Kis türelmet...
Kis türelmet...
15 éve | 0 hozzászólás
Az elsõ hó
ahogy olvadt kezemben
úgy folyt szét szívemben
a melegség mi elmúlt
mikor az elsõ hó lehullt
szitált s báját mutatta
a kopárság eltûnt alatta
nagy fehérség honoltT
mikor az elsõ hó lehullt
békesség váltott most jegyet
mosoly lett úrrá a bú felett
a homályra fény borult
mikor az elsõ hó lehullt
de a természet közbeszólt
a hófelhõ hirtelen elvonul
az angyalok hiába dalolnak
mert az elsõ hó elolvadt.
Terjéki Tamás
Hó-hivogató
De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
ha már fû sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe
Kétkarácsony utolján
ünnepnapok kihunytán
fakó végén az évnek
de jólesne kevés derû a szívnek
Hét álló nap havazna?
15 éve | 0 hozzászólás
Az elsõ hó
Remegõ, ráncos ujjak kicsit félrehúzták a függönyt
sok megkopott fényû szempár kikukucskált
Egész lenn, a földszinten
letette a vödröt a házmester
és kezében a partvis is megállt
Valahol megcsörrent egy kulcs
s egy fiatalasszony gyermekét kézenfogva vezette a fényre
Hangosan gügyögött a szõkeségnek
és vékony, hosszú ujjával
felmutatott, fel az égre:
Látod, milyen apró csoda,
mégis gyönyörû, igen gyönyörû!
Esik a hó, az elsõ hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhõ,
ez is továbbvándorol
Esik a hó, az elsõ hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhõ,
ez is gyorsan továbbvándorol
s nyomában csak a szürke ég
Olyan jószagú lett a tél, olyan tiszta és csendes
a sötét szobában mindenki gyerekként álmodik
Most dehogy hisszük a latyakot
és a fülfagyasztó hideget,
csak azt látjuk, hogy milyen szép ez így egy napig!
Látod, milyen apró csoda,
mégis gyönyörû, igen gyönyörû!
Esik a hó, az elsõ hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhõ,
ez is továbbvándorol
Esik a hó, az elsõ hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhõ,
ez is gyorsan továbbvándorol
s nyomában nem marad más, csak a szürke ég
Pierrot
Mennyei színjáték.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
A tél keze
15 éve | 4 hozzászólás
A tél keze
A tél keze nézd nyúl felénk,
átlopódzott lassan elénk.
Az ujjai, kék jégcsapok,
sóhajai kemény fagyok.
Zúzmarát rak csupasz ágra,
deret szór fûre, virágra.
Így díszíti fel a határt,
cirógat sok fázós madárt.
Belenyúl a mély zsebébe,
hópelyheknek özönébe.
Hull az égbõl, reánk hinti,
Katalint is felköszönti.
Csendes éj, mily áhítatos,
léptem puha hóra tapos.
Szállingóznak a hópihék,
kis zsoltárok, fehér igék.
Címkék: hó tel versek
Utolsó hozzászólás
Tovább