Ez valami csúnya ügy, a hölgy azért hívta fel magára így a figyelmet, mert a védelmüket kéri. Minél hamarabb el kellene szállítani Eindhovenbe. Vagy bárhová, ahol nagyobb biztonságban van.

—A bevásárlóközpontban szándékos demonstrációt rendezett. — magyarázta immár harmadszor, nagyon higgadtan. — Nem idegroham volt, nem exhibicionizmus, és nem is egy elmebeteg akciója.

—Nem hát! — bólogatott Wim van Rooij, a rendőrőrs parancsnoka. — Vasárnap reggel bunkóval agyonvágja az ember hétvégéjét. Lehet, hogy fogadásból tette. Ha szorul a kapca, kiderül, hogy méregdrága ügyvédje van.

—Tegnap állandóan visszatért ide, főnök! — vágott közbe a fiatal Claes. — Könyörgött, hogy tartóztassuk le.

—Az nem megy olyan könnyen! — legyintett a parancsnok. — Kiderül, hogy valami emberjogi aktivista, és tarthatom a hátam.

—Nem lehet emberjogi aktivista! — vakkantott közbe Claes. — Örmény útlevele van!

—Ez a nő tudja, mit akar. — vette vissza a szót Brouwers. — Egyáltalán nem akart lopni. Azt akarta, hogy behozzuk.

—El is érte. Közbotrányokozás, rablási kísérlet.

—Nem, Wim. — folytatta Brouwers megtévesztően türelmesen. — Felszólította a bevásárlóközpontban jelenlévőket, tanúsítsák, hogy lopni akar. Arra kért mindenkit, gyorsan hívják ki a rendőrséget. Egyetlen épeszű rabló se tenne ilyet.

—Te mit tennél? — nézett rá a parancsnok.

—Eindhovenbe vitetném! Bajlódjanak vele ott!

—Lehet, hogy igazad van, — nézett rá a parancsnok. — de én kihallgatom. Ha már vasárnap bejöttem miatta, szeretném jól megnézni magamnak. Hozzátok ide!

A nő perceken belül a rendőrőrs parancsnoka előtt állt. Nem lehetett különösebben csinosnak mondani. Harminc-harmincöt év körül járt, hosszú, egyenes szálú fekete haja, fekete szeme volt. A viseltes öltözet és az elhanyagolt külső azonban egyfajta álca volt; Brouwers azonnal észrevette: a nő valaha szebb napokat láthatott.

Van Rooij a lehető leghivatalosabb arcát öltötte.

—Neve? — kérdezte ridegen.

A nő nem is nyikkant.

— Főnök, — hajolt a parancsnok füléhez Claes. — angolul!

— Ja! — biccentett van Rooij, és angolra váltott: — Neve?

—Zoé Vaganyan. — felelte meglepően élesen csengő hangon az őrizetes. — Legalábbis az irataim szerint. Valójában csak Zoé vagyok, nincs más nevem. Zoé.

—Mi az, hogy csak Zoé?

—Az irataim hamisak.

—Micsoda?

—Hamis iratokkal rendelkezem.

—Igen? — van Rooij nagyot nyelt. — Milyen állampolgár?

—Egyetlen országnak sem vagyok az állampolgára.

Van Rooijnak fennakadt a szeme. Mit halandzsázik ez a nő?

—Ne hazudozzon nekem!

—Főnök, ne így! — vetette közbe Brouwers hollandul. — Szerintem menj haza, és engedd át nekem!

Van Rooij roppant ingerült arckifejezéssel nézett idősebb kollégájára. Mit képzel ez az alak? Mert Rotterdamból jött, mindenkinél okosabb? Ideje ráncba szedni. Kap olyan szolgálati beosztást, hogy attól koldul. De előbb ez a nő. Miféle csavargó liba, és honnan szalasztották?

—Nem hazudozok, uram. — mondta közben nagyon szelíd hangon Zoé.

—Akkor mondja meg, milyen állampolgár!

Claes sápadtan hallgatott, Brouwers a fejét csóválgatta.

—Parancsnok úr! — vett mély lélegzetet a nő. — Engem üldöznek, és a segítségüket kérem. Hat társammal együtt szöktem meg egy pokoli helyről, és közülük néhányat már elfogtak az üldözőink. Megölték és megnyúzták őket. Bizonyára hallott az esetekről, uram.

Pieter Brouwersnek egyszerre melege lett. Meglazította a nyakkendőjét, kigombolta a zakóját, közben megakadt a keze a hónaljtokon. Ott lapult a revolver, amely húsz éve vele volt minden áldott nap. Rossz sejtelmek rohanták meg. Ösztönösen előhúzta, és kibiztosította a fegyvert. Csak reménykedni tudott benne, hogy vaklárma, de a benne lakozó vén kopó mást mondott. Hányan vannak szolgálatban odakint? Ketten? Szét kellene nézni a környéken. Elhatározta: néhány perc múlva talál rá ürügyet, hogy elhagyja a szobát, és diszkréten szemrevételezze a környéket.

Wim van Rooij elhúzta a száját. Micsoda feltűnési viszketegségben szenved ez a nő? Nyilván hajléktalan, és így szeretne néhány napig kellemes életkörülményekhez jutni a rendőrségi fogdában. Meg érdekessé válni. Ha a sajtó tudomást szerez róla, lecsap rá és ez a hervadó csataló tücsköt-bogarat összehord majd nekik.

—Higgyen nekem, uram! — erősködött a nő. — Ha elfognak, engem is megnyúznak! Kérem, hallgasson meg!

Fülsiketítő robbanás hallatszott odakintről. Pieter Brouwers felpattant.

—Azonnal fedezékbe! — üvöltötte.

—Mi van veled, Brouwers, megbuggyantál? — méltatlankodott van Rooij.

Brouwers nem törődött vele. Fürgén félreugrott, felborította a szoba sarkában álló vaskos szekrényt, és beugrott mögé.

—Ide mindenki azonnal!

—Brouwers! — nézett rá döbbenten a parancsnok.

Ekkor már tisztán hallatszott a fegyverropogás. Claes határozatlanul felállt, van Rooij vasvillatekintettel bámult Brouwersre. Claes a szekrény felé mozdult.

Ebben a pillanatban vad döndüléssel kivágódott az ajtó, Zoé rémülten felsikított, az ajtóból torkolattüzek villantak. Claes a falhoz csapódott, elsodorta az ajtó.

Brouwers már pisztoly tartott a kezében, de a támadás vad brutalitása őt is meglepte. Álarcos alakot látott, és egy vadul tüzelő gépfegyvert. Kábán lesett a fegyver felé, és szinte kívülállóként figyelte, hogy Wim van Rooijt, a parancsnokát szitává lövi egy álarcos idegen.”

——–

A regény holnaptól teljes egészében ingyen letölthető a a Kulcs-Soft Nyrt. iPad-on megjelenő új könyvolvasójáról.