159 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki Pesten Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét, Aradon pedig a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát.

A szabadságharc leverését súlyos megtorlás követte: az osztrák kormány bosszúért lihegett, s egyben példát akart statuálni. A leszámolás már a fegyveres harcok során elkezdődött. Haynau, az új osztrák fővezér hadjáratának kezdetén kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban állt, büntetésre számíthat.

Bár a bécsi kabinet augusztus 20-án a közkatonáknak amnesztiát adott, ez nem jelentett büntetlenséget: sokakat a császári seregbe soroztak be, a magasabb rangú tiszteket, tisztviselőket és képviselőket hadbíróság elé állították. A határozat végrehajtásával a kérlelhetetlenségéről ismert Haynaut bízták meg, és az ő kezébe adták a halálos ítéletek jóváhagyásának jogát is.

A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg. E

lőször Pesten gr. Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. Batthyányt még 1849 januárjában letartóztatták, és végül az olmützi törvényszék ítélte - felsőbb utasításra - kötél általi halálra. Esetében a bíróság a Bécsben hozott szabályt is megsértette, hiszen a felelősségre vonás csak az 1848. október 3., tehát az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozhatott volna, Batthyány viszont ekkor már lemondott tisztségéről. Haynau október 5-én erősítette meg az ítéletet.

Aradon a 13 tábornokot és egy ezredest szeptember 26-án ítélték halálra mint felségsértőket és lázadókat. Ezt Haynau szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár Andrásnak, Ferenc József hajdani lovaglómesterének

ítéletét végül börtönre változtatták.

A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour halálának évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel a hozzá becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és bár életét megmentették, nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt később Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet a katonáknak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jdger, éljen a haza!"

Haláluk napja nemzeti gyásznap Magyarországon (hivatalosan 2001-ben nyilvánította azzá a kormány) és a mostani 159. évfordulón kitüntetett kötelességünk a vértanú tábornokokra való kegyeletes emlékezés, kiknek neve mindörökre arany betûkkel íródott be történelmünk legf

ényesebb lapjaira, és amelyet minden generációnak ismernie kell, amíg magyar él e földön.

Százötvenkilenc esztendővel ezelőtt, azon a gyászos napon, még a nap sem kelt fel, amikor I. Ferenc József osztrák császár akaratából az aradi vár egyik sáncában "por és golyó által" kivégezték Kiss Ernő honvédtábornokot, gróf Dessewffy Arisztid honvédtábornokot, Schweidel József honvédtábornokot és Lázár Vilmos honvéd ezredest.

Ezután csak kevés idő telt el, és esküjük megtartása miatt  a vártól délre, a Maros árterén bitón oltották ki Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezić Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és gróf Vécsey Károly honvédtábornokok életét.

A szabadságharc ugyan elbukott az osztrák és orosz túlerővel szemben, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. A küzdelem társadalmi vívmányait: a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni tőle. Az a hősies katonai teljesítmény, amelyet a magyarság akkor felmutatott, olyan rokonszenvet váltott ki Európa

-, sőt Amerika-szerte, amely a nemzet reményeit táplálta, hogy egy kedvező fordulat alkalmával, egyszer véglegesen kivívhatja a függetlenséget.

Az aradi vértanúk

Szabadságharcunk letűnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt meg az égi fény,
Eszméiden nem győzött az enyészet,
Örökbe hagytad Hallhatatlan részed’,
Fényeddel fényt hint kereső századokra
A tizenhárom vértanú alakja.

S ők élni fognak, élni mindörökkön,

Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
Amíg az eszmény ki nem hal a földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.
Palágyi Lajos

Vértanúink

1918. október 6.

A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:

E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!

Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,

Minden napoknál szebb és szabadabb!

A nap, melyért mi vérben esve el,
Nyugodtan haltunk ama reggelen.

Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,

Hisz onnan jönnek mind e sugarak;

Hisz onnan árad, új világ felett,
Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

Szabadság minden népnek, aki él
S halni tudott egy megváltó hitér,

Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
Mások szabad prédája, becstelen.

Testvériség, mely át világokon
Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.

Ó magyarok, ti élő magyarok,
A halhatatlan élet úgy ragyog

Rátok, ha az egekbe lobogón
Igazság leng a lobogótokon,

Az Igazság, mely tegnap még halott,
Világ bírájaként föltámadott.

A népek szent szövetségébe ti
Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.

A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke így dalol.

Juhász Gyula

              Október 6

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve

Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott — hősi áron —
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára

Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;

Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.
Ady Endre

Aradi, őszi dal

Figyel az Isten árván,
Nem áll magyar a strázsán

Kinek volt ez az átka?
Néma a börtön rácsa.

Amikor bátrak halnak,
Ki kezd új forradalmat?

Gyilkol idegen horda,
S Petőfi kardja rozsda.

Ősz van, dermed a lélek,
Aradi gyertyák égnek.

Tábornok-tizenhármak,
Rájuk angyalok várnak.

Hant kortyolja a könnyet,

S csöndek, iszonyúk jönnek.
Balodh JózseF

Damjanich János imája

Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra

Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben

– Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.