Tél felé

Fölébredek.
A nap is teszi.
Kinyitom szemem,
míg e perc jövőm tervezi.

Subába bújik az őszi táj.
Dér nyaldossa füveit,
s kinn áll a didergő király,
míg a kályha melegít.

Kilépek a haldokló táj felé.
Mint kabátban meleget lopó,
mellettem elhalad
egy öreg, s egy igavonó.

Hull a színes falevél,
szél söpri a környék útjait.
Szikkadt földeken a napfény elvetél,
fagy hasítja ekézett rögeit.

Sapkám fülembe húzom,
ne halljam a szél mit susog.
Köröttem süvit magyarázón,
míg biztatón vár otthonod.
Varga István



Tél lesz

Elkésett virágok
tapogatóznak a hideg õszben.

Remélnek még
gyümölcsöt?