Jön az ősz


Jön immár az ismerős
Szél lábú deres ősz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.
Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,

S harapja, kurtítja a hosszú napokat.
Kányádi Sándor

Őszül az erdő

Tegnap százszínű
libegő láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt,
holnap, ha itt jársz,
s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.

Arannyal öntve
az erdő alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya,
tüskés ág megfog
s bús őszi jajjal,
elhullt virágát
követeli rajtam.
Moretti Gemma

Ősz

Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,

hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.
József Attila

Őszi elégia

Fölszáradt-e vajon a harmat
az erdő alján, vagy dérré változott?
Kijár-e még az a magányos
őzsuta alkonyatkor a tisztásra,
hol delelni szokott a telehold?

Szokásban van-e még a lombok
jámbor tereferéje, vagy vacogó
félelem, sorvasztó civakodás,
ágrólszakadt levelek siráma lett
a hajdani harmóniából?

Elfogyott a hold. Riadtan fut az őz,
gyapjasul magánya.
Szűkre húzott szemű éjszaka néz
ridegen a meddő mogyorókra s a
kikericsek mérgező csillagaira.
Kányádi Sándor

Őszi szendergés

Újra kisdeddé vált a nyár,
az Ősz hatalmas bölcsőjében
most csak gyenge sugár.
Megfáradt ágak ringatják
málló-tarka lombokon,
s már hidegebb szél
csókolja homlokon.
A madarak rövidebb
trilláit élesen
hasítják a hajnalok,
s néhány késői virág
még a nyirkos köddel dacol.
Lassuló léptek zaja
visszhangzik felszínes álmokon,
s a csendes szendergésben
dúdolunk, egy nyárról
maradt dallamot.
Rezes Anna Mária

TEVÉKENY ŐSZ


Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz
teljes iparkodással ténykedik:
szervezi a kerti brancsot a kezdőket
kitanítja a haladókat emlékezteti
s fokozatosan adagolja
a kopárságot hideget olykor
a gürcölésbe csöpp játékot is kever:
például ökörnyálat úsztat szusszanó
sündisznóval zörgeti végig az avart
s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt
De persze többnyire mégiscsak dolgozik
hogy meglegyen aminek meg kell lennie:
az ál-halál a visszatartott lélegzet
a tág-üres terek a hasznos türelem
mikor majd agresszíven és hatalmasan
a zúzos talpú tél megérkezik.
Csorba Győző