Szilveszter

Az utcán árad óriás tömeg,

zsongó kavalkád, papírharsonák,

konfettiesõ, nyüzsgõ maszkabál.

A téli éjjel metszõen hideg.

Ünneplés ez vagy vidám búcsúzás?

Elmúlt egy év, sok elvetélt remény

számadást kér, s az új ígéretén

a holnap talán tényleg végre más.

Az óra jár, a pillanat közelg,

mi múlt s jövõ közt híd, kötõ-kapocs.

Harang hallik, s víg pezsgõdurrogás.

Egy pillanat a volt és lesz között

a van, csupán egy kés-keskeny csapás.

"S azóta minden esztendõnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért õsszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel késõbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendõ alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévõ jó miatt a bennük lévõ rosszat."
Wass Albert



A karácsonyi csillag

Decemberi fényességben,
szép karácsony estéjében
csillag-gyermek könnye hullik,
rossz kedve tán el sem múlik.
Decemberi fényességben.
Szép karácsony estéjében.

Fény-nagyapó vigasztalja,
ám szavait meg sem hallja!
-Jó nagyapó, Fény-nagyapó!
Csillagfényben fürdik a tó,
karácsonyfák fénye játszik,
csak egy házban fény nem látszik.

Erdõ szélén, szegény portán,
karácsonyfa búsul árván:
nincsen dísze, semmi éke,
nincsen néki fényessége!
Karácsonyi csillag lennék!
Fény-nagyapó, Földre mennék!

- Égbõl szakad akkor léted,
elveszted a Mindenséget!
Hogyha egyszer innen elmész,
te is tudod, vissza nem térsz!
Örök parancs: mehetsz önként,
ülnek rajtad égi törvényt:

számûznek a földi létbe,
fényed vesztõ ember-éjbe,
számûzötten, földi létben,
csupán egyszer, minden évben,
felragyoghatsz csoda-fényben,
karácsonyi csendes éjben!

- Jó nagyapó, engedj engem
lenn a Földön csillag lennem!
Felszikrázom minden évben,
karácsonyi fényességben.
Nem bánom a csillag-csendet,
ne ejts értem többé könnyet!

Fény-nagyapó, Isten veled,
kis unokád mindig szeret!
Mégis, mégis el kell mennem,
öröm-fényem messze vinnem!
-A jóságod áldjon téged,
legyen boldog földi léted!

...és a csillag Földre szállott,
erdõ szélén kis ház állott...
Nyílt az ablak, mintha szólna
karácsonyi csengõszóra...
Karácsonyfa legtetején
ott ült már a csillag-legény.

Eztán mit tett, én nem tudom,
ám azt néked elárulom,
hogy az üres kicsi fácska,
karácsonynak szép zöld ága
sok-sok dísszel telt meg nyomban,
még abban a minutumban.

A fa alatt?

Örök karácsony


Ha nem lenne karácsony,
ajándék se volna,
szívekbõl a szeretet
messze vándorolna.

Ha karácsony nem volna,
ölelés se lenne,
s az embernép egyszerre
összeöregedne.

Ha karácsony nem óvná
ezt a dúlt világot,
magából a gyertya se
lobbantana lángot.

Sötétbe halna a Föld
karácsonyéj híján,
s aztán én a verseket
senkinek se írnám.

A tél keze


A tél keze nézd nyúl felénk,
átlopódzott lassan elénk.
Az ujjai, kék jégcsapok,
sóhajai kemény fagyok.

Zúzmarát rak csupasz ágra,
deret szór fûre, virágra.
Így díszíti fel a határt,
cirógat sok fázós madárt.

Belenyúl a mély zsebébe,
hópelyheknek özönébe.
Hull az égbõl, reánk hinti,
Katalint is felköszönti.

Csendes éj, mily áhítatos,
léptem puha hóra tapos.
Szállingóznak a hópihék,
kis zsoltárok, fehér igék.

Ez Karácsony hava már

Ez Karácsony hava már,
az idõknek nagy kereke duhog
s ím a lélek kapuján át
angyalszárny suhog.

Fenyõillat és béke-
a csodára várunk itt benn,
gyermekként remélve
hozzánk hajol hófehérbe

S küld az Úr jeleket,
ragyog, mint ama csillag!
szívetekhez elvezet

a mindent legyõzõ szeretet,
és lábatok elé rak
tömjént, mirhát, aranyat
Zay Ignác



Szórom a mákot


Luca, Luca széke
elkészül-e végre?
Édesapám faragja,
kész már minden darabja.

Össze kéne rakni!
Minek még faragni?
Türelmetlen gyermekek
várják már az ünnepet.

Karácsonykor éjjel
félve nézek széjjel.
Szórom, szórom a mákot,
nagyon-nagyon vigyázok.

Éjfélkor felcsendül,
hálaének zendül.
Minden hívõ énekel,
szentmisével ünnepel.

Felállok a székre,
Luca, Luca-székre.
Templomajtók nyíljatok!
Boszorkányok fussatok!
Tóthárpád Ferenc



Angyalokra várva...

,,Valamikor régen
ünnep éjszakáján
kis fenyõág mellett
angyalokra vártam.

Kis fenyõgally mellett
vén tanyasi házban
ültem Anyám mellett
angyalváró lázban...

Óh!

Kotyoló

,,Luca, Luca, kity-koty,
tojjonak a tiktyok!"
A kamrája tele legyen,
üres hasa sose legyen
a gazdának itt!

,,Luca, Luca, kity-koty!"
Hogy a holnap mit hoz?
Dúskálnak majd a gyermekek.
Szórja csak rá a szemeket
a fejükre most!

,,Luca, Luca, kity-koty,
tojjanak a tiktyok!"
Szalmájából ugyan loptunk,
az adósa nem maradtunk,
Isten áldja meg...!
Tóthárpád Ferenc



Lucának névnapjára

December rideg, hideg,
Luca felpezsdíti.

Madarak

Hogy lármáznak! milyen szemtelenek!
Tetszenek és megszégyenítenek
s úgy magyarázzák az igazukat,
hogy meg kell értenem a szavukat,
madár szavukat, hogy ez nem elég
és adjak, még, és még, és újra még.

Mit tehetek? Nevetek és adok,
szalonnabõrt, kölest és tökmagot,
ami akad... Míg kint teszek-veszek,
messzirõl lesik az erkélyemet,
s alig jövök be, tollas seregük
rögtön itt van, itt röpdös mindenütt.

Én meg elnézem az üvegen át
a szárnyas éhség fázó csapatát,
a nyüzsgõ hadat, a verebekét,
s a gyáva rigót, ijedt cinegét,
nézem õket s szégyellem magamat:
könnyû szeretni a madarakat!

Könnyû bizony...

Karácsony elõtt


Olvad az elsõ hó, csupa sár minden,
A szánkó is még a padláson pihen,
De a téren reggeltõl fenyõfa áll
És minden ága csillogó díszre vár.
Az ablakokban este gyertyák égnek,
S az emberek szemében titkos fények.
Szájukon mosoly, kezükben csomagok,
Emlékeik közt régi karácsonyok.
A faluban száncsengõ hangja szálldos
És megszaporodtak a Mikulások,
A gyerekek is most egy kicsit jobbak
És aranyos-furcsa leveleket írnak.
Karácsony jön és bekopog csendesen,
Varázsától megváltozunk hirtelen
S olvadhat az elsõ hó, minden csupa sár,
A szeretet mostmár a szívekben jár.
Andók Veronika



Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyõje
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetrõl, békességrõl
Mesél e szép ünnepen
Tordai Jolán



Van nekem egy kívánságom...

Szent Borbála (idegen nyelveken Barbara) ünnepe már a második adventi hétre, december 4-re esik. A legenda szerint Kisázsiában élt és kereszténységéért lefejezték Szent-Borbálát. Hajdan a lányok pártfogójuknak tekintették, ezen a napon a cseresznyefa ágát vízbe tették, az ha karácsonyra kivirágzott, az házasságot jelentett. Délnyugat-Magyarországon e napon tilos volt mindenféle n?i munka. Egyes helyeken a férfi vendég nem volt szívesen látott, mert elvitte a ház szerencséjét.

Barbara a bányászatnak, a jó halálnak, és sok városnak védõszentje. Jelképe a három ablakú torony, mely a Szentháromságra utal, a kehely, a pálmaág, melyet Krisztustól kap szüzessége jelképeként.