Nagy elődeink méltatásakor gyakran idézzük Horatius híres ódáját - de még gyakrabban elfelejtkezünk arról, hogy meg is keressük azokat a nyomokat, amelyek ércnél maradandóbb  emlékként őrzik egy-egy szellemóriás örökségét. Mi Kodály valódi hagyatéka, s még inkább: 40 évvel halála után mit jelent az utódok számára? Az alábbiakban ma élő muzsikusok, írók, színészek, képzőművészek, tudósok vallomásait olvashatjuk erről.

Szokolay Sándor

zeneszerző

2007. május 31.

Kodály legnagyobb érdemének tartom, hogy nemzete művészi és emberi szószólója lett, mert nem érte be "csak" művészi sikereivel. Őt a "népét-ostorzó-Ady" ikerpárjaként is számon tarthatjuk. E kérdéseket persze nem a művészet "időszerűsíti", hanem maga a történelem. Ettől vált Kodály emberi, művészi és erkölcsi példaképemmé. Szigorú, szűkszavú ember volt. Számára a Hit és Haza egymástól függetlenül is szent fogalomnak számított. Úgy vélekedett, hogy ideje lenne a népnek "visszaadni" azt, amit tőle kaptunk!

Kodályt életem meghatározó példaképének tekintettem, már zeneakadémista koromban. Akkor népzenét tanultam nála. Először Békéstarhoson találkoztunk. A Tanár úr a világ legtermészetesebb embereként érezte jól magát, nem is emlékeztetett a budapesti távolságtartó-emberi magatartására! Mindenkit rendkívüli erőfeszítésekre ösztönzött a reá bízottak közül. Olyanná vált számomra, mintha növendéke lettem volna, pedig nem tőle tanultam zeneszerzést. Szerencsémre legtöbbször a szigorú példaképeim váltak hasznomra. Ezért is tudott emlékezetemből kitörölhetetlenné válni Kodály Schumannt-idéző tanácsa: "olyanokkal barátkozz, akik többet tudnak nálad". Magam is szolmizáltam neki, és házi szolfézsversenyünkön díjat nyertem. Dedikált kotta volt a jutalom! Kodály kórusművei voltak az első zenei élményeim is… mert Kodály és Bartók műveivel előbb ismerkedtem, mint bármelyik klasszikussal.

Kodály pedagógiája, élete, személyes példája olyan szegletkő, amelyre generációk általános nevelését, oktatását, képzését építhetnénk. Zeneszerzői életműve világszerte diadalútját járja, de pedagógiai, ember és nemzetnevelő életművét a XX. században felejtettük. Pedig jelenünkben a kiművelt emberfő, a teljes életet élő ember egyre égetőbben hiányzik. Nem csak hazánkban, hanem civilizáció-szerte. Hogy korszerű is legyek: globális betegségről van szó. Meggyőződésem, hogy tanítása, intelmei az új évezred számára is érvényesek. Maradandó értéket hagyott ránk. Jól felfogott érdekünk, hogy veszni ne hagyjuk. Ha esetleg valaki jobbat, okosabbat tud, majd akkor társaloghatunk. Addig azonban őrizzük, óvjuk, amink van, ami már régesrég a miénk. Az ilyen örökség kötelez, tálentum, amivel majd el kell számolnunk.

Napjainkban kivételes zenei géniuszok jubileumai sorjáznak a kalendáriumban. Szép kötelesség az emlékezés. Mozart 250. születésnapja, Schumann halálának 150. évfordulója a kettős Bartók-jubileum nyomában, most kezdődik kettős Kodály-ünnepünk! Kinek van szüksége a jubileumokra: az ünneplőnek, vagy az ünnepeltnek? Nyilván nekünk, az utódoknak. A teremtő Isten egyeseket tálentummal áld (vagy ver?) meg, alkotásra készteti kiválasztottait. A géniuszok életműve kincs, ami felbecsülhetetlen értékű! Az utókor feladata, hogy sáfárkodjék vele, méghozzá méltó módon, mert az örökséggel illik, sőt kötelező elszámolni.

Bartók és Kodály művészetét sohasem tudtam elválasztani egymástól.  Két egymás mellett élő óriásként élték meg a magyarság közös sorsát, de mindketten a saját tálentumuk legegyénibb útján! Bartók és Kodály tette hazánkat zenei nagyhatalommá. Az általuk kijelölt utat a magunk módján kellene tovább járnunk. A kultúrateremtés nem a "külön utat" keresi, hanem az "összeforrasztást", a részigazságokkal szemben az ötvözés adja: a kultúra megtartó erejét! Kodály olyan nagy összefoglaló alkotóművész volt, akinek élete  palestrinai és bachi utakat járt végig… A saját stílusát a régiek értelmében vett teljesség igényével érlelte, kidolgozottsága mérhetetlen gazdagságot tárt fel.  Nekem Kodályban ez a legnagyobb örömöm: nem magyarázta saját magát, hanem írta! Zeneszerzői munkamódszerét csak a legnagyobbakéhoz tudom hasonlítani. A többi erénye is ettől hiteles számomra!  Nem figyelek az őt ért fanyalgásra, mert bizonyosságommá vált, hogy műveiben rejlik emberi nagyságának titka is!

Azt ajánlom magamnak és másoknak is (ha nem késő!), kezdjenek el "kodályibb életet" élni! Érdemes!

Csengery Adrienne
operaénekes

2007. május 15.

Boldog vagyok, hogy még életében ismerhettem Kodályt, nemcsak mint zseniális zeneszerzőt, népzenekutatót és a Kodály-módszert kidolgozó, nem kevésbé zseniális pedagógust, de mint embert is: a szigorú, maximalista és mégis minden kicsiségre odafigyelő, minden fontos dolgot észlelő, észben tartó, nagyszerű embert.

Nekem, mint afféle városi gyereknek kottából kellett népdalokat tanulnom, de zenei anyanyelvem elsajátítása mondhatatlan gyönyörűséget szerzett. Kisiskolás koromtól rendszeresen énekelem Kodály kórusműveit, s még gimnazista voltam, amikor a Magyar Televízió Ki Mit Tud? versenyén két társammal díjat nyertem, egy országgal ismertetve meg Bartók és Kodály legszebb háromszólamú nőikarait, amit mi természetesen hárman énekeltünk, mint a Szilágyi Trió – valójában tercett. Ettől fogva éveken át mi voltunk Kodály Zoltán "születésnapi ajándéka" a Magyar Tudományos Akadémián, nem utolsó sorban gimnáziumi énektanárunk, a méltán híres Kodály tanítvány, Mohayné Katanics Mária révén.

Mind a hárman zenei pályára készültünk, Kodály bölcs tanításával és útmutatásával. A Zeneakadémián azután – mint szólóénekes, megtanultam többek között Kodály minden szoprán hangra írott dalát és népdalfeldolgozását. Kezdő operaénekesként pedig elénekelhettem az Operában a Háry János Örzséjét.

Tíz esztendeje tanítok énekeseket a szombathelyi Bartók Fesztiválon, ahol Bartók mellett Kodály és a legújabb zene is műsorunkon van. Szép tapasztalatom, hogy amivel részletesen foglalkozunk, azt nemcsak jobban megismerik, jobban meg is szeretik a növendékek.
Most, a kettős jubileum: Kodály születésének 125. halálának pedig 40. évfordulója tiszteletére a Magyarországi Jeunesses Musicales áldozatos közreműködésével igen nagy fába vágtuk a fejszénket, játékos zenei-műveltségi vetélkedőt hirdettünk meg két korosztálynak az egész Kárpát-medencében. Tavaly a Bartók tiszteletére megrendezett hasonló vetélkedő a vártnál sokkal több jelentkezőt és komoly sikert hozott. Ebben bízunk és reménykedünk ezúttal is. Célunk, hogy jobban megismerjék és megszeressék Kodály Zoltán életét és munkásságát a határokon túli magyar fiatalok is. Kodály szavait kölcsönvéve: "A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható."

http://www.kodaly125.hu/magyar.asp?id=5