Végül ez lett a címe.

Tegnapelőtt küldtem el.

Ami a formát illeti, rövid ideig kacérkodtam ugyan a felező tizenkettes gondolatával, de gyorsan lemondtam róla. Veretesen és “régimagyarosan” archaikussá varázsolná ugyan a szöveget, atmoszférát teremtene, de a párbeszédeket szükségtelenül modorossá tenné és nyújtaná.

Túlságosan sok előadást láttam már, ahol ezzel próbálkoztak. Olyat is, ahol a négyes rímet is meghagyták – elviselhetetlen volt. A szereplők hosszú litániákat mondtak egymásnak. A csodaszép epikus sorfajta nem illik a színpadhoz.

Magam csupán egyszer alkalmaztam: a 2005. szeptember 25-én bemutatott Florentina esetében. Természetesen a páros rímű változatot – a négyes rím végképp nem való a színpadra. Ott gyakran megtörtem a versfajtát: az élesebb párbeszédek esetén gyakran 2-3 replika tett ki egy-egy sort, és így sem voltam maradéktalanul elégedett. A rímek inkább zavarták, mint javították az összjátékot. A vívójelenetnél is, a finálénál is kimondottan ellenpontozták a feszült cselekményt.

Egy esetben azonban kiválóan működött a páros rímű felező tizenkettes a színpadon: Ruzante A csapodár madárka című komédiája esetében. Azt annak idején a csapat kérésére tettem át prózáról versbe, nemcsak azért, hogy könnyebb legyen megtanulni a szöveget, hanem azért is, hogy jobb atmoszférát teremtsen a vígjátékhoz. A pikáns cselekményű komédia szinte felszikrázott a rímektől.

Később, amikor a kezembe került Mészöly Dezső valamelyik kötete, láttam, hogy a legelső magyar dramaturg pontosan ugyanezt tette Scribe Egy pohár víz -ének prózájával. A páros rímes változat magyarul mindenképpen jobb, mint az eredeti darab. Pazar tévéjáték is készült belőle annak idején Sakk-matt címmel, parádés szereposztásban.

Egyszer valaki hexameteres betlehemest kért tőlem. Csodálkoztam az ötleten – nem is vált be. Elmúlt Vitézék XVIII. százada – elszoktunk a hexametertől. Magyarul az antik epika sorfajtája a színpadon, ha nem hangsúlyozzák a ritmikáját, egyszerűen belesimul az élőbeszédbe, ha meg hangsúlyozzák, patetikus. Ráadásul: mindkét esetben terjengős.

A pátosz ugyan nem teljesen idegen a betlehemestől, de csírájában fojtja el a meghittséget – ami itt sokkal fontosabb az ünnepélyességnél.

Ki a csuda vette volna észre, hogy a Homérosz-fordító Devecseri Gábor hexameterben beszél, ha nem hangsúlyozza, és ezért nem lesz szükségképpen patetikus?

“Kérek tíz deka sonkát, és ugyanannyi szalámit!”

Ha nincs ritmikai hangsúly, az eladó egyszerűen kiszolgálja – és kész.

Hexametert ezen kívül csak a Savaria Karneválon használtam – a nyáron múlt tíz éve. Klió szövegét írtam ebben a sorfajtában (Pásztor Edina játszotta) – oda illett is.

A Betlehemi kis jászolnál esetében a páros rímű felező nyolcas mellett döntöttem. Egyszerű, rövid sorokból áll – és atmoszférát teremt.

A betlehemesnek természetesen nagyon kötött műfaji szabályai vannak. Ezt megfejelte Balázsék kérése. Szükség volt az elején a prózára is – valahonnan el kellett rugaszkodni.

A színpadon sok esetben ki nem állhatom a prózát; főleg annak nyúlós-nyálkás változatát, ami gyalogjáró, puha és körülményes. Nem képes a színpadon rendet tartani, a színészeknek kell, emellett állandóan pesszimista irányba motivál színpadot-nézőteret egyaránt. Nem véletlenül van minden depressziós darab terjengős prózában…

(Ennél persze csak az a rosszabb, ha primitív Ödönke-stílusban van – az végképp kiöl minden fantáziát, minden aktualitást, és a “hétköznapi” gusztustalan szleng paradox módon nem teremt színházi élményközösséget, inkább csömört, távolságot, distancia helyett undort. Vannak irányzatok, amelyek preferálják – majd elmúlnak. Ki mit szokott a szájába venni. Megöli a lényeget; színpad és nézőtér egybetartozását. Mintha valami idióta divat miatt láthatatlan ékszereket viselnének a nők.)

Most már csak néhány rövid részlet van hátra.

Az elejéről:

————————————————————————————————-

KALAP:

Te nem fázol?

ATYA:

Arra gondolok, hogy van egy derék kézműves, aki már kétezer éve szállást keres.

FERKÓ:

Kétezer éve?

ATYA:

És még mindig nem fogadja be mindenki.

FERKÓ:

Ha kézműves, nincs műhelye? Miért nem ott melegszik?

KALAP:

Buta vagy, Ferkó!

ATYA:

Karácsonyeste van. Jézus születésének ünnepe.

KALAP:

Valamikor gyermekkoromban betlehemezni szoktunk. Jártunk házról házra. Istenem, milyen régen volt. És milyen szép volt.

(Csend.)

—————————————————————————————————

Kicsit arrébb:

————————————————————————————————–

MIND:

Betlehemi kis jászolnál

A világra szabadság vár,

Nem pénz, nem álnok gazdagság,

Hanem valódi szabadság.

Betlehemi kis jászolnál

A világra boldogság vár,

Nem vásárolt koldus rabság,

Hanem valódi boldogság.

Betlehemi kis jászolnál

A világra üdvösség vár,

Végre valódi üdvösség,

Az Úrjézus dicsértessék!

Betlehemi kis jászolnál

Üdvözítőnk barmok közt vár,

Betlehemi kis jászolnál,

Betlehemi kis jászolnál

Dicsőség a ház urának,

Üdvözlet a családjának!

Köszöntés földnek és égnek,

Az egész emberiségnek!

Jézusunk nevét dicsérjük,

A születését hirdetjük!

Hoztunk fényes angyalokat,

Dolgos, szegény pásztorokat,

Csillogó a betlehemünk,

Házigazda, bejöhetünk?