Kis türelmet...
Tél felé
Fölébredek.
A nap is teszi.
Kinyitom szemem,
míg e perc jövőm tervezi.
Subába bújik az őszi táj.
Dér nyaldossa füveit,
s kinn áll a didergő király,
míg a kályha melegít.
Kilépek a haldokló táj felé.
Mint kabátban meleget lopó,
mellettem elhalad
egy öreg, s egy igavonó.
Hull a színes falevél,
szél söpri a környék útjait.
Szikkadt földeken a napfény elvetél,
fagy hasítja ekézett rögeit.
Sapkám fülembe húzom,
ne halljam a szél mit susog.
Köröttem süvit magyarázón,
míg biztatón vár otthonod.
Varga István
Tél lesz
Elkésett virágok
tapogatóznak a hideg õszben.
Remélnek még
gyümölcsöt? A legszívósabb
darazsak is a téli
repedésekbe
húzódtak. Nem akarnak
semmit e szirmuk-ejtett
virágok,
csak összeütötte fejüket
a mindennel játszó szél.
Petri György
Őszből a télbe
Őszi zöldek vörösbe,
Sárgába vegyülnek.
Levelek az ágakról
A fák tövébe ülnek
Párás sötét felhők
A magasban úsznak,
Az ég csatornái
Meg-meg csordulnak
Szél zöget kopaszodó
Fa-csontvázakat,
V betű vonul az égen
Távozó madárcsapat.
A fények fátyolosak,
Opálos-mélabúsak,
A virágos kertek
Tej-nedves ködbe burkolódznak
A Napkorong nem izzik,
Csak fáradtan parázslik.
Fénye gyakran nehéz,
Sűrű párákon át látszik.
Dér csípte meg
A barna naspolyát,
Reggelente hó nélkül
Hófehér a határ.
A Nyár heve messze,
Az ősz szendereg.
Minden a télre vár,
Pedig már megérkezett.
Komáromi János
Ősz végén
Rázza az erdők színes rokolyáját a szél, dúdol is hozzá az öreg
legény öreges nótákat. No, még egyszer, szűzies nyírfák, nyárfák,
maradi tölgyek. Sose halunk meg!
Áll a búcsúbál az erdőn. Napok óta. Az őszi, hányaveti szél
síposai újra megfújják a jajgató instrumentumokat. A fészekrejtő lombok
táncra perdülnek, és suhogva vetkőznek. Nem kell az ékesség, nem kell a
kaláris, a dércsípte sárgapíros levél.
Némelyik már meztelenül mered a szürke ég felé, és ujjával megsüli
a felhőket, melyek. a tengerről jöttek a szél parancsára. Hajnalra
aztán kifárad a szél is. Kivel táncolna a kopasz erdőn? A tölgy meg a
cser zörgő barna rokolyáját csak szokásból tartja fenn, de álomra
készülnek azok is, mint a többiek. Ezután már a szél egyedül járhatja,
ha éppen kedve szottyan. Megmozdulnak ugyan az alvó fák, de már nem
törődnek vele.
Almos, csendes reggeleken aztán felkúszik a köd a völgyekből, és
üzenetet hoz a vén, csonka fejű füzektől, égerfáktól és más völgyi
népektől.
- Alusztok-e már, testvérek, elkészültetek-e már? Mert hideg hírt
hozott a patak messze északi tájakról, és a vadlibák is beszélték a
nádas szélen, hogy vijjogó, fehér madarát útra eresztette már a fehér
talárú Tél. Aludjatok!
Fekete istván
Tél
Még csak a cinkék voltak ébren.
Halk perregéssel repültek egyik bokorról a másikra, és úgy
látszott, mintha reggeli testgyakorlatokat végeztek volna, forogtak az
ágakon, és néha tótágast álltak. De ez a kúszás-mászás, csüngés-forgás
nem volt torna, hanem élelemkeresés, mert a kis kékkabátosok néha azt
mondták:
- Nincs - nincs. Nincs - nincs...
Halkan mondták a kis cinkék, de nem panaszképpen. És ide-oda
rebbenésük is olyan puha volt, olyan szerény, mintha nem akarták volna
megzavarni a reggelt, s azoknak az álmát, akik netán még aludtak, vagy
már aludtak.
Csendes reggel volt, párás, majdnem enyhe, pedig már decembert írt
a kalendárium. Ha kiáltott volna valaki, messze hangzott volna, de nem
kiáltott senki, hiszen a roráték ideje volt már, amikor nagyobbakat
pihennek a gépek és emberek, s a vonat is olyan nyugodt dohogással
futott a ködös völgyben, mintha tudta volna, hogy nemsokára úgyis
feljön a Csillag, és békességet hirdet az embereknek.
Csend volt hát a vetések, rétek és még az örökké zsongó
fenyvesekben is, és ebben a csendben egyszercsak megszólalt az erdő ősi
pirossapkás távírásza - a harkály.
A szél elállt, a hó már csak szállingózott, hamvas felhők mögött
volt a nap, de a táj fehér volt világos és tiszta, és most már mindenki
tudta, hogy a világot birtokába vette az Idő negyedes fejedelme, a Tél.
Fekete István
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Szeptember
Télen
Hull a hó
Vendégeim