Tél felé

Fölébredek.
A nap is teszi.
Kinyitom szemem,
míg e perc jövőm tervezi.

Subába bújik az őszi táj.
Dér nyaldossa füveit,
s kinn áll a didergő király,
míg a kályha melegít.

Kilépek a haldokló táj felé.
Mint kabátban meleget lopó,
mellettem elhalad
egy öreg, s egy igavonó.

Hull a színes falevél,
szél söpri a környék útjait.
Szikkadt földeken a napfény elvetél,
fagy hasítja ekézett rögeit.

Sapkám fülembe húzom,
ne halljam a szél mit susog.
Köröttem süvit magyarázón,
míg biztatón vár otthonod.
Varga István



Tél lesz

Elkésett virágok
tapogatóznak a hideg õszben.

Remélnek még
gyümölcsöt?

Tél


...És másnap reggelre kinyíltak a jégvirágok.
Megroppant lábam alatt a tegnapi fû.
Fehér csipke az ágon, fekete varjak a dérben,
csikorog és zizeg, reccsen és surran a hideg.
Bundámba burkolózva aggódom:
Jaj, csak bele ne fagyjanak az érzések a szívekbe!
Érzem, hogy forró a vérem, vöröse ellenpontja
e fekete-fehér világnak. De nem látható.
Aki szembejön velem, vajon sejti-e,
hogy õt is szeretem?
Fuvolaszó hajlítgatja az ágat, arcomra zúzmara hull.
Ó, boldog gyermekkor!
Szánkózások és korcsolyapályák hangjait
hozza a szél a szomszéd múlt idõbõl...
Lesz-e még igazi telünk?
A ködbõl lassan felkúszik
a sápadt, erõtlen napsugár.
Cipõm talpa alatt megmozdulnak
az elsõ kíváncsi hóvirágok...



Jégvirágok

Ablakomra szállt a pára,
mely reggelre megfagyott.

Téli panasz


Miért örüljek, tél, neked?
Nem hív havad, nem hív jeged.

Valamikor, fagyok, havak,
hogy vártalak, szomjaztalak.

Minden csicsonkát délcegen
kihúztam utca-széleken.

Íveltem pengõ korcsolyán,
és társam volt egy régi lány.

Kezét meleg muff-oduban
fogtam, szorítva boldogan...

Hol a fiú, a víg s vitéz?
Hol az a jég? Hol az a kéz?

- Vigyázz, kerüld a sík jeget -
mondják. Örüljek, tél, neked?
Rónay György




Havazás

Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.

Madarak

Hogy lármáznak! milyen szemtelenek!
Tetszenek és megszégyenítenek
s úgy magyarázzák az igazukat,
hogy meg kell értenem a szavukat,
madár szavukat, hogy ez nem elég
és adjak, még, és még, és újra még.

Mit tehetek? Nevetek és adok,
szalonnabõrt, kölest és tökmagot,
ami akad... Míg kint teszek-veszek,
messzirõl lesik az erkélyemet,
s alig jövök be, tollas seregük
rögtön itt van, itt röpdös mindenütt.

Én meg elnézem az üvegen át
a szárnyas éhség fázó csapatát,
a nyüzsgõ hadat, a verebekét,
s a gyáva rigót, ijedt cinegét,
nézem õket s szégyellem magamat:
könnyû szeretni a madarakat!

Könnyû bizony...

Az elsõ hó

ahogy olvadt kezemben
úgy folyt szét szívemben
a melegség mi elmúlt
mikor az elsõ hó lehullt

szitált s báját mutatta
a kopárság eltûnt alatta
nagy fehérség honoltT
mikor az elsõ hó lehullt

békesség váltott most jegyet
mosoly lett úrrá a bú felett
a homályra fény borult
mikor az elsõ hó lehullt

de a természet közbeszólt
a hófelhõ hirtelen elvonul
az angyalok hiába dalolnak
mert az elsõ hó elolvadt.

Terjéki Tamás

 Hó-hivogató

De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
 ha már fû sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe

 Kétkarácsony utolján
 ünnepnapok kihunytán
 fakó végén az évnek
de jólesne kevés derû a szívnek

Hét álló nap havazna?

Tél lesz

Elkésett virágok
tapogatóznak a hideg õszben.

Remélnek még
gyümölcsöt? A legszívósabb
darazsak is a téli

repedésekbe
húzódtak. Nem akarnak
semmit e szirmuk-ejtett

virágok,

csak összeütötte fejüket
a mindennel játszó szél.        
Petri György

November

Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis õsz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek?