2010. december 21., kedd, 15:55

Szavak közt vakon tapogatunk, mi

a lélek-periféria vándorai, az érzések zsugori kufárjai.

Céltalan csavargunk, ködlepel borul ránk,

meztelen mellünk düllesszük a hazugságokban,

pőrén él mazochista voltunk a közöny jéghideg világában,

hol szégyellni kell, ha érzés ébred a nyomorgó lét felé.

Számoljuk zizzenő bankóinkat, undorodva elfordítjuk fejünk,

ha a nyomort látjuk foszlott ingében koldulni a járdaszélen,

vetünk némi aprót, s megnyugszunk, pedig csak a béna kézbe

adtunk mankót, hogy vonszolja tovább magát – utunkból.

2010. december 11., szombat, 17:35

Vénülök, kezemben fogytán az erő,
de lelkemben sokasodok.
Az ősidő köszön vissza rám,
 álmaimban hegyeket lépek át.
Talpam alatt sziklák omlanak a mélybe,
tenyeremmel tengerárt simítok lágy hullámokká,
szavam csillagok kéklő fényét ragasztja az égre,
napot teremtek, életet a földre.
 
Szürke reggel ébreszt,

a fogyó hold néz rám szánakozva,
könnyem nem fénylik
a vibráló csillagok között.
A kelő nap vakít,
lábam alatt a végtelen elfogyott,
mi szép volt, hűtlen szeretőként elhagyott.

2010. október 19., kedd, 14:20

"Színház az egész világ
és színész benne minden férfi és nő,"
 
Játsszunk hát,
lobogjon az a láng,
ördög írja szerepünk vagy a teremtő?
oly mindegy, miénk az ellopott idő

Játsszunk költőt
az itt-ott összeszedett vers-formákkal viaskodva,
ölelkezzenek rímeink egy lágy szonettben,
 klasszikusan legyen megformálva
s hogy nem hagy nyomot a fejekben?
oda se figyeljünk!
 
Játsszunk
érző lelket, szerelmes esteket, bújva izzadó éjekbe
hormontablettákkal spannolt testünk vágyainak kielégítésére,
s ne törődjünk, hogy a szomszéd fülel,
szálljon az a kielégült sikoly,
míg két kifacsart test a lucskos lepedőn nem pihen el.

A gyászmenet elindult a ravatalozótól, lassan, méltóságteljesen, csendesen. Az őszi szél hangján kívül csak János bácsi kisebbik lánya zokogása hallatszott amint néha csendesült a szél zúgása.

A lélekharang csilingelése kísérte az öreg pap mormolva mondott imáját. Hadarta a szövegét, csak a megszokás vezérelte. Nem tartotta igazi keresztyénnek soha Jánost. Nem az iszákosságát ítélte el – ő maga is rendszeresen dézsmálta a misebort és elfogadta a jóféle kisüsti házifőzeteket is –, de azt már nem fogadta el, hogy 82 éves kora ellenére is hajkurászta a nőket, igaz a felesége már 30 éve halott volt. Az öreg pap mindig azt mondta, hogy már neki is mellette a helye.