Görcsös kézzel téped a rózsa szirmát,
marokra gyűröd és sárba veted,
meztelen kézzel simítod tüskés ágát,
s befonod vele fájó lelked.
Nem érzel fájdalmat,
nem látsz már álmokat,
vér nem serken sebeiden,
nem vársz már holnapot,
a múltat álmodod,
s álmod már végtelen.
Jajong kezedben a virág,
nem védik tüskéi szirmát,
bőrödbe nőttek, benned élnek,
vágyod a fájdalmat,
meghalt benned a lélek.