Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

network.hu

 

 
Karinthy Frigyes Ernő (Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító.

 

 

Anyjának korai elvesztése, az eleven szellemi környezet és Budapest világvárossá fejlődése meghatározó gyermekkori élménye. Testvérei, Etelka és Elza festőnövendék, Emília rendkívüli nyelvtehetség. Apja művelt tisztviselő, Karinthy költő és filozófus baráti kör, képzőművészeti, irodalmi, filozófiai viták légkörében nevelkedett

 

 Érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyiket sem fejezte be, de szerzett magának annyi ismeretet, hogy idővel írótársai között ő tudott legtöbbet a modern természettudományról, s a maga korában ama kevesekhez tartozott, akiknél nem vált ketté az irodalmi-művészeti-történelmi műveltség meg a matematikai, természettudományi műveltség.

 

Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista - holott tulajdonképpen filozófus volt. Egy izgatott, minden iránt érdeklődő filozófus, a XVIII. század felvilágosodásának legkövetkezetesebb és legtudatosabb utóda, a század tudományos igényű humanizmusának képviselője, aki bölcseleti életművet nem hagyott maga után, hanem kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet. Ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy tudomásul vegyük Karinthy Frigyes szabálytalan lángelméjét.

 

Karinthy diákkori emlékeinek gyűjteménye a Tanár úr kérem felnőttnek is kedves olvasmánya. Életét végigkísérte a lélektan és a technika iránti érdeklődés: lelkesen köszöntötte a filmet, a rádiót és a repülést. A Nyugat írósoportjához csatlakozott. A sikert, a népszerűséget az 1912-es év hozta meg számára. Öt kötete jelent meg, novellák, karcolatok, humoreszkek és Így írtok ti címen irodalmi paródiái, amely felkeltette a széles közönség érdeklődését az akkor még nem oly közismert írók és költők iránt. Jelentős két verseskötete is. A magyar nyelvre bűvésze volt, csodálatosan tudott játszani a szavakkal, így születtek meg közismert szójátékai: az anagramma, az intarzia, az eszperente, a kecskerím és még sok más. Műfordítóként Goethe, Wedekind, Heine, Milne (Micimackó) műveit tolmácsolta. Mégis humoreszkjei révén vált igazán népszerűvé.

 

network.hu

 

Negyvenkilenc éves volt, amikor agydaganat támadta meg. Ezt akkor még világszerte alig tudták gyógyítani. Olivecrona, a híres svéd sebész operálta. Úgy látszott, meg is mentette. Karinthy betegségéről és a műtét élményéről írta egyik leghíresebb és sajátosan érdekes könyvét, az Utazás a koponyám körült. Önmegfigyelés, dokumentum és líra egészen különös ötvözete ez a magában álló mű: különös klasszikusa irodalmunknak.

1938-ban, a műtét után két évvel, nyaralás közben Siófokon váratlanul agyvérzésben meghalt meghalt.

 

Jellegzetes humanista volt: hitt az emberben, hitt a tudományban, hitt a kultúrában, elkeserítette az embertelenség, harcolt a gonoszság ellen. A társadalom nagy összefüggéseit nem tekintette át, haladó eszméiben tehát utópista volt, aki szövetségese minden haladó eszmének. Ez volt egyéniségének a lényege, de a felszínen elsősorban a humorista, a nagy mulattató látszott.

Mindmáig ő a legtöbbet olvasott magyar írók egyike.

 

network.hu

 

 

 

Nem mondhatom el senkinek

 

Előszó

 

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek

 

Próbáltam súgni, szájon és fülön,

Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

 

A titkot, ami úgyis egyremegy

S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

 

A titkot, amiért egykor titokban

Világrajöttem vérben és mocsokban,

 

A szót, a titkot, a piciny csodát,

Hogy megkeressem azt a másikat

S fülébe súgjam: add tovább.

 

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

 

Mert félig már ki is bukott, tudom

De mindig megrekedt a féluton.

 

Az egyik forró és piros lett tőle,

Ő is súgni akart: csók lett belőle.

 

A másik jéggé dermedt, megfagyott,

Elment a sírba, itthagyott.

 

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

 

A harmadik csak rámnézett hitetlen,

Nevetni kezdett és én is nevettem.

 

Gyermekkoromban elszántam magam,

Hogy szólok istennek, ha van.

 

De nékem ő égő csipkefenyérben

Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

 

Hiába vártam sóvár-irigyen,

Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

 

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

 

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak

És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

 

Mert álom a bűn és álom a jóság,

De minden álomnál több a valóság,

 

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok

S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

 

Én isten nem vagyok s nem egy világ,

Se északfény, se áloévirág.

 

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,

Mégis a legtöbb: ember, aki él,

 

Mindenkinek rokona, ismerőse,

Mindenkinek utódja, őse,

 

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

 

Elmondom én, elmondanám,

De béna a kezem s dadog a szám.

 

Elmondanám, az út hová vezet,

Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

 

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,

Itt lent a porban nem tudok beszélni.

 

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,

Itt lent a porban rossz a hangom.

 

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,

Emeljetek fel a magosba.

 

Egy szószéket a sok közül kibérlek,

Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

 

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,

De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

 

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt

Nektek, kiket szerettem,

Állván tátott szemmel, csodára várván.

 

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek.

 

network.hu

 

 

 


Ősz

 

 

Tűz, melegíts, ne égess
Égő sebet szivemre;
Nap, ne vakíts, világíts,
Nem nézek a szemedbe.

 

Asszony, puhácska száddal
Csókolj, ne a fogaddal;
Ki önnön sírod ásod
Ember, ne ránts magaddal.

 

Virág, maradj az ágon,
Megvárom a gyümölcsöd
Nem rugdalok markodba

Végzet, lazítsd a görcsöd.

 

Élet, mindenki éljen
S ne tudja meg, miért él;
Ígérd már másnak, Isten,
Amit nekem igértél

 

 

network.hu

 

 

 

Nem tudok én igazi ajándékot osztogatni
Mint a tehetősek aranytollat és cigarettatárcát
Én mindenféle szép szavakat gyüjtögettem
Adogattam olcsón, még nekem is maradt,
Gondoltam ezekből csinálok most valamit
Komponálok egy szép karácsonyi korált
Amit aztán majd együtt fogunk énekelni...

 

 

network.hu

 

 

 


"Szívedbe vésem és füledbe rágom:
Rossz volt embernek lenned a világon.

 
E korban, melynek mérlege hamis,
megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is."

 

 

network.hu

 

 

Címkék: Irodalom idézetek megemlékezés versek

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu