Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Zsóka blogja - 2007. szeptember

"Ércnél maradandóbb..."

 

Nagy elõdeink méltatásakor gyakran idézzük Horatius híres ódáját - de még gyakrabban elfelejtkezünk arról, hogy meg is keressük azokat a nyomokat, amelyek ércnél maradandóbb  emlékként õrzik egy-egy szellemóriás örökségét. Mi Kodály valódi hagyatéka, s még inkább: 40 évvel halála után mit jelent az utódok számára? Az alábbiakban ma élõ muzsikusok, írók, színészek, képzõmûvészek, tudósok vallomásait olvashatjuk errõl.

Címkék:

Tovább 

Kodály videók a világhálón

 

A videók új ablakban nyílnak meg, hogy közben tovább böngészhessen az oldalon.


Kattintson IDE a videók megtekintéséhez!

 

 

forrás: http://www.kodaly125.hu/magyar.asp?id=53

Címkék:

Kodály élete képekben

 

 

   "Kodály hangja a zenében Magyarország hangja"

 "Engem szívébe fogadott Kecskemét"  "Én kettõs tradícióban nõttem fel"   
 
 Zeneakadémiai és egyetemi tanulmányok

 A Zeneakadémia tanára  Ihletõ, segítõ házastársi kapcsolat      "Példamutató nagy ikerpár"
 "A hangszerek lelke és az ember hagja"

 Egy korszakos mû - a "Psalmus Hungaricus"       A népzene: tudományos munka tárgya és zenemûvek ihletõje

 Vallomások nemzetrõl és szabadságról  Ember a természetben, természet a zenemûvekben
     "A Kodály-zene virágzó mesevilága"

 "Dícsérjétek az Urat!"  "Legyen a zene mindenkié!"    "A múlt csak példa legyen"

  "Nemcsak jogunk, kötelességünk a közügyekkel foglakozni."

 A zeneszerzõ és a karmester a nemzetközi zenei életben      Az életmû elismerése hazai és nemzetközi fórumokon

 "A tûznek nem szabad kialudni"  http://www.kodaly125.hu/magyar.asp?id=3

Címkék:

Tovább 

Kodály Zoltán

(Kecskemét, 1882. december 16. ? Budapest, 1967. március 6.)


 

 

Kodály Zoltán fonográffalKodály Zoltán, a magyar zeneszerzés, népzenekutatás, zenepedagógia és mûvelõdés történetének kiemelkedõ jelentõségû alakja galántai gyermekkorát és nagyszombati érseki fõgimnáziumban töltött diákéveit követõen 1900 szeptemberében érkezett Budapestre, hogy párhuzamosan végezze egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatójaként, az Eötvös Kollégiumban, valamint Hans Koessler zeneakadémiai zeneszerzés-osztályában.

Címkék:

Tovább 

Tanmese

Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra.
Építettek egy magas falat és megkérték a békákat másszák meg.
Csábító volt a fõdíj, finom falatok, így hát sok jelentkezõ akadt a feladatra. Körbegyûltek az állatok, nyulak, medvék, rókák és farkasok, no meg persze vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak.

- Úgy sem sikerül nekik - mondta egy nyúl és mikor kimondta három béka le is esett a földre.

Címkék:

Utolsó hozzászólás

Rné Magdi üzente 11 éve

   Szép és nagyon igaz történet. Bizony néha jó ha nem hallunk meg mindent.

Tovább 

Barangolj a mesék világában!

A mesék világa nem csupán a gyermekek számára tartogat meglepetéseket, hiszen még akár felnõtt fejjel is érdemes végiglapozni egy-egy érdekes, sajátos mesekönyvet és gyönyörködni a gyakran mûvészi illusztrációkban, vagy mosolyogni a gyermekversek, történetek tréfáin.
A mesék feladata a gyermekkoron túl:
Ahol megszületett a mese, ott értették -és kis változtatásokkal- tovább is adták a következõ generáció számára is. A gyermek akkor vált felnõtté, amikor megértette a felnõttek "virágnyelvét", tudta, hogy mirõl beszélnek körülötte és miért.

Címkék: mesékről

Utolsó hozzászólás

Mohácsiné Zsóka üzente 11 éve

SZELLEMI KÖZKINCS Oscar Wilde: A csalogány és a rózsa mese - Azt ígérte, táncol velem, ha piros rózsát viszek neki - kiáltott fel a diák - csakhogy az én kertemben nincs egyetlen szál piros rózsa. Hallotta ezt a csalogány fészkében, az örökzöld tölgy mélyén és kinézett a levélréseken át és elcsodálkozott. - Nincs a kertemben egyetlen szál piros rózsa! - kiáltott fel a fiú és szép szeme megtelt könnyel. - Milyen apróságokon múlik is a boldogság! Olvastam mindent, amit a bölcsek írtak, ismerem a tudományok titkait, mégis tönkremegy az életem egyetlen szál piros rózsa miatt. - Végre egy hűséges szerető - mondta a csalogány. - Róla énekeltem minden éjszaka, bár nem ismertem; róla meséltem minden éjszaka a csillagoknak és most itt áll előttem. Haja sötét, mint a bimbózó jácint, ajka piros, mint a vágy rózsája; de a szenvedély olyan halovánnyá tette az orcáját, mint a sápadt elefántcsont, és a szomorúság rányomta bélyegét a homlokára. - A herceg bált ad holnap éjszaka - suttogta a diák - és az én szerelmem ott lesz a társaságban. Ha viszek neki egy szál piros rózsát, hajnalig velem táncol. Ha viszek neki egyetlen szál piros rózsát, a karomban tarthatom, és ő majd ráhajtja a fejét a vállamra és a kezét kezembe zárom. De nincs piros rózsa a kertemben, így hát magamban fogok ülni és ő majd elsuhan mellettem, rám se pillant és a szívem meghasad belé. - A leghűségesebb szerető, kétségtelenül - mondta a csalogány. - Amiről én énekelek, azt ő végigszenvedi; ami nekem öröm, neki gyötrelem. Bizony, csodálatos a szerelem. Értékesebb a smaragdnál, drágább a drága opálnál. Gyöngyön és gránátalmán meg nem vásárolható, nem is árulják a vásártereken. Nem kapható a kereskedőknél, nem is lehet lemérni az arany-mérlegen. - A zenészek fenn ülnek majd a karzaton - mondta a diák - játszanak a húros hangszereken és az én szerelmem táncolni fog a hárfák és a hegedűk hangjára. Táncolni fog, olyan lebegőn, hogy a lába nem is érinti majd a földet és a tarkaruhás udvaroncok tolonganak körülötte. De velem, velem nem táncol, mert nem viszek neki piros rózsát - és leborult a fűre és kezébe temette arcát és sírt. - Miért sír? - kérdezte a kis zöld gyíkocska, míg farkával egyensúlyozva elsurrant mellette. - Vajon miért? – kérdezte a pillangó, aki ide-oda táncolt a napsugárban. - Vajon miért? - suttogta szomszédjának lágyan, halkan a százszorszép. - Egy szál piros rózsáért sír - mondta a csalogány. - Egy szál piros rózsáért? - kiáltották. - Milyen nevetséges! - És a gyíkocska annyira cinikus volt, hogy hangosan is felnevetett. De a csalogány átérezte a diák szomorúságának titkát, és némán üldögélt a tölgyfán és a szerelem misztériumán gondolkozott. Aztán egyszerre csak széttárta barna szárnyait és a levegőbe emelkedett. Mint az árnyék suhant át a ligeten, mint az árnyék lebegett a kert fölött. Gyönyörű rózsafa állt a pázsit közepén, amikor megpillantotta, leereszkedett hozzá és megült az egyik ágán. - Adj egy szál piros rózsát - szólította meg - és én elénekelem érte a legszebb dalt, amit csak tudok. De a rózsafa megrázta a fejét. - Az én rózsáim fehérek - felelte - fehérek, mint a tenger tajtéka, fehérebbek, mint a hegycsúcsokon a hó. De menj a bátyámhoz, aki a vén napórát fonja körül, ő talán megadja neked, amit kívánsz. Így a csalogány átrepült ahhoz a rózsafához, amelyik a vén napórát fonja körül. - Adj egy szál piros rózsát - szólt hozzá - és én elénekelem érte a legszebb dalt, amit csak tudok. De a rózsafa megrázta a fejét. - Az én rózsáim sárgák - felelte - sárgák, mint a hableány haja, aki borostyán trónusán ül, és sárgábbak a réten virágzó nárciszoknál, mielőtt levágja őket az arató sarlója. De menj a bátyámhoz, aki ott hajt a diák ablaka alatt, ő talán megadja, amit kívánsz. Így a csalogány odarepült ahhoz a rózsafához, amely a diák ablaka alatt nőtt. - Adj egy szál piros rózsát - szólt hozzá - és én elénekelem érte a legszebb dalt, amit csak tudok. De a rózsafa megrázta a fejét. - Az én rózsáim pirosak - felelte - pirosak, mint a galamb lába és pirosabbak a nagy korall legyezőknél, amelyek az óceán üregeiben lengedeznek. De a tél megdermesztette nedveimet, a fagy elpusztította bimbóimat és a vihar letördelte ágaimat, nem lesznek rózsáim ebben az egész esztendőben. - Csupán egyetlen szál piros rózsát szeretnék - kiáltotta a csalogány - egyetlen szál piros rózsát! Hát nincs mód rá, hogy megkaphassam? - Van egy módja - felelte a fa - de az olyan rettenetes, hogy el sem merem mondani. - Mondd csak - szólt a csalogány - nem félek. - Ha piros rózsát szeretnél - mondta a fa - magadnak kell elővarázsolnod énekeddel a holdfényben és önnön szíved vérével kell majd megfestened. A kebledet tövisnek szegezve kell énekelned. Teljes éjszaka kell így énekelned, és a tövisnek át kell szúrnia a szívedet, és eleven vérednek át kell ömlenie az én ereimbe és véremmé kell válnia. - A halál nagy ár egy piros rózsáért - kiáltotta a csalogány - és az élet mindenkinek drága kincs! Olyan jó elüldögélni a zöld erdőben és figyelni a napot aranyszekéren és a holdat gyöngyös kocsiján. Édes a galagonya illata, édes a völgyben rejtőző harangvirág és dombokon nyíló hangafű. De a szerelem többet ér, mint az élet, és mi egy madár szíve az emberi szívhez képest? Ezzel széttárta barna szárnyait és a levegőbe emelkedett. Mint az árnyék suhant el a kert fölött, s mint az árnyék lebegett végig a ligeten. A diák még mindig ott feküdt a fűben, és szép szemében még fel se száradtak a könnyek. - Légy boldog - kiáltotta a csalogány - légy boldog; megkapod a piros rózsát! Életre hívom énekemmel a holdfényben és önnön szívem vérével festem meg. Viszonzásul annyit kérek csupán, hogy hűséges szerető légy, mert a Szerelem bölcsebb, mint a Bölcselet, márpedig az igen bölcs, és erősebb a Hatalomnál, pedig az nagyon erős. Lángszín a szárnya és a teste is mint a láng. Ajka édes, mint a méz és lehelete akár a tömjén. A diák fölnézett a fűből, oda hallgatott, de nem értette, mit mond neki a csalogány, mert csak olyasféle dolgokról tudott, amelyekről a könyvek beszélnek. De a tölgyfa megértette, és elszomorodott, mert nagyon szerette az ágai közt fészkelő kis csalogányt. - Énekelj nekem még búcsúzóul - suttogta - nagyon egyedül leszek majd nélküled. A csalogány énekelt hát a tölgyfának és a hangja olyan volt, mint az ezüstkoporsóból felcsengő vízcsobogás. És amikor befejezte a dalt, a diák felkelt és elővette zsebéből jegyzőfüzetét és irónját. - Kétségtelenül van forma-érzéke - mondta magában, míg keresztülsétált a ligeten - ezt nem lehet tagadni; de vajon mit érez közben? Attól tartok, semmit. Nyilván olyan, mint a legtöbb művész; merő stílus, őszinteség nélkül. Nem áldozná fel magát másokért. Csak a zenével törődik, hiszen tudnivaló, hogy minden művészet önző. Mégis el kell ismerni, akad néhány szép hangja. Milyen kár, hogy nem jelentenek semmit se és nincs gyakorlati értékük! - Azzal bement a szobájába, lefeküdt keskeny szalmaágyára és elgondolkozott szerelmén, és nemsokára elnyomta az álom. Amikor pedig a hold fönn ragyogott az égen, a csalogány odarepült a rózsafához és a tövisnek feszítette keblét. Egész éjszaka énekelt tövissel a keblében és a hideg kristályos hold lehajolt hozzá és úgy hallgatta. Egész éjszaka énekelt és a tövis egyre mélyebben és mélyebben fúródott keblébe és a szíve vére egyre apadozott. Előbb a szerelem ébredéséről dalolt egy fiú meg egy fiatal lány szívében. És a rózsafa legfelső ágán virágba szökkent egy csodálatos rózsaszál, úgy tárta ki egyik szirmát a másik után, ahogy egyik dal követte a másikat. Eleinte halovány volt, mint a köd a folyó felett - halovány, mint a hajnal lába és ezüstös, mint a virradat szárnya. Mint a rózsa árnyéka az ezüst tükörben, mint a rózsa árnyéka a víz színén, olyan volt ez a rózsaszál, amely a fa legfelső ágán virágba szökkent. De a fa rákiáltott a csalogányra, hogy szegezze mellét erősebben a tövisnek. - Szorosabban, kis csalogány - kiáltotta a fa - vagy megvirrad, mielőtt elkészülne a rózsa! S így a csalogány még erősebben nekifeszítette keblét a tövisnek és egyre hangosabban és hangosabban énekelt, mert a szenvedélyről dalolt, amely egy férfi és egy hajadon lelkében születik. És enyhe pír öntötte el a rózsa szirmait, ahogy a vőlegény arca elpirul, amikor megcsókolja menyasszonya ajkát. De a tövis még nem hatolt a csalogány szívébe s így a rózsa bimbós belseje fehér maradt, mert csak egy csalogány szíve-vére festheti karmazsinpirosra egy feslő rózsa szirmait. És a fa rákiáltott a csalogányra, szorítsa magát jobban a tövishez. - Szorosabban, kis csalogány - kiáltotta a fa - vagy megvirrad, mielőtt elkészülne a rózsa! S így a csalogány még erősebben feszítette keblét a tövisnek és a tövis belefúródott a szívébe és a szegény madarat gyötrelmes, vad kín járta át. Keservesen, egyre keservesebben fájt a seb, vadul, egyre vadabbul szállt az ének, mert a csalogány a szerelemről dalolt, amelyet beteljesít a halál, a szerelemről, amely nem hal meg a sírban. És a csodálatos rózsaszál karmazsinpiros lett, mint a keleti égbolt rózsája. Karmazsinpiros volt a szirmok koszorúja és karmazsinpiros volt, mint a rubint, a rózsa zárt szíve. De a csalogány hangja elgyengült, kis szárnya megereszkedett és szeme elhomályosult. Halkabban, egyre halkabban énekelt és úgy érezte, valami összeszorítja a torkát. S akkor utoljára még egyszer felcsapott a dal. Hallotta a fehér hold is, és megfeledkezett a virradatról s fenn vesztegelt az égen. Hallotta a piros rózsaszál, s átjárta a reszketeg gyönyörűség és a hideg hajnali levegőben kitárta szirmait. A visszhang elvitte a dombok közé bíbor barlangüregébe és felébresztette álmukból az alvó pásztorokat. Végiglebegett a dal a folyó nádasain és a nádasok elvitték üzenetét a tengernek. - Nézd, nézd - kiáltott a fa - kivirult a rózsa! - de a csalogány nem válaszolt, mert holtan feküdt a magas fű között, tövissel a szívében. A diák meg kinyitotta délben az ablakát és kinézett rajta. - Ejnye, milyen csodálatos szerencse - kiáltott fel - egy piros rózsa! Egész életemben nem láttam még hozzá foghatót. Olyan szép, hogy bizonyosan valami hosszú latin neve van - s kihajolt és leszakította Aztán föltette kalapját és átszaladt a professzor házába, kezében a rózsával. A professzor lánya a tornácon ült és kék selyem fonalat gombolyított egy csévére, míg kutyuskája a lába előtt hevert. - Megígérte, hogy velem fog táncolni, ha hozok egy szál piros rózsát - kiáltotta a diák. - Íme, itt a világ legpirosabb rózsája. Tűzze ma este a szíve fölé és ha majd együtt táncolunk, ez a rózsa el fogja mondani, mennyire szeretem magát. - De a lány arca elborult. - Félek, nem illik a ruhámhoz - válaszolta - különben is a kamarás unokaöccse néhány igazi drágakövet küldött nekem és mindenki tudja, hogy a drágakő többet ér, mint a virág. - Szavamra, maga nagyon hálátlan - mondta haragosan a diák; és kihajította a rózsát az utcára, egyenesen a kerékvágásba és egy kocsi máris keresztülgázolt rajta. - Hálátlan?! - mondta a lány. - Maga meg goromba, ha éppen tudni akarja; és végre is, mi maga? Csak egy diák. Aligha van ezüstcsatos cipője, mint a kamarás unokaöccsének - azzal fölkelt a székről és bement a házba. Milyen buta dolog a szerelem - mondta távozóban a diák. - Félannyi haszna sincs, mint a logikának, mert nem bizonyít be semmit és mindig olyat ígér, ami nem következik be, és elhiteti velünk, ami nem igaz. Szó ami szó, semmi gyakorlati haszna, s mivel korunkban fő a gyakorlatiasság, visszatérek a bölcselethez és a metafizikát fogom tanulmányozni. Visszatért hát szobájába, elővett egy nagy poros könyvet és belemerült az olvasásba.

Tovább 

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu