1880 Június 27, megszületett Helen Keller az egyetlen vak-süket-néma írónő, aktivista, előadó.

 

 

 

Helen Keller 1880-ban született Tuscumbiában, egy észak-alabamai kisvárosban. Születésekor egészséges volt, de tizenkilenc hónapos korában súlyos beteg lett. Orvosai “heveny gyomortáji és agyi vértolulást” állapítottak meg nála, ami valószínűleg skarlát vagy agyhártyagyulladás lehetett. A betegség nem tartott sokáig, de siketség és vakság lett a következménye. Abban az időben csak egyetlen emberrel tudott Helen kommunikálni, mégpedig Martha Washingtonnal, a család szakácsának hatéves kislányával, aki saját jelnyelvet alakított ki a beteg kislánnyal. Egy év múlva már mintegy 60 jelet tudtak használni.

Később a sötétség és csend börtönében vergődő hétéves - elkényeztetett, akaratos, a szülők felett "zsarnokoskodó", zabolátlan - kislányhoz tanítónő érkezett a vakok bostoni Perkins-intézetéből. A szülők a siketnémák gyógyításával foglalkozó - s a telefon feltalálásával közismertté vált - Alexander Graham Bell tanácsára hívták házukba a huszonegy éves gyógypedagógust, Anne Sullivant, aki haláláig, 1936-ig Helen oktatója és támasza maradt.

 

Környezete hiába próbálta lebeszélni Helent - reménytelennek látszó - tervéről, hogy szeretne felsőbb iskolába járni. Alapos felkészülés után jelentkezett a Radcliffe-egyetemre. Felvették. Anne, a hűséges barátnő és tanító betűzte kezébe az órák anyagát. Otthon intenzíven folytatták a tanulást, azért hogy Helen semmiről se maradjon le, hiszen vizsgáihoz nem kért és nem kapott semmiféle könnyítést professzoraitól. Szerette a görögöt, a latint, a történelmet és a földrajzot, kevésbé az elvont számtant és mértant. Huszonnégy évesen, diplomája megszerzése után tudását és tenni akarását átadta a rászorulóknak. Előadásokat tartott a világ különböző pontjain, több millió dollárt szedett össze fogyatékos emberek támogatására, a két világháború idején pedig számtalan kórházban igyekezett bátorítani a sebesülteket

 

Keller egyik legkorábbi írása tizenegy éves korából való (1891), és a "The Frost King" (A Fagykirály) címet viseli.

23 éves korában (1903) Sullivan és férje segítségével Keller kiadta önéletírását, amelyet főiskolás diákként írt. .A kötet 21 éves koráig tartó életéről szól, és tartalmazza Keller levelezését.

1908-ban Helen megírta a "The World I Live In" (A világ, amelyben élek) című alkotását, amiben bepillantást enged az olvasóknak a világgal kapcsolatos érzéseibe. "Out of the Dark" (A sötétségből kifelé), egy szocializmusról szóló esszésorozat, 1913-ban jelent meg.

Spirituális önéletrajzi írása, My Religion (Az én vallásom), 1927-ben látott napvilágot, majd Light in my Darkness (Fény a sötétségemben) címen újra kiadták. Kiáll a sokat vitatott misztikus Emanuel Swedenborg - aki állítása szerint látta az utolsó ítéletet és Jézus Krisztus második eljövetelét - tanai és az őt követő swedenborgiánusok mellett

Keller összesen 12 könyvet és számos cikket írt.

Keller időskorának nagy részét a Vakok Amerikai Alapítványának javára szolgáló pénzgyűjtésnek szentelte. Álmában érte a halál 1968. június 1-jén, 26 nappal 88. születésnapja előtt, connecticuti otthonában, Arcan Ridge-ben. Gyászszertartására Washingtonban került sor, a Nemzeti Katedrálisban. Hamvait ott helyezték örök nyugalomra, állandó társai, Anne Sullivan és Polly Thompson földi maradványai mellé

 

Kitüntetései

 

 

1964. szeptember 14-én Lyndon B. Johnson elnök a Szabadságért Elnöki Érdemérmet adományozta Helen Kellernek, ami az Egyesült Államok két legrangosabb állampolágári kitüntetései egyike.

1965-ben a New York-i Világkiállításon a Leghíresebb Hölgyek közé választották.

 

Posthumus kitüntetései 1999-ben Keller felkerült a Gallup által létrehozott “A 20. század legkedveltebb alakjai” című listára. 2003-ban Alabama híres leányának ajánlotta az itt vert negyeddolárost.

Az Alabama állambeli Sheffieldben róla neveztek el egy kórházat

 

 

A világtalan, siket Helen Keller gondolatait olvasva sajátos értelmet kapnak a vallomásként felidézett újszövetségi szavak: "Valóban: boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek." Alább ezt írja: "Az optimista nem eshet kétségbe. Kötelességem, hogy boldog legyek..."

 

 

 

Helen Keller idézetek


Az ember soha nem elégedhet meg azzal, hogy a földön kússzék, ha igazából szárnyalni vágyik.

Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak

Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.

Szeretnék nagy és nemes dolgokat véghezvinni, de a fő kötelességem az, hogy a kisebb dolgokat is úgy végezzem el, mintha nagyok és nemesek lennének.

 

 

 

 

Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat

Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat,
mert általa találtam meg
magamat, munkámat,
sőt téged, magadat is Istenem!
Köszönöm, hogy életem sötét és néma éveiben
használtad életemet valami célra,
melyet ugyan nem ismerek,
de egy napon majd mindent meg fogok érteni
és akkor nagyon elégedett leszek.

Hiszem, hogy az életet azért kaptuk,
hogy növekedjünk a szeretetben.
Hiszem, hogy Istenem bennem vagy,
miként a nap a fényben és az illat a virágban.

Fény az én sötétségemben!
Hang a csöndemben.
Hiszem az örök életet.

Hiszem, hogy ott enyémek lesznek azok az érzékek,
amelyeket most nélkülözök,
és hogy odaát csodaszép otthonom lesz
telve színnel, zenével,
a virágok bólongatásával
és szeretteim arcával.
 

 

 

Helen Keller: Csöndes, sötét világom [Magyar Elektronikus Könyvtár ...

 

 

Helen Keller amerikai süketnéma, vak írónő önéletrajzi írása megrendítően szép példáját nyujtja egy olyan életútnak, amelynek célja a teljes értékű társadalmi lét. Helent gyötrelmes útján mindvégig a kitartás, az akaraterő és a tudásvágy vezérelte. Megtanulta az elemi jó modor szabályait, a kézjelek használatát, eljutott a hangos beszéd elsajátításáig, majd egyetemet végzett. Minderre nem lett volna képes tanárnője, az elhivatott gyógypedagógus, A. M. Sullivan nélkül, aki a hatóságokkal és a kor szellemével szembeszegülve, mindvégig kitartott a fogyatékos lány mellett. Az ő naplófeljegyzésein és egy vakokat nevelő intézet igazgatójához írott beszámolóin keresztül megismerhetjük nevelői módszereit és elveit, valamint más tanítók véleményét Helenről, fejlődéséről. A könyv a gyógypedagógus-képzésben alapvetően fontos munka, de Helen életének megkapó, felemelő, kitartásra, akaraterőre nevelő története - széles körben ajánlandó, mert kiváló példa a másság elfogadtatására is