Illyés Gyula (eredetileg Illés Gyula) 1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Édesapja Illés János (1870-1931), uradalmi gépész, édesanyja Kállay Ida (1878-1931).
Ferenc és Klára után 3. gyermekként született Gyula, aki élete első 9 évét töltötte szülőhelyén.

1921-ben érettségizett.
1918-1919-ben részt vett a balatoni diák- és ifjúmunkás mozgalomban, ott volt a románok elleni szolnoki csatában.
1920. december 22-én jelent meg első verse (El ne essél, testvér) név nélkül a Népszavában.

1921 őszétől a budapesti egyetem magyar-francia szakos hallgatója volt. Illegális tevékenységéért várható letartóztatása elől
1921. decemberében sikerült Bécsbe távoznia, majd Berlinen és a Rajna-vidéken át
1922. április 24-én érkezett Párizsba. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte.
1926 nyarán amnesztia nyomán hazaérkezett. Fő fóruma a Kassák Lajos által szerkesztett Dokumentum, majd a Munka lett.

1927-1930-ban a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka volt.
1927. november 16-án megjelent első kritikai írása a Nyugatban.
1928-tól a Nyugat rendszeresen közölte verseit, cikkeit. Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. Első kötete a Nyugat kiadásában jelent meg (Nehéz föld, 1928).
1931-ben feleségül vette Juvancz Irma gyógytornatanárnőt.
1934-ben az első írókongresszus..hosszabb utazást tett a Szovjetunióban.

1934-1938-ig a Válasz, 1935-ben az Új Szellemi Front munkatársa,
1937. március 15-én egyik alapítója Márciusi Front-nak
1937-től a Nyugat társszerkesztője;
1944-ig a Nemzeti Bank sajtóreferense elvált Juvancz Irmától.
1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát, akitől Mária nevű lánya született 1941-ben, Babits Mihály halála után a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag (1941. október 1. - 1944. március 19.) szerkesztője.

1944 márciusától Németh Lászlóval a Dunántúlon és Budapesten bújkált. 1945-ben nemzetgyűlési, majd rövid ideig országgyűlési képviselő.
1946-ig a Nemzeti Paraszt Párt egyik vezetője.
1945-1949 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja .
1946 októberétől 1949 júniusáig a Válasz szerkesztője.
1948-tól visszavonult a közélettől.
1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe.
1983. április 15-én hunyt el Budapesten.

Művei

Nehéz föld (1928)
Sarjúrendek (1931)
Három öreg (1932)
Hősökről beszélnek (1933)
Ifjúság (1934)
Oroszország (1934)
Szálló egek alatt (1935)
Petőfi (1936)
A puszták népe (1936)
Rend a romokban (1937)
Magyarok (1938)
Külön világban (1939)
Ki a magyar? (1939)
Lélek és kenyér (1939)
Összegyűjtött versei (1940)
Csizma az asztalon (1941)
Kora tavasz (1941)
Bartók (1955)
Hetvenhét magyar népmese

Kitüntetései

Baumgartner-díj (1931, 1933, 1934, 1936)
Kossuth-díj (1948, 1953, 1970)
József Attila-díj (1950)
A Le Grand Prix International de Poésie díja (1966)
Knokkei Irodalmi Nagydíj (1966)
Tanácsköztársasági Emlékérem (1969)
Herder-díj (1970)
Batsányi-díj (1971)
Az Ordre des Arts et des Lettres parancsnoki fokozata (1971)
A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1972)
A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje (1977)
Prix des Amitiés Françaises-díj (1978)
Pro Urbe Pécs (1982)
A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje (1982)
A Magyar Tudományos Akadémia tagja 1945-1949, 1989-ben visszaállították MTA tagságát.

Ifjúkorától mindvégig sikeres költő, de legfőbb művei mégis azok a prózai írások, amelyekben sajátosan és igen költői nyelven elegyíti az önéletrajzot, a társadalomrajzot, a regényes emberábrázolást és a nép, a "puszták népé"-nek igazát kifejtő publicisztikát. Ahogy az évek folyamán újraéli saját múltját, és ezen az úton haladva ábrázolja azokat a köröket, amelyeket megismert, óriási regényciklusnak is tekinthető, bár egyik sem szabványos regény. A harmincas évek egyszerre kivirágzó szociográfiairodalomban Szabó Zoltán, Féja Géza, Kovács Imre, Erdei Ferenc kitűnő, izgalmasan érdekes, társadalmi mélységeket feltáró és politikailag vádló művei közt kétségtelenül az irodalmi főmű "A puszták népe", ez a személyes emlékeken alapuló, mégis tárgyilagos társadalomábrázolás. Itt a szemlélő szerző maga is sajátos társadalmi képletként rajzolódik ki a paraszti mélységekből felemelkedő katolikus apával és az elszegényedett úri-papi családból származó kálvinista anyával, s körülöttük azzal a falukon is kívüleső pusztai világgal, amely fölött végtelen magasságokban uralkodik az arisztokrata földesúri család. Ez a könyv annak az évtizednek talán legnagyobb hazai könyvsikere volt. A sajátosan Illyés Gyula-i prózaművek idővel ehhez kapcsolódnak. Előbb a lírai szépségekkel teljes "Kora tavasz" a serdülés és férfivá válás éveiről, majd a párizsi világot, s benne az ottani magyarok köreit szemléletesen tanúsító "Hunok Párizsban". Azután sokkal később az "Ebéd a kastélyban", amelyben szembesül egymással az egykori puszta múltját vállaló fia és a puszta egykori ura, a rangját és társadalmi helyét vesztett arisztokrata. S ezekhez csatlakozik mintegy befejezésül a múltak fontos mozzanatait felidéző "Beatrice apródai". Ez a ciklus önmagában irodalmi halhatatlanságot biztosíthatna szerzőjének. Ámde ez a szerző elsősorban mégis költő, és nem is mellékesen a háború utáni évtizedek nagy sikerű drámaírója.

Illyés kitűnő verselő, költeményeit mondani is kellemes. Hangütése szerelemtől politikai indulatokig otthonos a líra témavilágában. Egy ideig a háború utáni években, amíg a közéleti légkör el nem komorult, aktív résztvevője volt a közéletnek, de a negyvenes évek végétől visszavonult a gyakorlati politikától. Korábban még parasztpárti képviselő is volt, ettől is visszavonult. És ha közben írt is politikai tárgyú verseket (mint az oly nagy hatású "Egy mondat a zsarnokságról"-t), csak 1956 lázas heteiben adta közre, hogy utána évekig szó se essék róla. Leghatásosabb - és legszebb - verses művei inkább epikus jellegűek. A kifejezett elbeszélő költemények mellett (Hősökről beszélek, Három öreg, Ifjúság) legszemléletesebb költői művei azok a balladaszerű rövid epikus versek, amelyek a magyar történelem egy-egy pillanatát idézik, mint a "Dózsa beszéde" vagy legkitűnőbb történelmi példázata, "Az ozorai példa".

És mindemellett vérbeli, hatásos színpadi szerző volt. Kitűnőek szatirikus vígjátékai is, mint korábban "A tű foka", később a burleszkszerű "Tűvétevők", de legjellegzetesebb színjátékai a történelmi drámák.

AKÁR A FÖLD

Arcodról a rőt haragot
no, töröld le egy mosolygással.
Ha akarod, nem akarod:
meg kell békülnöd a világgal
s velem, ki belőle vagyok.

Fáradt vagyok, akár a föld,
hogy tetteimet igazoljam.
Kegyetlen voltam az előbb?
Várom a fényt nálad is jobban,
a csititót, feledtetőt.

Már mint a messze csillagok
ugy tűnnek, kerengnek köröttem
az emberek. Magam vagyok.
Nézd el, hogy te vagy az egyetlen,
akivel még szót válthatok.

Illyés Gyula meghallgatható versei

Jó érezni...

Jó érezni azt, hogy szeretlek,
nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni a mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már szememben
élnek és néznek.
S érezni azt, ha szép, veled szép,
s csak veled teljes az élet,
Mert hisz csak egymást szeretve
lehetünk boldogok.

ILLYÉS GYULA: Hetvenhét magyar népmese