Nyárutó

Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan
s csorogni kezd a vére bíbora.

Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem
rég kialudt, halott szivet takar.

Egy kőre dől s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,

szívében kínok és fájdalmak üszke
s még hallja, amint fújja-fújja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.
Kosztolányi Dezső



Szeptember elején

A hoszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

 

Nyár

Hajadon füzek, búzabóbiták -
csupa illat és virág a világ,
csupa mosoly és csupa kedv, csupa
libegés: lányokon selyemruha -
emitt a pipacsok,
amott, az ég alatt
pisze szellő szalad,
a felhő szétszakad,
s látszik egy kék falat
égbolt - alatta terül el a nyár,
s pacsirtaszóval frissen kiabál:
- Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.
Szilágyi Domokos 

 

Pillanatkép

Felhő árnyékba vonul
végig a napsütötte domboldalon,
minden más árnyékot közömbösít:
az aratók föltekintenek,
a búza ringásba kezd,
a forrás elámul,
a nyúl fölriad,
az ág moccan,
a sas megáll.
mindenki s minden viszonyul
valamiképpen a változáshoz.

Aztán folytatódik minden
ott, ahol abbamaradt
Kányádi Sándor.

"...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében."
Hermann Ottó


A bükkerdő

Gyermekéveim legszebb emlékei bükkerdőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem be a bükkösbe, az egyetlen templomba, amelybe igazán szívesen és eszem szerint tudok ájtatos lenni.
És milyen is ez a templom! Földjét haloványsárga levelek borítják, oly szépen, mintha nem is a szél, hanem gondos kéz hintette volna el. A sudarak oly egyenesen , oly merészen állnak, mint a gót templom oszlopai, de nem oly komoran, mert kérgök szép világosszürke, fehírrel átfutott, s a márványozást a moha végzi rajtok.

Békés, méltóságteljes, szép ünnepet kívánok!

 

 

1848

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!...
Megviradt, fölébredett a föld, fut
A hajnaltól a nagy éjszaka.
Piros arccal
Jött e hajnal,
Piros arca vad sugára
Komor fényt vet a világra;
E pirúlás: vér, harag és szégyen
A fölébredt nemzetek szemében.

Szégyeneljük szolgaságunk éjét,
Zsarnokok, rátok száll haragunk,
S a reggeli imádság fejében
Istenünknek vérrel áldozunk.
Álmainkban
Alattomban
Megcsapolták szíveinket,
Hogy kioltsák életünket,
De maradt még a népeknek vére
Annyi, ami fölkiált az égre.

Áll a tenger nagy elbámultában,
Áll a tenger és a föld mozog,
Emelkednek a száraz hullámok,
Emelkednek rémes torlaszok.
Reng a gálya...
Vitorlája
Iszaposan összetépve
A kormányos szíve képe,
Aki eszét vesztve áll magában
Beburkolva rongyos bíborában.

Csatatér a nagyvilág.

 

Amikor két ember tekintetét a szerelem olvasztja egybe...Nem látsz senkit és semmit, egyszerûen csak vagy és befogadod a csodát... Nézed a másikat, és meg sem bírsz szólalni, nem tudsz gondolkodni. De nincs is szükség szavakra, mert az így töltött pillanat minden beszédnél õszintébb és tartalmasabb...
Csodáltosnak látod minden porcikáját, az érintését pedig annyira kívánod, hogy még a torkod is összeszorul...
S noha teste minden apró ívét, szíve minden érzését, szelleme legkisebb rezdülését is fel akarod fedezni, eszedbe sem jut birtokolni...

   

 

Kalandrapacsirta

Hol énekelsz ilyen gyönyör?en
ily tisztán ilyen végzetszer?en
csi - csi - csi próbálod és ráhúzol
a s?r? lombok közül valahol
szaporázod a hangot azután
a torkodig lerántod és sután
kipirosítod mintha nyelvedet
nyújtanád ki a nagy világ felett
pedig csak játszol egy-egy jelet adsz
a vad szerelmesednek - az igaz
de azt is inkább magadnak teszed
madár miféle isten van veled
hogy ilyen gyönyör?en énekelsz
láthatatlan hangon az égre kelsz
közben közel vagy egészen belül
az én heves szívemben egyedül?

Sursum corda!

Minden ember, egy színes és értékes, önálló személyiség,
akár mennyire is elnyomják benne ezeket. Sok mindenben
különbözünk, mind mások vagyunk, de ... (ez) nem jelent
rosszabbat, vagy jobbat! Egy biztos... EMBEREK vagyunk
és minden ember megérdemel egy lehetõséget,
hogy megmutassa saját egyedi világát...





"Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett, zamatos, kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát.

Téli panasz


Miért örüljek, tél, neked?
Nem hív havad, nem hív jeged.

Valamikor, fagyok, havak,
hogy vártalak, szomjaztalak.

Minden csicsonkát délcegen
kihúztam utca-széleken.

Íveltem pengõ korcsolyán,
és társam volt egy régi lány.

Kezét meleg muff-oduban
fogtam, szorítva boldogan...

Hol a fiú, a víg s vitéz?
Hol az a jég? Hol az a kéz?

- Vigyázz, kerüld a sík jeget -
mondják. Örüljek, tél, neked?
Rónay György




Havazás

Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.

 

 

Szilveszter

 

Az utcán árad óriás tömeg,

zsongó kavalkád, papírharsonák,

konfettiesõ, nyüzsgõ maszkabál.

A téli éjjel metszõen hideg.

 

Ünneplés ez vagy vidám búcsúzás?

Elmúlt egy év, sok elvetélt remény

számadást kér, s az új ígéretén

a holnap talán tényleg végre más.

 

Az óra jár, a pillanat közelg,

mi múlt s jövõ közt híd, kötõ-kapocs.

Harang hallik, s víg pezsgõdurrogás.

 

Egy pillanat a volt és lesz között

a van, csupán egy kés-keskeny csapás.

 

"S azóta minden esztendõnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért õsszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel késõbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendõ alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévõ jó miatt a bennük lévõ rosszat."
Wass Albert



A karácsonyi csillag

Decemberi fényességben,
szép karácsony estéjében
csillag-gyermek könnye hullik,
rossz kedve tán el sem múlik.
Decemberi fényességben.
Szép karácsony estéjében.

Fény-nagyapó vigasztalja,
ám szavait meg sem hallja!
-Jó nagyapó, Fény-nagyapó!
Csillagfényben fürdik a tó,
karácsonyfák fénye játszik,
csak egy házban fény nem látszik.

Erdõ szélén, szegény portán,
karácsonyfa búsul árván:
nincsen dísze, semmi éke,
nincsen néki fényessége!
Karácsonyi csillag lennék!
Fény-nagyapó, Földre mennék!

- Égbõl szakad akkor léted,
elveszted a Mindenséget!
Hogyha egyszer innen elmész,
te is tudod, vissza nem térsz!
Örök parancs: mehetsz önként,
ülnek rajtad égi törvényt:

számûznek a földi létbe,
fényed vesztõ ember-éjbe,
számûzötten, földi létben,
csupán egyszer, minden évben,
felragyoghatsz csoda-fényben,
karácsonyi csendes éjben!

- Jó nagyapó, engedj engem
lenn a Földön csillag lennem!
Felszikrázom minden évben,
karácsonyi fényességben.
Nem bánom a csillag-csendet,
ne ejts értem többé könnyet!

Fény-nagyapó, Isten veled,
kis unokád mindig szeret!
Mégis, mégis el kell mennem,
öröm-fényem messze vinnem!
-A jóságod áldjon téged,
legyen boldog földi léted!

...és a csillag Földre szállott,
erdõ szélén kis ház állott...
Nyílt az ablak, mintha szólna
karácsonyi csengõszóra...
Karácsonyfa legtetején
ott ült már a csillag-legény.

Eztán mit tett, én nem tudom,
ám azt néked elárulom,
hogy az üres kicsi fácska,
karácsonynak szép zöld ága
sok-sok dísszel telt meg nyomban,
még abban a minutumban.

A fa alatt?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Örök karácsony


Ha nem lenne karácsony,
ajándék se volna,
szívekbõl a szeretet
messze vándorolna.

Ha karácsony nem volna,
ölelés se lenne,
s az embernép egyszerre
összeöregedne.

Ha karácsony nem óvná
ezt a dúlt világot,
magából a gyertya se
lobbantana lángot.

Sötétbe halna a Föld
karácsonyéj híján,
s aztán én a verseket
senkinek se írnám.

 

A tél keze


A tél keze nézd nyúl felénk,
átlopódzott lassan elénk.
Az ujjai, kék jégcsapok,
sóhajai kemény fagyok.

Zúzmarát rak csupasz ágra,
deret szór fûre, virágra.
Így díszíti fel a határt,
cirógat sok fázós madárt.

Belenyúl a mély zsebébe,
hópelyheknek özönébe.
Hull az égbõl, reánk hinti,
Katalint is felköszönti.

Csendes éj, mily áhítatos,
léptem puha hóra tapos.
Szállingóznak a hópihék,
kis zsoltárok, fehér igék.

 

Ez Karácsony hava már

Ez Karácsony hava már,
az idõknek nagy kereke duhog
s ím a lélek kapuján át
angyalszárny suhog.

Fenyõillat és béke-
a csodára várunk itt benn,
gyermekként remélve
hozzánk hajol hófehérbe

S küld az Úr jeleket,
ragyog, mint ama csillag!
szívetekhez elvezet

a mindent legyõzõ szeretet,
és lábatok elé rak
tömjént, mirhát, aranyat
Zay Ignác



Szórom a mákot


Luca, Luca széke
elkészül-e végre?
Édesapám faragja,
kész már minden darabja.

Össze kéne rakni!
Minek még faragni?
Türelmetlen gyermekek
várják már az ünnepet.

Karácsonykor éjjel
félve nézek széjjel.
Szórom, szórom a mákot,
nagyon-nagyon vigyázok.

Éjfélkor felcsendül,
hálaének zendül.
Minden hívõ énekel,
szentmisével ünnepel.

Felállok a székre,
Luca, Luca-székre.
Templomajtók nyíljatok!
Boszorkányok fussatok!
Tóthárpád Ferenc



Angyalokra várva...

,,Valamikor régen
ünnep éjszakáján
kis fenyõág mellett
angyalokra vártam.

Kis fenyõgally mellett
vén tanyasi házban
ültem Anyám mellett
angyalváró lázban...

Óh!

 

Kotyoló

,,Luca, Luca, kity-koty,
tojjonak a tiktyok!"
A kamrája tele legyen,
üres hasa sose legyen
a gazdának itt!

,,Luca, Luca, kity-koty!"
Hogy a holnap mit hoz?
Dúskálnak majd a gyermekek.
Szórja csak rá a szemeket
a fejükre most!

,,Luca, Luca, kity-koty,
tojjanak a tiktyok!"
Szalmájából ugyan loptunk,
az adósa nem maradtunk,
Isten áldja meg...!
Tóthárpád Ferenc



Lucának névnapjára

December rideg, hideg,
Luca felpezsdíti.

Karácsony elõtt


Olvad az elsõ hó, csupa sár minden,
A szánkó is még a padláson pihen,
De a téren reggeltõl fenyõfa áll
És minden ága csillogó díszre vár.
Az ablakokban este gyertyák égnek,
S az emberek szemében titkos fények.
Szájukon mosoly, kezükben csomagok,
Emlékeik közt régi karácsonyok.
A faluban száncsengõ hangja szálldos
És megszaporodtak a Mikulások,
A gyerekek is most egy kicsit jobbak
És aranyos-furcsa leveleket írnak.
Karácsony jön és bekopog csendesen,
Varázsától megváltozunk hirtelen
S olvadhat az elsõ hó, minden csupa sár,
A szeretet mostmár a szívekben jár.
Andók Veronika



Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyõje
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetrõl, békességrõl
Mesél e szép ünnepen
Tordai Jolán



Van nekem egy kívánságom...

 

Az elsõ hó

ahogy olvadt kezemben
úgy folyt szét szívemben
a melegség mi elmúlt
mikor az elsõ hó lehullt

szitált s báját mutatta
a kopárság eltûnt alatta
nagy fehérség honoltT
mikor az elsõ hó lehullt

békesség váltott most jegyet
mosoly lett úrrá a bú felett
a homályra fény borult
mikor az elsõ hó lehullt

de a természet közbeszólt
a hófelhõ hirtelen elvonul
az angyalok hiába dalolnak
mert az elsõ hó elolvadt.

Terjéki Tamás

 

 

 

 Hó-hivogató

 

De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
 ha már fû sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe

 Kétkarácsony utolján
 ünnepnapok kihunytán
 fakó végén az évnek
de jólesne kevés derû a szívnek

Hét álló nap havazna?

 

"Boldogság, gyere haza, késõ van, gyere haza" - énekelte híres dalában Cserháti Zsuzsa. A szöveg banális, valamire azonban figyelmeztet: a boldogságra szükségünk van.

 

Boldogság -- aranymadár

Van egy közmondás, amely így hangzik: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa...

...mely azt is jelenti, hogy mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Ez a közmondás, fogalmam sincs miért, de már fiatal korom óta belém ivódott.

Kamaszlányként még egyáltalán nem értettem, mit is akar jelenteni. Maga az élet is bonyolult és nehéz volt számomra.

 

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szõnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékmûveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az idõt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk.

 

Tél lesz

 

Elkésett virágok
tapogatóznak a hideg õszben.

 

Remélnek még
gyümölcsöt? A legszívósabb
darazsak is a téli

 

repedésekbe
húzódtak. Nem akarnak
semmit e szirmuk-ejtett

virágok,

csak összeütötte fejüket
a mindennel játszó szél.        
Petri György

 

 

 

 

November

 

Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis õsz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek?

 

Óhajtás õsszel

Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tûnõ nyári fénybõl,
a lelkem borzadva fél a közelgõ
tél zord hidegétõl.
Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.
Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.

Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végsõ úton
a nagy bukásoktól megóvja.

Csodálatos

Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idõ: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szûnök soha.
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betûhálómmal õket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem õ, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csodálhatnám a napot és a holdat
s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
de mért szállnék a messzi csillagokra,
hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belõlem,
oly egyszerû és mégis oly csodás,
ahogy a rügybõl a levél kipattan,
mégis mi hát egy új fogantatás?
Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
mi a remegés, mi a félelem?
S mily különös, úgy csüggni mindhalálig
egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása,
õ én vagyok, de mégis Õ maga.
Csodáltam õt, amikor járni kezdett,
mikor kibuggyant legelsõ szava,
s hogy egyre nõtt, akkor már félni kezdtem:
lehetséges, hogy Õ még Én vagyok?
s mikor benne is képek szárnyasodtak,
akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
mûvésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kõbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, mibõl, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erõs az élet és megtapad...
Csodálatos az élet és hogy élek
s hogy én is adtam életmagvakat!

 

Elérkezett végérvényesen az õsz, rövidülnek a nappalak és ködösek a reggelek!
Színeivel, hangulatával kimeríthetetlen tárháza a képeknek és irodalmi alkotásoknak. Szeretnék egy csokorra valót átnyújtani nektek

 

 

"Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, amelynek lakója a magány, királya pedig az álom. Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak.

 

 November kapui

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött esõ..."

Bisztray Ádám

 

 

 

November

 

 

Eljött már november didergõ hónapja,

Hideg szele a fák ágait megcsapja.

Meghalva elhullnak a sárga levelek,

Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.

Az ajtónál álló télnek hideg zúzza

A zöld ligeteket s mezõket megnyúzza.

Hideg esõ csorog, csepeg egész éjjel,

A fázékony Auster havat is hány széjjel.

 

 

Különös nap ez a mai. Ilyenkor hívõ és hitetlen megfordul a temetõben. Sokszor fáradságot és áldozatot nem kímélve az ország más részeibõl vagy egyenesen határainkon túlról, hogy egy-egy szál virágot, gyertyát helyezzen szeretteinek sírjára.Hogy miért van ez, arra talán a legtöbben

azt mondják: mert így szokás. Tény azonban, hogy ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, akinek legtöbbször csak azt a számara izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál.

 

 

 

Jön az õsz


Jön immár az ismerõs
Szél lábú deres õsz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.
Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,

S harapja, kurtítja a hosszú napokat.
Kányádi Sándor

 

 

Õszül az erdõ

Tegnap százszínû
libegõ láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt,
holnap, ha itt jársz,
s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.

Arannyal öntve
az erdõ alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya,
tüskés ág megfog
s bús õszi jajjal,
elhullt virágát
követeli rajtam.

 

A Tisza a magyar irodalomban

 

 

A Tisza több tízezer éves története során mindig jelentõs tényezõje volt az Alföldnek. A Tisza az életet jelenti, de a rombolást is, összeköti és elválasztja az embereket, meghatározza a mindennapjainkat. Számos leírás zengi szépségét, s minden mûben más oldalról mutatkozik meg, az alkotó önnön élményein átszûrve jelenik meg. Íme egy kis ízelítõ:

 

Eredetét szemléletesen megeleveníti egy Benedek Elek által lejegyzett népmonda:

 

   ,, Az Úristen megteremtette az egész világot, s mindennek megmutatta a helyét.

 

Õsz


Tegnap még puha tenyere a Szélnek
kérges lett mára, a simogatásnak
nem örül senki, - hát dühbe gurul,
és végigpofozza a tájat.
Tegnap zöld volt a lomb, s a fák között
tarkán cikázott a madárhad,
tarkállik most a lomb, de közte már
nem szállnak, csak az árnyak.
Baka István

 

 

 

Október


A fény arannyal öntözi még
A szõke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.

Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbõdül, hisz haza tart,
De ez már õszi csapat.

A kertben tarkán égõ színek,
Virágok, dúsan vérzõ szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már õszi pompa mind.

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!
Juhász Gyula

 

 

Õsz van

Beérett a termés
Gyönyörû õsz van!
Fénylik az október délután.
Beérett a termés,
nincs már gyümölcs a fán.
Ökörnyálból ezüst fonódik,
zizegnek a sárga levelek.
Gyönyörû õsz van!
Minden csendes, megelégedett.
A fák, a föld, a virágok
megadták, amit csak lehetett,
de mi megadjuk-e egymásnak?
Erre feleljünk, emberek!
Petõcz Mária

 

 

Október

Hûvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.

Kerestem pár az 1956-os forradalmat feldolgozó magyar irodalmi alkotást, hiszen nemzeti ünnepünk nem múlhat el a költészetben nyomok nélkül.

 

"Gyönyörûséges nap volt az az október 23.-a, nem homályosíthatja el senki és semmi, aki ma visszamenõlegesen új értelmet akarna adni neki. Igen, a demokrácia diadala volt, mert egyetlen este lerombolta a zsarnokságot, még ha alig két héttel késõbb a külföldi tirannusok és hazai ügynökhaduk galád gyilkosságokkal vérbe tiporta is.

 

Balassi Bálint a magyar reneszánsz második korszakának nagy alakja. A Mátyás udvarában virágzó reneszánsz fénye elveszett a török dúlta idõkben, a 3 részre szakadt Magyarországon. Bor

nemisza Péter volt a nevelõje, tudományokban, vitézi dolgokban oktató mestere. Valószínûleg õ keltette fel a költõi hajlandóságot is Balassiban.

A magyar nyelvû költészet elsõ kiemelkedõ alakja, a magyar irodalom elsõ klasszikusa.

?A haza és a szerelem élménye õbenne fakasztotta fel elõször a magyar líra forrását? ? írta róla Klaniczay Tibor.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VÉNASSZONYOK NYARA

 

Talán egy kicsit magamról beszélek,

mikor szívem e fényért lelkesül,

végsõ sugára ez a nyár hevének,

mielõtt még az alkony rámterül.

 

Ez õszi nap a szõlõ érlelõje,

s piruló alma issza melegét,

e fénytõl várok én is új erõre,

magamba szívom forró delejét.

 

Fáradt szívem csókjától újraéled,

csontomig ér a gyógyító sugár,

talán bölcsebb ez õszbenyúló élet,

s mélyebb, mint volt a tûzitalú nyár.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

159 évvel ezelõtt, 1849. október 6-án végezték ki Pesten Batthyány Lajost, az elsõ magyar felelõs kormány volt miniszterelnökét, Aradon pedig a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát.

A szabadságharc leverését súlyos megtorlás követte: az osztrák kormány bosszúért lihegett, s egyben példát akart statuálni. A leszámolás már a fegyveres harcok során elkezdõdött. Haynau, az új osztrák fõvezér hadjáratának kezdetén kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban állt, büntetésre számíthat.

 

 

 

Mi van a könyvekben? Ezen törtem a fejemet, amíg ott kuporogtam három-négy éves koromban nagyszüleim boltjában egy kis sámlin. A pénztárban nagymamám ült, a pult mögött anyám várta a vevõket. Mögötte mennyezetig érõ könyvespolcok, és egy nagy létra, amely két kampóval egy vasrúdra függesztve siklott jobbra-balra, hogy elérhetõk legyenek a legfelsõ polcon sorakozó könyvek is.
Ne gondoljátok, hogy unatkoztam! Ha bejött egy vevõ a boltba, azt próbáltam kitalálni, hogy vajon az alsó polcokról kér-e könyvet, vagy a magasban lévõk érdeklik.

Kopciherci | 20:14 | olvasták: 0

 

?Meglepõ, ahogyan egy nyugodt, érett hölgy egyik napról a másikra megtanulja, hogyan kell a földön törökülésben kuporodva bádog dobot verni, kacsaként hápogni, elzengeni az összes karácsonyi éneket, papírvirágot készíteni, malacokat rajzolni és megvarrni a súlyos sebet kapott maci fülét.?

Marlene Walkington Ferber

 

 

 

 

A felbecsülhetetlen ajándék

 

Kevés nagyobb öröm van, mint ha ajándékot adhatok, vagy ha én kapok, nem is beszélve arról, milyen boldogság az ajándékok kicsomagolása.

 

 

 

?Meghívlak, hogy gondolkodjunk együtt: Mi az élet célja?
Talán jó lenne, ha mindegyikünk idõt szakítana és leülne egy csendes sarokba és megírná élete hátralevõ részének forgatókönyvét. Próbáld meg egyszer te is. Szabad kezet kapsz. Beírhatod a siker-kudarc, a könnyek-nevetés, a hosszú élet-a rövid élet, az agónia-extázis összes mennyiségét. Tejhatalmat kapsz az élvezet, a hatalom, a pénz, a hírnév és kapcsolataid felett. Mit tekintenél ideális életnek?

 

 

 

Lehet, hogy elmúlt a Nyár?

Lehet, hogy elmúlt a Nyár.
Tegnap még ablakokba könyökölve mosolygott
gyöngyözõ homlokunkra,
napsugárral cirógatta a tájat,
csókot küldve búsuló fáknak, kik
hulló levelekkel könnyezték
a búcsú fájó perceit,
remegve susogva:
- Jövõre újra ugyanitt!

Még egyszer megcsodálta
a lányok fedetlen vállait,
parkokba csalta a szerelmeseket -
hellyel kínálva õket ábrándhozó padokon.

Lehet, hogy elmúlt a Nyár.
Tegnap még kéken ragyogott az Ég,
de fekete palástba bújt fellegek jöttek
messzire ûzve a Nap melegét.

Simon István (Bazsi, 1926. szeptember 16. - Budapest, 1975. július 7.) magyar költõ, mûfordító, esszéíró, szerkesztõ.

 

 

Szegényparaszti családban született a Veszprém megyei Bazsin a hajdan Zala megyéhez tartozó kis faluban.. Édesapja Simon István, édesanyja Mosner Gizella volt. Elemi iskolába szülõfalujában járt, a gimnáziumot Sümegen végezte. 1944 decemberében behívták katonának, majd szovjet hadifogságba esett. 1947-ben tért haza. Ekkor befejezte félbehagyott középiskolai tanulmányait és leérettségizett.

 

 

 

Õsz-köszöntõ

 

 

 

Habár orcánk pirítja még a Nap,
gyerünk, az õszt hintsük már szerteszét,

az õszt, melyet mint anya gyermekét,
majd egy évig hordtunk a szívünk alatt.

 

Látod, még élünk! Nem nyelt el a tó,
kígyó se mart meg, szikla sem ütött,
s a régi helyrõl halljuk: a tücsök
lelkébõl szól a régi altató...

 

Vajjon érted szeretem-é az õszt,

vagy téged is csak az õszért szeretlek,

téged, sok-sok õsz óta ismerõst?...

 

 

 

 

 Tudd, hogy nem vagy egyedül,
Barátok várnak, seregestül!
Rájuk számíthatsz mindig,
Engednek majd vállukon sírni,
S mosolyod õket is mosolyra készteti..
Titkaid dobozai õk,
Melyet lakattal biztosítottál,
Álmaid, vágyaid õrzõi
Melyeket magad elõtt láttál..
Mindig melletted állnak,
S veled sosem kiabálnak,
Megértik amikor szenvedsz,
Mikor éppen feledsz, vagy szeretsz!
Ha elhanyagolod õket, akkor is szeretnek
És Te is ott vagy nekik, s õket ugyanígy szereted!

 

 

 

 

 

A barátság kertje

A barátságot mondhatjuk egy kertnek,

melybe sok-sok kis magot elültethetsz.

 

 

 

 

  

 

Látni

 

 

Látni nemcsak mindig szemmel,

látni szívvel, szerelemmel,

az az igazi, a belsõ,

szerelmes legeslegelsõ.

Látni ne csak a szemeddel,

inkább a szíveddel vedd el!

Mert azt úgyis megtalálod,

amikor már nem is látod.

Látni így kell: szerelemmel,

ha látni akar az ember;

és, ha így lesz a sajátod,

akkor mindörökre látod.

Vecsey K. Mária

 

 

 

 

 

Az én szemeim

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

 

 

 

 

 

 

  

 

Ének aratás elõtt

 

Hamu alatt parázsló harag,

Ökölbe szorult, rázó kezek,

Irgalmatlan, dühös kiáltás,

Közeleg az ünnepetek.

Aratásra készülõ mezõk,

Torkodon-akadt, gyûlölõ szavak,

Kaszák, mik kiegyenesedtek,

Ünnep készül, piros, szabad.

Indul a vén, magyar tespedés,

Pattan a feszült, ostoba húr,

Nagy gõgök félve összebújnak

S a tisztes, nagy csönd meglapul.

Magyar ünnep lesz az aratás,

Aratni búzát, vért, fejet:

Nõ a dühösök szent szektája,

Aratás lesz, ne féljetek.

 

 

 

 

  

?A szeretetnek három alkotóeleme van:
az adni, az elfogadni tudás és a sebezhetõség.
Ha valaki nem képes adni és elfogadni, nem tud szeretni, és aki szeret, a rövidre zárt, erõszakos megoldásokat is félreteszi.
A szeretet leleményességét kellene megtanulnunk, s megvalósítani a mindennapjainkban.
Mert bár az ember mindig a saját korát tartja a legszeretetlenebbnek, legelfásultabbnak és legidegenedettebbnek, a szeretet végtelenül hétköznapi dolog.

 

 

 

 

 

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.

BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.

BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.

BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

 

 

 

 

 

 

 

 Bella István (Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. ? 2006. április 20.) Kossuth-díjas költõ.

 

 

Bella István 1940. augusztus 7-én született Székesfehérváron, ám az ugyancsak Fejér megyei Sárkeresztúr a gyermekkor színhelye, s a majdani költõ élményeinek elsõ forrásvidéke. Édesapja ebben a faluban volt tanító, tehát nyilvánvalóan tekintélyes ember.

A gyermekkori idill azonban csakhamar véget ért, hiszen idõsebb Bella István karpaszományos tizedesként vonult be a második világháborúban, és kisújszállási hadifogságba esése után, 1944 novemberét követõen meghalt.

 

"Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját, sok nép városait s eszejárását kitanulta, s tengeren is sok erõs gyötrelmet tûrt a szivében, menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét."

Az Odüsszeia kezdõ hexameterjei bizonyára ismerõsek, de nemcsak ez az idézet emlékeztethet Homéroszra, hanem nagyhírû fordítója, Devecseri Gábor is, akinek neve mára már teljesen összeforrt az antik irodalommal.

 

 

 

 

 

Hiszek a szeretetben

Fehér szobánkban napsugarak járnak.
Kék öszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.
Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:
Hiszek a szeretetben.

 

 

Valamit kérve kértem, várva vártam,
s úgy tusakodtam a keserü "nem"-mel.
Most bízom, s várok békén, türelemmel.
Hiszek a szeretetben.

 

 

Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ád és hogyha "nem"-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.

 

 

 

 

A csendes éjben anyámra gondolok,

szívemben most az õ szíve dobog,

szegény özvegy volt, sokat szenvedett,

nem volt egyebe, csak a szeretet,

szájától vont meg minden falatot,

és ha mi ettünk, õ is jóllakott.

 

Játékot venni nem tudott nekünk,

varrással kereste a kenyerünk,

õ mesterkélt ünnepre szép babát,

levágta hozzá dús hajfonatát,

gyöngyöt fûzött, topánkát varrt neki,

hullottak rá könnyének gyöngyei.

 

Láttam a föld sok szép kirakatát,

de nem találtam hasonló babát,

oly tündérszépet, olyan kedveset,

nem ért más hozzá, csak a szeretet...

 

 

                      

  

 

Lélek-társak

 

 

A sötét éjben ragyognak a messzi égi régiók,
Fényük postalován utaznak az évmilliók.
Nem látod a magasban a Létezés ködét,
Avatatlan szemek elõl takarja a sötét.

 

A távol csillagok közt fogantak lelkeink,
Csak az istenek tudhatták, mik lesznek terveink.
A lelkek ketten egy testvérpárt alkottak,
A bölcsesség adományán egyformán osztoztak.

 

Idõtlen idõkig keringtek egymás mellett,

Majd helyet kerestek ahol fejlõdni lehet.

 

 

 

 

 

 

 

1880 Június 27, megszületett Helen Keller az egyetlen vak-süket-néma írónõ, aktivista, elõadó.

 

 

 

Helen Keller 1880-ban született Tuscumbiában, egy észak-alabamai kisvárosban. Születésekor egészséges volt, de tizenkilenc hónapos korában súlyos beteg lett. Orvosai ?heveny gyomortáji és agyi vértolulást? állapítottak meg nála, ami valószínûleg skarlát vagy agyhártyagyulladás lehetett. A betegség nem tartott sokáig, de siketség és vakság lett a következménye.

 

 

 

                                 

 

 

 

 

 RÁCSAI RÓBERT

Szonettek a színekhez: Az elsõ A KÉK

 

 

 

Nézd, hogy lesz a zöldbõl kék az óceán,
szelíd sekélybõl haragos mélysötét,
ma indigó égbõl csattan a villám,
holnap meg kis felhõk szántják fel tükrét.
Ugye látod, hogy húz betût a tinta,
- hófehér papíron türkiz varázslat, -
ám megáll egy percre, mikor egy tiszta
ultramarin szempár fordul utánad.

 

 

 
Karinthy Frigyes Ernõ (Budapest, 1887. június 25. ? Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költõ, mûfordító.

 

 

Anyjának korai elvesztése, az eleven szellemi környezet és Budapest világvárossá fejlõdése meghatározó gyermekkori élménye. Testvérei, Etelka és Elza festõnövendék, Emília rendkívüli nyelvtehetség. Apja mûvelt tisztviselõ, Karinthy költõ és filozófus baráti kör, képzõmûvészeti, irodalmi, filozófiai viták légkörében nevelkedett

 

 Érettségi után humán mûveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért elõbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató.

Bûnöm: a szépség


Ha valami gyönyörûség ér
- szép könyv, szép festmény, szép zene -,
mindig úgy érzem: szólni kéne,
hogy kiáltani kellene,

nyomaszt a bûn - s a versíráshoz
ez ad szívet, agyat, erõt -:
hogy hibámból vagy bárhogy is,
de eltitkolom mások elõtt,

hogy nemcsak nekem van jogom rá,
nem szép a szép, ha csak magam
gyönyörködöm benne -- mi célja,
mi értelme, mi haszna van

a fénynek, hogyha véka rejti,
a virágnak, ha télikert
börtönében él eldugottan,
a dalnak, ha nem hallja meg

senki; - nyomaszt a bûntudat,
s õ késztet arra, hogy legyek
antenna, melyen át a szépség
eljut hozzátok, emberek.

 

 

 

Lehoczky János

A vizek fohásza

 

Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hûsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bûvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged õrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erõmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esõt
szikkadt kertjeidre.

"Megtettem mindent, amit megtehettem,
Kinek tartoztam, mindent megfizettem,
Elengedem mindenki tartozását.
Felejtsd el arcom romló földi mását".

 

 

 

Dsida Jenõ romániai magyar költõ. Dsida-versek olvasásakor felmerülhet, hogy ennél szebb, finomabb, tökéletesebb költészet talán nem is létezik. E költemények ugyan nem akarnak irányt mutatni, tömegeket helyes történelmi útra vezérelni, mert "csak" a meghitt magánélmények, a jelentéktelen apróságok megírásának, a formatökély mesterjátékosa volt.

 

 

Ez a blog az apáknak szól, hálából kedvességükért, mellyel az évek alatt elhalmoztak bennünket. Oltalmaztak, védelmeztek minket. Megöleltek, ha fájt valami, könyvespolcot készítettek, fõztek, a vállukra ültettek, szurkoltak értünk, és megszenvedték minden szívfájdalmunkat. Hogy végül örök barátaink legyenek.

 

 

 

 

 

Nálunk még kevesen tartják, kevesen tudnak róla, de attól még van. Ez is, mint annyi más ünnep, Amerikából jutott el Európába, ott már régóta köszöntik az Édesapákat is.

 

 

 

Ezek a versek annyira vonzanak engem. Szeretném, ha nem fedné a feledés homálya õket - számomra legalábbis örök értéket képviselnek.

Fogadjátok ti is szeretettel ezt a verscsokrot.

 

 

BE SZÉP

 

 

 

Angyali kisded
Anyjának lenni,
Bölcsöt rengetni,
Nótát zengeni
Be szép.

Gügyög? hangra
Gügyögve felelni,
Nyûgös síráson
Elkeseredni
Be szép.

 

 

Piciny kezecskét,
Lábacskát csudálni,
Ébredést lesni,
Aluvást várni
Be szép.

 

A gyanú ellenére a gyermeknap nem az államszocializmus találmánya. A Nemzetközi Demokratikus Nõszövetség 1949 novemberi határozata alapján. 1950 óta május utolsó vasárnapján ünnepeljük a NEMZETKÖZI GYERMEKNAPot.

 

A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira, sajátos világukra.

 

Több korábbi kezdeményezés után végül az ENSZ adott ki határozatot 1954-ben arról, hogy minden nemzet nevezzen ki egy napot a gyerekeknek. Bár igaz, hogy a kommunista országokban szép karriert futott be ez az ünnep.

 

 

Várnai Zseni (Nagyvázsony, 1890. május 25. ? Budapest, 1981. október 16.) költõ, Peterdi Andor író felesége Peterdi Mária írónõ anyja.

Apja szegény sokgyermekes szabómester, s családjával a jobb megélhetés reményében Budapestre költözött. Várnai Zseni középiskolai tanulmányait már Budapesten folytatta, majd 1908-ban végzett az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, de soha nem lépett színpadra. Pályafutását tisztviselõként kezdte, férje révén 1909-ben kapcsolatba került a munkásmozgalommal..

 

 Két kéz

 

Azt mondta egyszer a kicsi kéz a nagynak:

Te hatalmas kéz, szükségem van rád,

mert nélküled szinte semmit sem érek.

Éreznem kell tenyered melegét,

mikor felébredek s mellettem megjelensz.

Amikor éhezem és táplálékot adsz, és segítesz,

hogy megragadjak valamit s felépíthessem apró játékaimat.

Velem vagy midõn járni tanulok, s hozzád futok, ha félelem gyötör.

Kérlek, ne hagyj el, marad énvelem!

 

 

A nagyobb kéz így válaszolt a kicsinek:

Te, kicsi kéz, szükségem van rád,

hogy belém kapaszkodj és megragadj!

 

 

 

 

 

 A romániai magyar irodalom középnemzedékének sajátos nyelvû és sok változáson, küzdelmen csiszolódott alakja Kányádi Sándor

Kányádi Sándor erdélyi (romániai) magyar költõ és mûfordító 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Románia).

Édesanyja nagyon korán meghalt. Édesapja egyszerû székely gazdálkodó ember volt, de nagyon szeretett olvasni, s fiát tanítatta. Elemi iskoláit szülõfalujában végezte, majd 1941-tõl 1950-ig Székelyudvarhelyen tanult.

 

 

 

 

 

 

 

Dsida Jenõ: Pünkösdi várakozás

 

Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.

 

Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!

 

A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idõ!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!

 

 

 

 

 

 

  

Radnóti Miklós (Budapest, 1909. május 5. ? Abda, 1944. november 9.) magyar költõ, a modern magyar líra kiemelkedõ képviselõje.

 

 

Radnóti Miklós 1909. május 5-én született Budapesten, a Kádár utca 8-ban egy asszimilált zsidó családban. Születése édesanyja, Grosz Ilona (1881?1909) és ikertestvére életébe került. Édesapja, Glatter Jakab (1874?1921) kereskedelmi utazó volt.

Radnóti Miklós a budapesti Új-Lipót-város mûveltséget szeretõ kispolgárságából indult útjára.

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

Köszönet

 

 

Gyengéd irányításod befolyásolt mindenben, amit tettem, amit teszek, és amit
valaha tenni fogok.
Jóságod kitörölhetetlenül rányomta pecsétjét mindenre, ami voltam, ami
vagyok és ami valaha leszek.
Ily módon részese vagy mindennek, amit elértem, és amivé válok.
Amikor segítek a szomszédomnak, ott van a te segít? kezed is.
Amikor enyhítek barátom fájdalmán, ezért ? neked is tartozik.

 

 

 

 

 

 Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. - Budapest, 1981. április 23.) József Attila- és Kossuth-díjas magyar költõ, prózaíró.



1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván, egy szegény zsidó kántor gyermekeként. Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. Magyarország területeinek elvesztését Erdélyben élte meg, alig 13 évesen. 1921-tõl Szatmárnémetiben dolgozott.

 

 

 

 

 Rainer Maria Rilke: A párduc

 

 

A fordításbeli különbség érdekesebbé teszi?

 

 

 

A párduc

A párizsi Jardin des Plantes-ben

 

Szemébe égett már a rácsok vonulása;
mit lát, az csupán rácsok, rácsközök.
Csak egyre rács jön az ezernyi rácsra,
és nincs világ az ezer rács mögött.

Ruganyos lépte bár erõt sugároz,
a legparányibb kört róhatja csak:
erõ-körtánc ez; elkábulva áll ott
közepében egy nagy-nagy akarat.

Csak néha megy a függöny a pupillán
föl hangtalan - épp hogy egy kép befér,
átüt a tagok csöndjén, mint a villám,
s meghal, mihelyt a szívbe ér.

 

 

 Bella István 1940. augusztus 7-én született Székesfehérváron, ám az ugyancsak Fejér megyei Sárkeresztúr a gyermekkor színhelye, s a majdani költõ élményeinek elsõ forrásvidéke. Édesapja ebben a faluban volt tanító, tehát nyilvánvalóan tekintélyes ember.

A gyermekkori idill azonban csakhamar véget ért, hiszen idõsebb Bella István karpaszományos tizedesként vonult be a második világháborúban, és kisújszállási hadifogságba esése után, 1944 novemberét követõen meghalt.

 

 

 

Illyés Gyula (eredetileg Illés Gyula) 1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsõrácegrespusztán. Édesapja Illés János (1870-1931), uradalmi gépész, édesanyja Kállay Ida (1878-1931).
Ferenc és Klára után 3. gyermekként született Gyula, aki élete elsõ 9 évét töltötte szülõhelyén.

1921-ben érettségizett.
1918-1919-ben részt vett a balatoni diák- és ifjúmunkás mozgalomban, ott volt a románok elleni szolnoki csatában.
1920. december 22-én jelent meg elsõ verse (El ne essél, testvér) név nélkül a Népszavában.

 

 

 

A vers néma. Adj neki hangot!
A vers könyvben halott.
Keltsd életre! Mi a szavalás?
A vers föltámasztása papírsírjából."
(Kosztolányi Dezsõ)

 

 

A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.

 

 

József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, Ferencvárosban, a Gát utca 3 szám alatt. Apja József Áron, bánáti szappanfõzõ munkás volt, anyja Põcze Borbála, szabadszállási születésû, a Kiskunságból Pestre került parasztlányból lett mosónõ.

 

 

 

A legszebb virág

 

Egyedül ültem le olvasni a parkban,
Szomorú fûzfának védõ árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom.

 

 

Megbántott a világ,ezt vettem én zokon.

 

 

Ha ettõl még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú,izgatott volt nagyon.
Kipirult s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt:"Néni,ide nézzen!"

 

 

Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Halott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát,s bámultam máshova.

 

 

 

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. ? Szeged, 1937. április 6) költõ, tanár

 

Juhász Illés (1853?1902) posta- és távirdafõtiszt és felesége, Kálló Matild (1862?1953) elsõ gyermekeként született.

 

1893-1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg elsõ versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius címû versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. ? 1900. május 5. között piarista novícius Vácott.

 

 

 

 

Az alábbi diafilm madaraira rákattintva, csodálatos dalukat hallhatjuk és elgondolkodhatunk azon, hogy mennyi szépséget és vidámságot ajándékoznak nekünk e parányi, de értékes teremtmények.

 

 

Madarak éneke

 

 

 

 

 

 

Weöres Sándor:

KISMADARAK



Nyitottad az ablakot:
szállj be, napsugár!
Hogy csivogott-csattogott
rengeteg madár:

aranymálinkó, pirók,
feketerigó,
sármány, vörösbegy, kukó,
csíz, tavaszhivó,

pinty, királyka, õszapó,
volt vagy milliom,
elsorolni nevüket
én nem is birom.

 

 

 

 

 

1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lõrinc vasúti fékezõ és Panyiczky Ilona gyermekeként. Szülõházát a költõ sem tudta azonosítani, hiszen hároméves, mikor elköltöznek, de az bizonyos, hogy lebontották, helyén a Vörösmarty lakótelep panelházai épültek. A szülõváros képe csak homályosan dereng fel a Tücsökzene néhány versében.

 

Õsei református prédikátorok voltak, az apja mozdonyvezetõ. Tehát igen szerény módból küzdötte fel magát rendkívüli mûveltségéig, amelyhez nagy nyelvismeret is tartozott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke.

Gimnáziumi tanulmányait Szabadkán kezdte, kitûnt az iskola önképzõkörében. 1901. október 26-án a Budapesti Napló közölte versét.
1903-ban néhány hónappal az érettségije elõtt kizárták a gimnáziumból.

Szegedre iratták át, majd vissza Szabadkára, magántanulóként.
Jelesen érettségizett, jutalmul Abbáziába ment nyaralni.

 

 

 

 

 

 

 Bíró András:

Ez a húsvét

Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák õket,
oly sebesen, gyorsan nõnek.

Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövõt fonnak.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.

 

 

 

 

 

 

 Reviczky Gyula:

Jézus Pilátus elõtt
(Munkácsy képe)

Állok merengve, hosszan, áhitattal:
Ez õ! Ilyen volt! Igy képzeltem én;
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arczát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekbõl meg nem tanúl:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanúl.

 

 

 

 

 

Bartal Klári:


A Megváltó és a nép


Mártíromságtól fénylik orcád,
Vagyonod csak az égi ország,
De köntösödre sorsot vetnek
És ácsolják már a kereszted.

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyaság :) 

 

 

 

 

 

 

"Szóval próbáltam hozzáférni,
láttam, hallja, ám aligha érti.
Könyvet néztem, mit ír felõle.
De tudatlan maradtam belõle.
Hej, adnék én arany karperecet,
csak érteném ezt a gyereket!
Nem kell arany-szólt vissza Õ -
inkább játssz velem, buta szülõ!

 

 

 

 

Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Õk az élet önmaga iránti vágyakozásának
fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belõletek.

 

 

 

 

 

 

 Várnai Zseni: Kis botló táltosok

 

 

 

 

És elindultok vele egy sugaras reggel,
És felkapjátok õt és tipegve mentek, mentek,
És viszitek õt az elsõ, elsõ útra,
Kicsinyke lábak, botló táltosok...
A nagy világ majd rátok mosolyog,
A föld, a fû, a fa, virág nevet:
Egy bukdácsoló, induló gyerek;
A karja tárt, a szeme nyitva: szép!

Botlik, kacag, és újra botlik: lép!
Vigyázzatok kis táltosparipák!
Mert gidres-gödrös, gáncsos a világ,
Vigyázzatok!

 

 

 

 

 

VÁRNAI ZSENI

Így álmodom...így képzelem...

 

 

 

Ha egyszerre csak, mint egy ábrát,
letörölné a fekete táblát
az Alkotó
mûvészkeze
s valami újat kezdene,
de úgy, hogy égszín lenne a tábla
s csodás világot tervezne rája
a Teremtõ
mûvészkeze...
új Édenkertet festene!

Letörölné a régi rosszat,
varázsolna szebbet és jobbat
a legnagyobb
mûvész keze...
egészen újat festene!
Oly csodaszépet, hol a lények
békességben, boldogan élnek,
nincs félelem
csak értelem...

 

 

 

 

 

  

Különleges nõnapi tárlatvezetés, pasikkal!

Kizárólag nõknek, férfiaktól - így lehetne röviden összefoglalni, mit kínál a Magyar Nemzeti Múzeum a hölgy látogatóknak március 8-án. A múzeum két idõszaki kiállítása - a Hölgyek palettával és a Rejtett ritkaságaink 4. - szorosan kapcsolódik a hölgyekhez. Ez adta az ötletet, hogy a Nõnapon férfi tárlatvezetõk kalauzolják a látogatókat a különleges mûalkotások között.

 

 

Különleges tárlatvezetés hölgyeknek.

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=_3iXmSJXoFY

 

Sebestyén Márta: Tavasz Tavasz

 

 

 

 

 

 

 Jékely Zoltán: Koratavasz

A hóvirág hagymája mostan
titokzatos hatalmat érez,
s remegve, könnyekig hatottan
ér el a vén föld felszínéhez.

Ki ott jár, apró motozást hall:
épp most búvik ki a világra!
S tele a szív csodálkozással:
ily nagy tojásból ily piciny madárka!

 

 

 

 

 

Wass Albert: Rügyek

 

Az orgona-bokorra cinke szállt,
s a kis rügyeknek halk titkot sugott:
a dombon látta már a napsugárt,
már jönni fog,
s a lombok börtönére fényt havaz!

 

 

 

 

 Február

 

 

Havas utak, hazai tájak,
száncsengõ hangja, régi dal?
megbúvik szíved rejtekében,
s még ma is újra felkavar?

Most mintha fejre állna a világ:
õszbõl tavaszba fordul át.
Becsap a régi kalendárium!
Havat a szem csak képeken lát.

Pihenni vágyó fák kérgét feszíti
az incselgõen langyos napsugár.
Nyugalmat várna erdõ, kert, gyümölcsös?
Adj nékik havas paplant , Február!

 

Kamarás Klára

 

Isten megnyomja a tavasz-gombot

Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csõrt csücsörít, s fütyül bolondul.

 

 PETÕFI SÁNDOR:HÁROM MADÁR

Három madár van, akit szeretek,
Három madárról mondok éneket.
Ha oly szép lenne rólok énekem,
Amily nagyon én õket szeretem,
Amennyi boldogságot, örömet
Ezen madarak nékem szerzenek!

Az elsõ madár egy kis cinege,
Nem sérti õt a télnek hidege,
Nem háborítja õt meg semmi vész,
Télben, viharban vígan fütyörész,
Vigan ugrál a száraz ágakon,
Mint a pillangó a virágokon,
Ugrál, miként a gyermek, gondtalan,
Jön és megyen, máshol van untalan,
Alig képes kisérni õt a szem.