Gyengéd irányításod befolyásolt mindenben, amit tettem, amit teszek, és amit
valaha tenni fogok.
Jóságod kitörölhetetlenül rányomta pecsétjét mindenre, ami voltam, ami
vagyok és ami valaha leszek.
Ily módon részese vagy mindennek, amit elértem, és amivé válok.
Amikor segítek a szomszédomnak, ott van a te segítõ kezed is.
Amikor enyhítek barátom fájdalmán, ezért õ neked is tartozik.
Amikor szavakkal vagy példamutatással helyes utat mutatok egy gyereknek,
elsõsorban te vagy a tanítója.
Minden, amit teszek, a tõled tanult értékrendet tükrözi vissza. Minden
rossz, amit kijavítok, minden szív, amelyet felvidítok, teher, amelyen
könnyítek, irántad való tiszteletadás, a maga szerény módján.
Mert te adtál nekem életet, és ami még fontosabb, leckéket arra, hogyan kell
élni. Te vagy minden jónak a forrása, amit elértem életem során.
Mami, köszönetet mondok mindazért, ami vagy és ami én vagyok.
(David L. Weatherford)

"Az Anya az, aki szeret és támogat, miközben te az álmaidat kergeted."
(Debbie Mumm)

"Akármit is ért el az életben, egy anya a gyermekei jóságában méri a sikerét." (Debbie Mumm)

Falu Tamás: Anyád

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
minden pillanatban gondolt ő reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
félre tolt az útból, s elé ő feküdt.

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
simogatta sebed, sírta könnyeid.

Hogyha megbántottad - mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
akihez rossz voltál, az volt az anyád.

Osvát Erzsébet :Édesanya

Hogy muzsikál,
dalol ez a szó!
És százféleképpen
mondató:
Anyú! -
kissé kényeskedő,
kérő.
Anyucikám -
kedvesen becéző
Anyukám -
oly gyengéd,
simogató
Mama! -
milyen panaszosan
hangzó!
Kórus énekli
a sok szólamot,
Gyermekkórus,
s te némán hallgatod
Ennyi változatban
drága nevedet -
Egyet jelent mind.
szeretet .

Hiába gyönge, fáradt asszony, vézna,

Belőle nőtt testünk acélos izma.

Hiába félénk, reszkető a lelke,

A pompás lángot belénk Ő lehelte.

Ő is volt láng, kerengő víg madárka,

Ábrándmezőket dallal Ő is járta.

S talán csöndes estén szívedbe dobban,

Hogy arany faja lángolt víg dalokban.

Hiába félénk, reszkető már lelke,

Költőbe, szentbe, hősbe, új emberbe,

A pompás, gazdag lelket Ő lehelte

Anyu, nézz a szemembe!

Látod, milyen tiszta?

A napfény ha belenéz,

Szép gesztenyebarna.

Anyu, nézz a szemembe!

Csillag ragyog benne.

Mesét tudok s titkokat,

Elmondom most, gyere.

Anyu nézz a szemembe!

Az egész világ itt van.

Ha bánat ér gondolj rám,

Segítek a bajban.

Anyu nézz a szemembe!

A legszebb kincsem látod.

Mert a szememben itt ragyog,

Mosolyog az arcod.

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítód.
Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.
Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.
A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.
Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod