Kis türelmet...
Kis türelmet...
http://www.youtube.com/watch?v=_3iXmSJXoFY
Sebestyén Márta: Tavasz Tavasz
Jékely Zoltán: Koratavasz
A hóvirág hagymája mostan
titokzatos hatalmat érez,
s remegve, könnyekig hatottan
ér el a vén föld felszínéhez.
Ki ott jár, apró motozást hall:
épp most búvik ki a világra!
S tele a szív csodálkozással:
ily nagy tojásból ily piciny madárka!
Wass Albert: Rügyek
Az orgona-bokorra cinke szállt,
s a kis rügyeknek halk titkot sugott:
a dombon látta már a napsugárt,
már jönni fog,
s a lombok börtönére fényt havaz!
Smaragd szívekben felpezsdült az élet.
Csodás remény: valahol újra éled
egy régi álom, csillogó tavasz.
Lelkünkben is
ilyen rügyecske tán a gondolat.
A jég alatt
szellem-páncélzat védi: kőkemény.
Wass Albert: Tavasz-várás
Érzed? Jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hírnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.
Ugye testvér,
csábítanak most halk melódiák,
ezer kis visszatérő róna dal,
S ugye neked is tarka a világ,
s az álmaid megannyi könnyű lepkék:
már nemsokára zöldül a levél,
és visszaszáll a tavasz és a fecskék,
és a fecskékkel ő is visszatér...
Ha jönne már...
úgye testvér, megálmodod mi lenne?...
S egy kis meleg
belopódzik halkan a szívedbe...
Bars Sári: Tavaszköszöntő
Csivitel a sok veréb:
Télúrfiból már elég!
Zord Február, tova fuss,
Jöjj el hamar, Március
Zsenge lánya, Napsugár!
Kicsi és nagy téged vár.
Arany hajad terítsd szét,
Zöldüljön ki minden rét.
Bontsál szirmot Hóvirág,
Hadd szépüljön a világ.
Fiúk, lányok táncba fognak,
Tavasz, tavasz lesz, már holnap!
Petőfi Sándor: A TAVASZHOZ
Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?
Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.
Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;
Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.
Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.
S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.
Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;
Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!
Szilágyi Domokos
Tavasz
Zöldülni tanul a fű,
nő, növekszik egyre, nézd!
S mit csinál a napsugár?
Tanulja a napsütést.
Bólogat a hóvirág,
szél tanítja rá - na nézd!
Hát a szagos ibolya?
Tanulja a kékülést.
Hazaszáll a fecskepár,
a szúnyogoknak hada, nézd!
még csak zirrenni se mer,
tanulja a remegést.
Zörögni is elfelejt
erdő alján a haraszt,
némán figyel: a világ
most tanulja a tavaszt
Komjáthy Aladár: Két vers a tavaszról
I.
Nyugtalan, fényes szemeivel
nézeget engem a Tavasz
s a tájra ráhajlik kint amaz
örök ég kéklő színeivel.
Ez a táj kedves énnekem,
sok ezer év ültette be
s folyót rajzolt a közepibe.
Szél száll a tágas tereken,
mint lovas a sárga pusztán,
fölötte száll a régi nap,
kit csodál a néger, lapp, arab
s a messze, regés Hindusztán.
Ez az ég mindég állni fog,
de tavasz és élet tovaszáll
s elhalkul minden, ami fáj.
De most, amikor az ég nevet
s kacajba, suttogásba fúl
minden a téli föld felett:
zöld lombokat nevel az erdő,
elomló delnő fent a felhő,
az éj vizek szavától hangos
s az élet víg, kitárt, kalandos,
most, amikor kabátod szárnyát
nimfák rángatják friss mezőn
s ezer hang zsong, hogy bús-zavartan
fülelsz a rozsdaszín avarban,
most, amikor szívedben csattog
szerelem-madár szép dala:
ne törődj, mit hoz majd a Tél
légy: egyetlen, fénylő szenvedély.
Isten s Tavasz tanyája vagy
nem ölhet meg se Tél, se Fagy.
II.
Hold ragyog a tavaszi égen
s az ismeretlen messzeségen
leng a párafátyol,
vége már a téli képnek
s a csillagok gyertyái égnek
bolyongj bár akárhol.
Bús sejtelem igázza lágyan
tavaszi, nagy megindulásban
a néma növénynépet,
a fák kitárják puszta karjuk:
"az életet s a fényt akarjuk
s a lombos ékességet."
A szél a hegyről völgybe lebben
s az álmos víz elevenebben
locsog a jegenyével,
mező kinyújtja zsibbadt testét
tavasz-heroldok felkeresték
virágontó zenével.
Csukott szemekkel áll az erdő
s minden oly titkos, elmerengő
miként a szerelemben,
de néma jaj esengve tör föl
a megáldott méhű anyaföldből:
a Föld sír, mint az Ember.
S jaj és gyönyör közt futva száll át
lengetve friss virágruháját
a tavasz fantomvilága,
rohan, miként egy lázas álom
s meghal a Nyár - feltámadáson
az almafaág virága.
Szilágyi Domokos:MÁRCIUS
Korrekt sugarak nyargalásznak,
jeléül a tavaszi láznak,
s hiába ijesztget még téllel
egy-egy komoly
felhőgomoly:
a Nap már meg nem orrol.
Ő is hallott az evolúcióról
A képek és a versek mellé szóljon a zene, Vivaldi Tavasza.
http://www.youtube.com/watch?v=St9wYu_WeAM
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Szeptember
Nyár
Madarak és Fák napja
Március 15.