Kis türelmet...
13 éve | 0 hozzászólás
Quasimodo szép szava elringatott,
álmokat hintett, érzőn simogatott,
lángok gyulladtak, vágyak ébredtek,
/így kelnek életre a szerelmek/
s most az álarc a porba hullik,
menekülnél, az álom szétfoszlik,
a rút arcból egy könyörgő
könnycsepp gördül,
szemed lehunyod, s a gnóm újra szépül,
vak szeretnél lenni, csak lelkeddel látni,
de álmaid eldobod,
megtanulsz temetni.
13 éve | 1 hozzászólás
Hiányzik a hajnali ködöt bontó vonat
csattogása, az ébredő peron világa,
a C-i kihalt resti bűn rossz kávéja íze,
az a szál virág - papírban -, mit legtöbbször a
a poggyásztartóba tettem, ottfelejtettem.
Hiányzik az egy-kocsis lusta vicinális,
a B-i állomás dermesztően halott csendje,
s hiányzik mosolyod, mikor kocsid mellett ott
vártál rám, hozzám siettél, átölelt karod,
felhők között a nap is kisütött felettem.
Mond, az öregedő T "eszi" a negyediket,
vagy hármasban morog, kapaszkodik a hídra?
Járnak-e még ott, a gödrös úton csillaggal
homlokukon azok a furcsán más emberek,
mezítláb, hosszú, egyszerű fehér lepelben?
S a gyep fölött röppen még a szárnytalan angyal,
"Csoki" a láncvégén türelmesen várja, hogy
megsimítsd, s hajnalban az égen énekel a
pacsirta, hordja a szél a futó-homokot,
pompázik az ezerszín liliom a kertben?
Gurul-e cseppje a méznek, s csendül az üres
pohár ha az éjszaka súgja már álmodba
a volt-szerelmet, s leül-e ágyad szélére
Tóth Árpád és Radnóti -Fanni kezét fogva -.
Verlain őszt idéző sanzonját hallgatva?
Kezedbe kerül-e még a "fekete kötet",
az őszinte szép-szavak amatőrizmusa
vagy mára mindketten a szemétben végeztük?
14 éve | 2 hozzászólás
2010. július 26., hétfő, 21:56
Még egy mosolyt láttam,
még egy halk szót vártam,
de elfolyt mellettünk az idő,
még egy szín felvillant,
még egy könnycsepp csillant,
mozdulni, lépni már nincs erő,
még valamit érzünk,
még megdobban szívünk,
még egy dal a múltból felsejlik,
magunkban dúdoljuk,
álmunk még álmodjuk,
de holnapunk semmibe hullik.
Magányom álmaival festettelek
kínokból
szőtt piszkos vásznakra,
szédülten keverve furcsa színeket,
szemed
a hazug mosoly csaló barnájára,
hajad kócos vörösre borzoltam
béna
kezem merev ujjaival,
büszke melled mohón simítottam
soha
hozzád nem érő mozdulattal,
öled tüzére szürke hamut szórtam
önző,
öntelt irigy lélekkel,
combod feszítettem állat módjára
és Te
sikoltva, vértől rémülten
szültél érte pokoli gyűlöletet,
aztán a
részegen tántorgó képzelet
szaggatta szét a köldökzsinórt
mi a
vak-véletlen játékaként
egy pillanatra összefűzött veled.
14 éve | 0 hozzászólás
Ma haltam meg, vagy tegnap?
Talán már nem is élve születtem
és
csak mint egy evolúciós termékkel
a biológia tett-vett velem,
kényére-kedvére,
remélve,
hogy nem lázadok
és szerepem betöltve
szépen,
csendben kipusztulok?
TE léteztél
vagy csak magamnak
üres óráimban
megálmodtalak?
ÉN léteztem neked,
vagy mint egy futó gondolat
veled
voltam éhes magányodban
és mert fáradt vagy tovább álmodni
hát a
szemétkosárban
végzem
mint egy összegyűrt papírdarab?
14 éve | 1 hozzászólás
Tüzet gyújtottunk,
fénye eget festette,
lángunk
ellobbant
pernyét kavar már csak a szél
az elhamvadt
tűz kiégett helyén,
szikrák marta ágak takarják a fényt
parázs
haldoklik a szürke hamuban
és csak a fanyar füst maró íze
szóródik
szét a hideg világban
taposd szét kedves,
oltsd ki a
parazsat is,
sötétség jöjjön.
14 éve | 0 hozzászólás
Kopasz ágak közt
őszi leveleket sodorva a
földre
hűvös esti szellő kóborol.
Lenyugvó nap
halvány sugara
bújik arcodhoz
színezi sápadt fáradtságát,
játékos, pajkos módon.
Hajtsd
fel gallérod,
érzékeny vagy a hűvös időkre,
a szél hideget hoz
ma
és magányt az éj.
Nyugodj meg,
emlékeinket elrejtem.
A
csend lesz veled,
a hallgató éjszaka.
14 éve | 0 hozzászólás
Most állj mellém,
add kezed még egyszer kezembe,
hajtsd le fejed és hallgassunk!
Nézzünk némán a gödörbe,
a nyirkos hantok közé!
Ott tünt el mosolyunk, ott nyugszik tegnapunk.
Nyujtsd kezed,
fogd ezt a néhány megkopott emlék rögöt,
ne sajnáld, vesd a mélybe!
Kedvesem, miért reszkettél meg? Fázol?
Miért bujjsz hozzám? Szédülsz?
Fogd a kezem, most még kapaszkodj bele!
Hallod? Dalunk foszlányait
sodorja felénk az este.
De mégsem, csak a szél
kóborol a kopasz ágak között
s őszi leveleket simít a földre,
hol éledő mag bújik s holnap életre kél.
14 éve | 3 hozzászólás
Görcsös kézzel téped a rózsa szirmát,
marokra gyűröd és sárba veted,
meztelen kézzel simítod tüskés ágát,
s befonod vele fájó lelked.
Nem érzel fájdalmat,
nem látsz már álmokat,
vér nem serken sebeiden,
nem vársz már holnapot,
a múltat álmodod,
s álmod már végtelen.
Jajong kezedben a virág,
nem védik tüskéi szirmát,
bőrödbe nőttek, benned élnek,
vágyod a fájdalmat,
meghalt benned a lélek.
14 éve | 5 hozzászólás
Közel negyven éve történt. Egy májusi este, úgy kilenc-tíz között. Nálatok voltam /másod-unokatestvérek voltunk?...jól tudom?...hmm....sose voltam tisztában az ilyen titulusokkal.../. Ültünk kinn az udvaron, Te egy padon én a favágó rönkön. Szép este volt. Csillagfényes ég, lágy meleg szellő, a természet neszezett köröttünk.
15 éve | 0 hozzászólás
Üres kezekkel érkeztem,
keserűn szól az énekem,
a semmit hoztam ajándékba,
és bocsánat, hogy még létezem.
Szívemben fájdalom, bezárva, mélyen,
lelkemben keserűség - mit megéltem,
szememben megtörten ég a fény
Lehet, talán már nem is létezem?
Múltam kacatjait kutatom.
Mit nyújtson át a kezem?
Csak mocskot találnak,
bocsáss meg, de még létezem.
Álmaim vergődnek kétségbeesetten,
temető-szag terjeng a ködben,
hamu alatt kihunyt a parázs is.
15 éve | 3 hozzászólás
Hazudj szerelmet,
űzd el a félelmet,
hazudj ölelést, hazudj vágyat,
hazudj mosolyt,
hazudj csókot,
hazudj életet!
Hazudj! Én elhiszem.
Hazudja szád a csókot,
hazudja tested az ölelést,
hazudja arcod a mosolyt,
hazudja szíved a megértést.
Hazudj! Én elhiszem.
Hazudj szép szót,
hazudj igazat, valót!
Hazudj! Én elhiszem.
Hazudj nekünk időt,
a végtelent,
hazudj nekünk jövőt,
elérhetetlent.
Hazudj! Én elhiszem.
Hazudj, hogy akarod,
hazudjon ölelő karod,
hazudjon a mozdulatod,
hazudj!
15 éve | 2 hozzászólás
Arcod tünt el a távolság ködében,
a hangod a hallgatás csendjében,
ölelő karod nyoma, mert elengedtelek.
Utolsó szavad visszhangzik: szeretlek.
Szemedben kihunytak most a csillagok,
de éjszaka újra ölelnek az álmok,
emlékek élednek, hangok, fények,
virágok szemedben, mosolygó remények.
Őrizd a tüzet, a pici égő lángot,
nyújtsd kezed, s kezem megtalálod.
Megállt az idő, a percek nem múlnak,
indulj el szerelem, hazavárlak.
15 éve | 2 hozzászólás
A hazugság velünk született,
vagy csak az értelemmel érkezett?
Félrenézünk ha az igazat tagadjuk,
ha a hazug szót mosolyogva fogadjuk?
Ki vétkezik?
Aki a valót elhallgatja, tagadja,
lelkét, szívét magába zárja?
Ha fáj mosolyog, ha szenved nevet,
eltűnik, titokban törli le a könnyeket.
Vétkezik?
Ki vétkezik?
Aki a hazugságot - mert fél - elfogadja?
Tudja, hogy vége, mégis a holnapot várja?
15 éve | 0 hozzászólás
Ne mond, hogy SZERETLEK, csak mindig érezzem.
Ne kérd, hogy szeresselek, magamtól is megteszem.
Ne akard látni könnyeim fájó csillogását,
ne kérd a multat, a jövőt, éld velem a mát !
Na akard a mindent, ha üres a kezünk,
ha a röppenő időben is csak emlékezünk.
Tüzet gyújtottál, lángokban égnek a vágyak.
A párhuzamosok a végtelenben sem találkoznak.
15 éve | 2 hozzászólás
A holnap talán tőled függ, a múlt nem
az álmunk érzelem, a "volt" már félelem,
menekülnél, de nem tudsz, bénán állsz,
szemétre vetnél mindent, csodára vársz,
csodák nem léteznek, s ha nem törődsz bele
lelkedben visszhangzik az esték éneke,
monoton módon visszatér egy álom,
kezem kinyujtom - kezed megtalálom?
15 éve | 0 hozzászólás
Hazug világban hazug szó,
ennyit ér a két dimenzió,
semmibe kapaszkodó kezek,
ölelés nélküli hosszú éjjelek,
bohóccá váló naív őszinteség,
igaz szóban is megbúvó kétség,
hiteltelen hit, üres remény,
örökös éjszaka, fekete fény,
temetett tegnap, nem-létező holnap,
üres füzetben feketén teleírt lap,
ákom-bákom jelek értelem nélkül,
hazug kérdés hazug választ szül,
szerepjátszás dadogó amatőr nívón,
a "semmit kapsz meg", de azt "odaadón",
tisztára mosott mocsok, illatosan,
semmit érő gondolatok - hangzatosan,
menekülő értelem, hazudó érzelem,
jéghideg lángolás, nem létező szerelem,
izgalmat hozó vihar mely mindent elsöpör
mégis mozdulatlan marad a tó, a víztükör.
15 éve | 1 hozzászólás
Percek, órák hullanak az üres semmibe,
bántón csikorog az idő rozsdás kereke,
minden múló pillanat gúnyosan mosolyog,
keser-édes gyötrelem mikor rád várok.
Emlékek köszönnek vissza, fájón mosolyogva,
lázadón söpröm el mind, s nézek a holnapba,
Téged látlak, s szerelmed csillogó szemedben,
jöttél, nem kopogtál, s itt vagy az életemben.
Rabság vár rád, a rács szerelemből fonva,
örök bilincs, életed-életem összefonódva,
tüzet gyujtottál, lehet benne elégünk,
legyen, ám egy csodát együtt megéltünk.
15 éve | 0 hozzászólás
Fájón dobol az üres csend lelkemen,
elhalt hangod, gyöngyöző nevetésed keresem,
széthullott álmokat tétován pakolgatok,
gondolkozok, de nem tudom mit akarok.
Szeretném dolgaim, életem helyretenni,
de nem tanultam meg bujkálva hazudozni,
őszinte szivvel szépet és jót vártam a holnaptól,
s a létező ma csúszott ki üres markomból.
Hittem neked, hittem, hogy létezik a szerelmed,
szavad - hinni akaró lelkemben - őszintén csengett,
szerelmem az Istennőt akarta megtalálni benned,
telt az idő s Te magad is - MAGADRÓL - ELHITTED.
15 éve | 0 hozzászólás
15 éve | 0 hozzászólás
15 éve | 1 hozzászólás
Milyen az ha egyedül vagy,
ha reggel nem kel fel a nap,
ha megfagy a világ melletted,
ha üressé válik a lelked?
Milyen az ha kezed elengedték,
ha vágyaid már eltemették?
Milyen az élet ha kirekeszt,
ha a pokol már nem ereszt?
Milyen istent megtagadni,
milyen a halált várni,
barátként üdvözölni, kézenfogni
és a semmibe elindulni?
Milyen ha nincs csillag éjszaka,
ha a virágnak már nincs illata,
ha a zene csak zajhalmaz,
ha már mindenbe belefáradsz?
Milyen ha könnyeid arcodra fagynak,
ha perceid csak monoton múlnak,
ha már nem várod a holnapot,
ha már felejtetted a tegnapot?
15 éve | 0 hozzászólás
15 éve | 1 hozzászólás
Még várok
Még hallgatok
Még félek
Még nem kérdezek
Pedig kérdésem ezerszer megfogalmaztam,
s magunkat védve ezer kiutat hagytam,
mégsem merek megszólalni, mert válaszod tudom
s azt is, hogy utunk végetért, szétfoszlik az álom.
Még remélek
Még szeretlek
Még szeretsz
Még nem engedsz
Kezemben a telefon, újjaim a gombokon,
de megbénul a kezem, megáll a mozdulatom,
míg nem kérdezek nem lehet válasz sem,
nem gondolkodok, lelkembe mar a félelem.
15 éve | 0 hozzászólás
A tűz leégett, üszkös fadarabok szerte,
hamu szálldos, a gerenda koromtól fekete,
arcom még csapkodó szikrák égetik,
szemem lehunyva, egy könnycsepp felfénylik,
kezemben izzó parázs, de nincs fájdalom,
egy régi dallam felsejlik, monoton dúdolom,
magamnak mondom, s magam hallgatom,
üres világ lett életem, vállalom, elfogadom,
mert a józan ész diktál s nem az érzelem,
vágyakat, álmokat temet az értelem,
még él a tűz, hát üres szívem is rávetem,
nem oltja könnyem, elég a parázson a szerelem,
nem siratom, csak monoton módon,
a semmit élve régi dalom dúdolom,
még mozdulok, de már tudom: nem létezek,
magamban s magamtól csak annyit kérdezek:
vannak kivételek?
15 éve | 1 hozzászólás
Oltom a tüzet, néha mégis fellobban,
füst száll az égre, parázs lapul a hamuban,
a tegnap titka megbújva itt rejtőzik a mában,
itt vagy a lelkemben, testemben, vágyamban.
Vakon nézek a világba, csak mosolyod látom,
a múló időt már nem érzem, csak jöttöd várom,
a néma éjszaka magánya kínoz, kerül az álom,
a csend dobol lelkemben, magam nem találom.
/2009.07.26/
15 éve | 4 hozzászólás
május 22.
Megszülettem,
/erről nem tehettem/,
hittel, reménnyel jöttem a világra,
tiszta lélekkel, szépre, jóra várva.
Éltem a végtelent, vártam a csodát,
hittem az igazat, a szív szavát.
Megszülettem,
s lassan magam megismertem.
május 23.
ma meghaltam,
magam akartam,
ma valamit Tőled kaptam,
ügyetlen kézzel felcsatoltam,
mint létünk életünkre úgy fonódik karomra,
viselem míg utam nem ér a végére, a pokolba.
15 éve | 5 hozzászólás
Ma csak azt érzed: végetért,
csak az számít hogyan s nem a miért.
Sebzett lélekkel de el kell vállnunk,
mert az idő s a hazug szó széttépte álmunk.
Ma nem érzel fájdalmat, jött az új izgalom,
minden érzés elmúlik egyszer s nincs irgalom,
ha csak játék, a vesztes mindent megfizet,
a győztes nevet s nem ismer kegyelmet.
Nagy kassza volt a tét, bedobtam mindenem,
ami maradt nem más mint semmi kis életem.
Holnap neked nevet az ébredő napsugár,
ezer új érzés mind-mind reád vár,
a rohanó időben izgalmas új pillantok,
és elmúlnak a fájó zaklatott álmok,
csak néha rezdül meg az emlékezet,
nem akarod, de mégis érzed az elmúlt időket,
egy dallam néha visszatér a néma csendben,
menekülnél, de veled vagyok s Te itt élsz bennem,
s kettőnkben - örök időkig,
egy elhazudott szerelem.
15 éve | 2 hozzászólás
A könnycsepp arcodon csillogó drágakő,
mosolyod a tavaszi virágzó mező,
sóhajod a leszálló nyáresti alkonyat,
nevetésed a hajnali friss harmat,
csókod íze az érő gyümölcs zamata,
ölelésed az éjszaka lágy bársonya,
az idő veled a percek, órák rohanása,
érintésed az életet adó fény teremtő sugara,
halk szavad a szerető lélek éneke,
veled a szerelem az éltető tűz melege......
Kezed elengedve..
véget ér a végtelen
az idő is megáll csendesen,
a nap egy helyben mozdulatlan,
az éjszaka kínzó, álmatlan,
a kolduló kéz üresen marad,
csitul a szív, elfárad,
néma a szó, üresen cseng,
szürke a fény, csak dereng,
üres a lélek, meghalt a jó,
felsejlik halkan a sírató....
15 éve | 0 hozzászólás
TEMETETLEN
Azt kérded: - elmentél?
Azt mondom: - elűztél!
Azt mondod: - elhagytál!
Azt kérdem: - itt voltál?
Rám szóltál: - mit tettél?
Sóhajtom: -szerettél?
Kérdeztem, kérdeztél.
Hallgattam, feleltél?
Hallgattunk, hallgatunk.
A tegnapról álmodunk.
Álmunkból ébredünk?
Vágyakat temetünk!
Véget ér a végtelen?
Halott szerelem temetetlen!
15 éve | 3 hozzászólás
Fénytelen éjben, meztelen lélekkel,
nesztelen csendben, meggyötört szívvel,
mozdulatlan testtel, összetett kézzel,
lehunyt szemmel, küzdve az emlékekkel,
elmosódott képek, elszállt remények,
eltünt mosolyok, felszáradt könnyek,
kifakult színek, hang nélküli énekek,
örömtelen születések, fekete temetések,
kínzó éjjelek, gyötrő ébredések,
elmúlt tegnapok, nem létező holnapok,
kővé dermedt virágok, reménytelen álmok,
elhallgatott szavak, félbemaradt mondatok,
őszinte gondolatok, kimondott hazugságok.
15 éve | 3 hozzászólás
Mond el
Mond el a vaknak a fényt,
add a csalódott szívnek a reményt,
játsz csodás dallamot a süketnek,
légy Te istennője a hangnak, a fénynek.
Legyél a május éj orgona illata,
friss hegyi patak nyugtató csobogása,
legyél a felkelő nap első sugara,
legyél a leszálló éj megnyugvása.
Legyen kezed a vágyat ébresztő érintés,
a hozzád vezető út a semmiből menekülés,
simogatásod a lelket gyógyító érintés,
halk szavad, mosolyod, az értem élő féltés.
15 éve | 2 hozzászólás
TÉPETT EMLÉKEK
Ismered az érzést, a halál előtti pillanatot,
mikor a fájdalomból menekülve a megváltást várod?
Ismered a fájdalmat, mikor kitépik szíved,
mikor nevetve teszed félre gyötrelmes életed?
Élted már át, mikor kilépsz önmagadból,
és felcsendül egy hang a messzi távolból,
némán, csak sejtjeidben keltve visszhangot,
mikor egy üres, fagyott világ temeti álmod?
15 éve | 0 hozzászólás
E M L É K S Z E L ?
Emlékszel az első szóra?
az első, meglepődött mondatokra?
mit magunkban fogalmaztunk,
s még csak magunknak:
Ki vagy? Hol jártál eddig, hogy nem láttalak?
Emlékszel az első beszélgetésre?
A kigondolt mondatokat elcsaptuk félre,
s izgatottan egymás szavába vágtunk,
vagy zavartan, nagyokat hallgattunk.
Emlékszel, mikor először láttalak,
s pillanat alatt szívembe zártam mosolyodat?
Csillogó szemed, önfeledt nevetésed,
odaadó, simogatón szerető figyelmed.
15 éve | 2 hozzászólás
SZERETLEK /jabusokban/
Ma hiszek a jóban, egy álomvilágban
Ma hiszek a világban, mert reádtaláltam
Ma várom a holnapot, mert két kezem fogod
Ma mondom a szót, mert figyelve hallgatod.
Mosolyod látom és csillogó szép szemed
Mosolyod várom, töröld le a könnyeket
Mosolyod üzen: széppé teszem életed
Mosolyod várja, nyújtsam át a lelkemet.
Legyek Faust, ki Érted pokolra száll
Orfeusz, ki Kharon ladikjában muzsikál
Legyek szánalmas koldus, ki utca sarkon áll
Legyek egy utolsó sóhaj, mi égre száll.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó szál virág
13 éve | 4 hozzászólás
Télidő
előtt
a hideg ég felé merednek a lombtalan ágak,
nyílik még színes virág a csupasz kősziklák alatt?
Gazos borítja az őszi mezőt, havat vár a rög,
zavaros szürke égben súlyos felhő sereg pörög.
Fáradt
a nap
tétován
bóklászik.
Bújik a
világ elől.
Szakítsd le az utolsó szálat, fonnyadt szirmokat
csókokkal éleszd, húzd össze fázósan kabátodat,
fekete kendőt köss, s sétálj fel a hídra hajnalban,
s lásd mint tér meg a kicsi virág hozzám a habokban.
Címkék: fájdalom szerelem
Utolsó hozzászólás
Tovább