Reggel volt.
Eső esett vigasztalan.
Arcát nézted,
higgadt tekintetét,
féltőn simítottad meg kezét,
a jövőt vágytad,
életed vele álmodtad.

Gondolatod
féksikoltás szaggatta,
riadó szemed
fényszóró vakította,
s jött a csattanás,
a soha el nem múló pillanat,
szétszakítva az álmokat.

Temettél
és nem feledtél.

Álmodban ma is: a fék csikorog
és szemed sarkában,
könnyeidben,
élnek a sóvirágok.