ÖTÖDIK RÉSZ

Egyenként a szemünkbe nézett. Napsárkány mindent látó sötét szemébe, Szélfarkas villogó, sóvár, szürke szemébe, és az én kék szemembe.

-         A tudást akarom – kezdte Napsárkány a legidősebb jogán. – Először érzővé, azután látóvá, legvégül tudóvá akarok válni. Bölcs emberré akarok válni, hogy leigázhassam az anyagot a szellem fegyverével. Fel akarom szabadítani a bennem lakozó titkos erőket, hogy megvalósíthassam magam által az ősidők teljességét. követni fogom az utat, amelyen egykor elindult az ember. Célom a kozmosz végtelene, a tökéletesség. Lélekben egyesülni akarok a mindenséggel.

-         Amit úgy hívnak, – vágott közbe Szélfarkas. – hogy varázslói én-hatalom.

-         Úgy bizony! – Napsárkány csöppet sem illetődött meg a baljóslatú kifejezéstől. – vessen meg érte bárki, de én ezt akarom!

-         Már nem lehetséges – ingatta fejét szomorúan az apám. – és nem is lesz az soha többé.

-         Miért ne lehetne? – hadonászott Napsárkány. – Megtartóztatom magam hústól, bortól. Sohasem érintek nőt. A földi javakat megvetem. Ki meri azt mondani, hogy nem érem el a célom?

-         Én – mondta csendesen apám. – Az én-hatalom világa semmibe foszló álomtöredék. Minél jobban kapaszkodsz majd belé, annál kevesebbet tudsz róla. Emberfeletti erőfeszítéseket teszel érte, mindig úgy érzed majd, csupán hajszálnyira vagy a végső titoktól. De a hajszálnyi távolság örökre megmarad.

-         Minek neked az én-hatalom? – kérdezte Szélfarkas.

-         Mert egyedül ez az út vezet a tökéletesség felé. A legnagyobb hatalom felé. A varázslói én-hatalmat akarom, amely neked már megvolt, és amelyről olyan könnyelműen lemondtál, apám.

Apám végtelenül szomorú tekintettel nézett rá.

-         Akarod-e a tengermély magányt is, ha már nem szólhat hozzád mondanivaló? Akarod-e a céltalanság végtelenét látni, és érezni a végtelen céltalanságát, ami akkor fog el, ha elhagyod a szférát, amelyhez tartozol? Akarod-e a szeszélyek teljesülése utáni ürességet? Akarod-e a feneketlen gonoszságot, amely az érzelmek halála után száll meg? Akarod-e tudni, mi van a végső igazság után?

-         Annak a világnak vége – mondta Szélfarkas. – botorság kísérletet tenni a feltámasztására.

Napsárkány konokul hallgatott. Senki sem tudta meggyőzni. Sem ekkor, sem később.

Szélfarkas következett.

-         A tudást akarom – kezdte. – Tudni akarom, mit rejt az anyag, és mi van az anyagon túl. Részt akarok venni az új világ felépítésében. Nézzetek szét! Látnotok kell, hogy az ember a szemünk láttára indul el. Egy egészen új úton. Még nem jutott nagyon messzire, de a kezdetek biztatóak. Már lemondott a szellem hatalmáról, és most nagyságának bizonyítására új lehetőségeket keres. Egy napon úrrá lesz az anyag fölött. Az anyagban rejlő mérhetetlen energiák felszabadítása révén messzebbre jut majd a megismerésben, mint az egymás ellen acsarkodó én-hatalmúak valaha is juthattak. A két keze munkájával! Legfőbb jelszavam a szabadság! Le fogjuk igázni a természetet, hogy megkönnyítsük az emberek életét, és mindenki számára elhozzuk a szabadságot. Két lábbal állok a földön, és nem turkálok dohos, koszlott ládákban az értelem hátsó udvarán, mint Napsárkány! Segítek felhalmozni az igazi tudást. Két kezem munkájával fogok építeni, és a mindenkori haladást szolgálom. A sötétség ellen meg fegyvert ragadok, ha éppen arra lesz szükség.

Apám szomorúan ingatta a fejét.

-         Mi már egyszer felbolygattuk a világ harmóniáját, és keményen megfizettünk érte – mondta csendesen. – Ti sem tesztek majd egyebet, fiam. Csupán az eszközeitek mások.

-         Nem, apám! – nézett vele farkasszemet Szélfarkas. – Ti egyedül voltatok, mi közösen törekszünk a tudásra. Sohasem válhat a köz átkára a közösen szerzett tudás. Lépésről lépésre építjük fel a hatalmunkat. Minden nemzedék hozzátesz egy téglát, egy mozaikkövet.

-         Ahol megszületik a tudás, ott a tudatlanság is gyorsan felüti a fejét – szólt közbe Napsárkány. – Ahol gazdagság lesz, ott a szegénység sem hiányozhat. A jóakarathoz társul szegődik a gonoszság. A békés építő munka eredményét szörnyűséges háborúk fogják romba dönteni.

-         Lárifári! – legyintett Szélfarkas. – Nem tudsz te semmit!

-         Nézz szét a világban! – ordította magából kikelve Napsárkány. – Talán nem így van?

Szélfarkas dühösen felpattant, de apám visszanyomta a székbe. Napsárkány segélykérően nézett rám.

-         Te hogy gondolod, öcsénk?

Vállat vontam.

-         Nem tudom – motyogtam tétován. – Amit te mondtál, túl sok, amit Szélfarkas mondott, az meg túl kevés. De valahogy mégis az a több, amit Szélfarkas mondott.

-         Igen – bólintott apám. – több, de nem elég.

-         Varázslónépség!  - Dohogott Szélfarkas. – örökösen rébuszokban beszéltek.

Tudtam, hogy én következem, mégsem akaródzott megszólalnom. Szélfarkas viszont gyorsan közbevágott.

-         Napsárkány bátyám – kezdte gúnyos ajkbiggyesztéssel. – az imént azt mondta, sohasem akar asszonyt érinteni. Minden az ilyen embernek menyasszony?

Napsárkány őszintén megrökönyödött, apám azonban belesápadt.

-         Menyasszony? – értetlenkedett Napsárkány. – Arra valóban nincs szükségem.

-         De igen! – mondta keményen apám. – azt akarom, hogy, megházasodj, de minél hamarabb! Tekintsd ezt végső akaratomnak! Ha nem tetszik a lány, akit választottam, keress mást, de mindenképpen meg kell házasodnod!

-         Miért? – támadt apámra nyersen Szélfarkas. – hogy szűzházasságban éljen?

Apámnak meggyőződése volt, hogy Napsárkány én-hatalom utáni vágya múló bolondéria. A hosszú emlékezet elég időt biztosít, véle apám, hogy Napsárkány belássa tervei értelmetlenségét, és változtasson. Apám három fia közül Napsárkányt tartotta a legsebezhetőbbnek, ezért mindenképpen társat akart adni mellé. Igazi élettársat, aki átsegíti Napsárkányt a valóságra való ráébredés gyötrelmein. Sajnos, ezt a társat a kis Holdsarlóban vélte megtalálni.

Folytatása következik.