Kevés olyan szívmelengetô ünnep van, mint az anyák napja. Ekkor köszöntjük édesanyáinkat, megköszönve nekik mindazt a szeretetet és gondoskodást, mellyel születésünk óta elhalmoztak bennnünket.

Édesanyánk az a személy, akivel születésünkkor (de már elõtte is) elõször kapcsolatba kerülünk, és akivel ez a láthatatlan kötelék meg marad egész életünkben.

Nagypénteken a keresztények arra az áldozatra emlékeznek, ami által hitük szerint a Megváltás valósággá lett: Jézus Krisztus az emberek iránt való személyes szeretetbõl az életét adta, hogy reményt adjon az örök életre.

Az elsõ keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját (Nagypéntek és Nagyszombat) liturgia nélküli ünnepként tartották, egész napos szigorú böjtölésben, Jézus szavainak szellemében. Nagypéntek két szempontból is szigorú böjti nap: egyrészt az emberiség bûnei tették szükségessé, hogy Isten a végsõkig adja magát az ember életéért, hogy hitetlensége legmélyén a szenvedésbõl és a halálból is részt vállaljon.

 Húsvéti locsoló versek (Magyar népköltészet)

Rózsavizes húsvét napját jöttem ma kívánni,
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.

Olyan lesz az arcuk tõle, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással!

Kivirradt a tavasz ma húsvét napjára,
Új életet öltött ismét föl magára.

 Bíró András:

Ez a húsvét

Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák õket,
oly sebesen, gyorsan nõnek.

Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövõt fonnak.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.

 Reviczky Gyula:

Jézus Pilátus elõtt
(Munkácsy képe)

Állok merengve, hosszan, áhitattal:
Ez õ! Ilyen volt! Igy képzeltem én;
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arczát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekbõl meg nem tanúl:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanúl.

Bartal Klári:


A Megváltó és a nép


Mártíromságtól fénylik orcád,
Vagyonod csak az égi ország,
De köntösödre sorsot vetnek
És ácsolják már a kereszted.