Magányom álmaival festettelek
kínokból szőtt piszkos vásznakra,
szédülten keverve furcsa színeket,
szemed a hazug mosoly csaló barnájára,
hajad kócos vörösre borzoltam
béna kezem merev ujjaival,
büszke melled mohón simítottam
soha hozzád nem érő mozdulattal,
öled tüzére szürke hamut szórtam
önző, öntelt irigy lélekkel,
combod feszítettem állat módjára
és Te sikoltva, vértől rémülten
szültél érte pokoli gyűlöletet,
aztán a részegen tántorgó képzelet
szaggatta szét a köldökzsinórt
mi a vak-véletlen játékaként
egy pillanatra összefűzött veled.

2010. június 16., szerda, 14:02

- Bolond vagyok - mondtam,
hozzá egy nagyot vigyorogtam
s a szó megfagyott a levegőben,
rám néztél szomorú-meglepetten:
-ne játssz a szavakkal, komoly ember vagy!

Nem! Kedvesem! Nem!

Engedj újra gyermeknek lennem, engedj játszani,
a múltba temetett időkbe pajkosan visszakacsintani,
megkeresni kis-autóm elveszett kerekét,
látni a kitárulkozó világ minden színét,
futni a képzelet végtelen ösvényén
és botlani a meglepetés küszöbén.

2010. június 13., vasárnap, 12:18

börtönbe zárva a lélek
testem formaként borul rám
még szavakat formálna szám
de az igazságtól félek
 
kezed hiába nyúl felém
magamra szól ítéletem
csak egy monológ életem
viharfelhőkbe bújt remény
 
szűköl még az állat bennem
ösztönök lázadnak újra
törött lábbal kelek útra
mért kellett emberré lennem
 
néma és vak világba ma
üres szavak visszhangzanak

Borostyánba zártad világod,
-időbe fagyott létezések -

Angyalok, démonok,
isten a mindent teremtő,
s vigyorgó ördög a temető,
félelmek, fájdalmak,
kedvek, örömök.
évezredek története,
a mindenség lelke
a csillogó kőben.

Ha dühöd roppant rajta
kinyílik elporladva
s hited tagadva
az embert szülöd
kínok közt
a világra.

2010. június 8., kedd, 22:32

terhed dombra vonszolod,

ostor szaggatta élő tested,

nyomodban

szimatot fogva

rühös kutyák fejüket leszegve laffognak,

szemükben izzik a veszettség,

élő húst,

vagy oszló hullát

akarnak üres gyomrukba,

morogva marják egymást,

tépnének belőled,

add kenyered,
s adj egy korty bort,

foszló rongyaid borítsd e fekélyes világra,

nyújtsd áldásra kezed,

szánj meg,

hisz itt vagyok

a legveszettebb ebként

a sor végén kullogok,

s ha elérlek
beléd marok

Reggel volt.
Eső esett vigasztalan.
Arcát nézted,
higgadt tekintetét,
féltőn simítottad meg kezét,
a jövőt vágytad,
életed vele álmodtad.

Gondolatod
féksikoltás szaggatta,
riadó szemed
fényszóró vakította,
s jött a csattanás,
a soha el nem múló pillanat,
szétszakítva az álmokat.

Temettél
és nem feledtél.

Álmodban ma is: a fék csikorog
és szemed sarkában,
könnyeidben,
élnek a sóvirágok.

Pénteki kenyér,
zsír,
vagy némi sózott szalonna,
a gyomor se kívánja,
utánna egy csavart cigaretta,
ünnep nap ez,
vagyis pirossal került a naptárba,
teli gyomorral lusta vagyok,
pedig meg kéne keresni:
melyik út vezet a pokolba?

2010. június 4., péntek, 01:07

Csalódni csak boldog ember tud,
gyűlölni az,

ki megismerte a csalódást,
feledni csak azt lehet,
ki csalódásunk,

s nem érdemel mást,
nevetünk, sírunk,

ripacskodunk a színpadon,
s visszahívnánk

kit magunk dobtunk el unottan,
boldogok lehetünk,

talán az életben egyszer,
de ha vége,

s többé már nem álmodunk,
a lélekharangban szólalunk meg,
s gúnnyal intünk a világnak:

itt voltunk!

2010. június 1., kedd, 13:09

 
a szennyben oszlik testünk,
csak bámuljuk a tisztaságot
önző, irigy magányunk sírjuk
magunkból,
kergetünk egy zavaros álmot,
vágyjuk a könyörületet,
koldulunk szeretetet,
vaksötét éjünkben a megvilágosodást
keressük,
reményeket temetünk
komor, konok monoton mozdulatokkal,
leszámolva a világgal,
s a világ is velünk,
 
forgatjuk malmunkat,
de a hit tekercse benne
már tépett cafatokban
kaffog a hazugságoktól,
a múltban sárgult
papír könnyektől szétázva,
zagyva gondolatokként
ülepedik le létünk aljára,
 
s a gép kattan
hosszan fütyül, fülsértőn,
lélektépőn
az elmúlás.

Hazudj!

Hazudj!

Hazudj!

Nélküle nem létezel,

tedd nyugodtan,

nem vétkezel,

a világ befogad,

így valaki vagy,

a semmi emberek bámulnak csodálva,

járd utad, lelkekbe tiporva.

Hazudj, hazudj, hazudj!

Csak így létezel,

önmagad is egy hazugság vagy

kit magamnak álmodtalak,

s ha felébredek, rájövök

én se létezek.

Hazudj!

s tiéd a világ,

a hazudott csodák,

De vigyázz!

ne legyen őszinte szavad soha

és akkor hzug világod megmarad,

de ha igaz szó is elhangzik,

minden rád omlik

s eltemet.