Az első hó

ahogy olvadt kezemben
úgy folyt szét szívemben
a melegség mi elmúlt
mikor az első hó lehullt

szitált s báját mutatta
a kopárság eltűnt alatta
nagy fehérség honoltT
mikor az első hó lehullt

békesség váltott most jegyet
mosoly lett úrrá a bú felett
a homályra fény borult
mikor az első hó lehullt

de a természet közbeszólt
a hófelhő hirtelen elvonul
az angyalok hiába dalolnak
mert az első hó elolvadt.

Terjéki Tamás

 Hó-hivogató

De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
 ha már fű sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe

 Kétkarácsony utolján
 ünnepnapok kihunytán
 fakó végén az évnek
de jólesne kevés derű a szívnek

Hét álló nap havazna?
 Ha tenné is mi haszna?
 A hó alól csak-újra
az a csúf sár a hó alól kibújna

Kevés derű mi lenne?
Szépségtapasz a sebre
Alatta mint előtte

ami sajgott úgysem engesztelődne
Azért mégis ha így is
ha ez csöppet segít is
 de jó volna ha volna
ha a friss hó falut-várost bevonna

Csorba Győző

Valami szép

Egész héten köd nyomta téli
hegytetőnk: magas fellegek
fogták fazekukba a tájat
s rácsukták a fedőjüket.

Ma se mozdultak meg. De este
fent, tág körben, kinyílt az ég,
mintha egy nagy kéz felemelte
volna a fazék fedelét.

Más nem történt. A ködfal állt, és
a csöndben csak a céltalan
üveghold úszott a magasság
még üvegebb habjaiban;

de a zord táj már fölfigyelt rá,
s bámúlt, mint mikor a sötét
kétségbeesésnek eszébe
jut hirtelen valami szép.

Szabó Lőrinc

Tél

Egy hópehely az arcomra hull,
Újra itt a tél.
Sok könnyű pihe száll a földre,
Már minden fehér.

A faágakon maradt egy-két
Sárga falevél,
Az autóbusz mély nyomot hagy
Az úttest közepén.

Átöltözött a rét mi zöld volt, fehér már,
Szürke gúnyába bújt a látóhatár.
Hósapkát kap a fa, háztető, kerítés,
Eljött a nagy téli állomba merítés.

Kéményfüst imbolyog, messze... ott a város,
Fenn varjúhad károg, odatart az már most.
Boldog gyermeklárma, szánkózás, s más egyéb,
A havas fákon gubbaszt néhány fázós veréb.
Szuhanics Albert