A tűz leégett, üszkös fadarabok szerte,

hamu szálldos, a gerenda koromtól fekete,

arcom még csapkodó szikrák égetik,

szemem lehunyva,  egy könnycsepp felfénylik,

kezemben izzó parázs, de nincs fájdalom,

egy régi dallam felsejlik, monoton dúdolom,

magamnak mondom, s magam hallgatom,

üres világ lett életem, vállalom, elfogadom,

mert a józan ész diktál s nem az érzelem,

vágyakat, álmokat temet az értelem,

még él a tűz, hát üres szívem is rávetem,

nem oltja könnyem, elég a parázson a szerelem,

nem siratom, csak monoton módon,

a semmit élve régi dalom dúdolom,

még mozdulok, de már tudom: nem létezek,

magamban s magamtól csak annyit kérdezek:

                                             vannak kivételek?

Oltom a tüzet, néha mégis fellobban,

füst száll az égre, parázs lapul a hamuban,

a tegnap titka megbújva itt rejtőzik a mában,

itt vagy a lelkemben, testemben, vágyamban.

Vakon nézek a világba, csak mosolyod látom,

a múló időt már nem érzem, csak jöttöd várom,

a néma éjszaka magánya kínoz, kerül az álom,

a csend dobol lelkemben, magam nem találom.

/2009.07.26/

május 22.

Megszülettem,

/erről nem tehettem/,

hittel, reménnyel jöttem a világra,

tiszta lélekkel, szépre, jóra várva.

Éltem a végtelent, vártam a csodát,

hittem az igazat, a szív szavát.

Megszülettem,

s lassan magam megismertem.

május 23.

ma meghaltam,

magam akartam,

ma valamit Tőled kaptam,

ügyetlen kézzel felcsatoltam,

mint létünk életünkre úgy fonódik karomra,

viselem míg utam nem ér a végére, a pokolba.

Ma csak azt érzed: végetért,

csak az számít hogyan s nem a miért.

Sebzett lélekkel de el kell vállnunk,

mert az idő s a hazug szó széttépte álmunk.

Ma nem érzel fájdalmat, jött az új izgalom,

minden érzés elmúlik egyszer s nincs irgalom,

ha csak játék, a vesztes mindent megfizet,

a győztes nevet s nem ismer kegyelmet.

Nagy kassza volt a tét, bedobtam mindenem,

ami maradt nem más mint semmi kis életem.

Holnap neked nevet az ébredő napsugár,

ezer új érzés mind-mind reád vár,

a rohanó időben izgalmas új pillantok,

és elmúlnak a fájó zaklatott álmok,

csak néha rezdül meg az emlékezet,

nem akarod, de mégis érzed az elmúlt időket,

egy dallam néha visszatér a néma csendben,

menekülnél, de veled vagyok s Te itt élsz bennem,

s kettőnkben - örök időkig,

egy elhazudott szerelem.

A könnycsepp arcodon csillogó drágakő,

mosolyod a tavaszi virágzó mező,

sóhajod a leszálló nyáresti alkonyat,

nevetésed a hajnali friss harmat,

csókod íze az érő gyümölcs zamata,

ölelésed az éjszaka lágy bársonya,

az idő veled a percek, órák rohanása,

érintésed az életet adó fény teremtő sugara,

halk szavad a szerető lélek éneke,

veled a szerelem az éltető tűz melege......

Kezed elengedve..

véget ér a végtelen

az idő is megáll csendesen,

a nap egy helyben mozdulatlan,

az éjszaka kínzó, álmatlan,

a kolduló kéz üresen marad,

csitul a szív, elfárad,

néma a szó, üresen cseng,

szürke a fény, csak dereng,

üres a lélek, meghalt a jó,

felsejlik halkan a sírató....

TEMETETLEN

Azt kérded: - elmentél?

Azt mondom: - elűztél!

Azt mondod: - elhagytál!

Azt kérdem: - itt voltál?

Rám szóltál: - mit tettél?

Sóhajtom: -szerettél?

Kérdeztem, kérdeztél.

Hallgattam, feleltél?

Hallgattunk, hallgatunk.

A tegnapról álmodunk.

Álmunkból ébredünk?

Vágyakat  temetünk!

Véget ér a végtelen?

Halott szerelem temetetlen!

Fénytelen éjben, meztelen lélekkel,

nesztelen csendben, meggyötört szívvel,

mozdulatlan testtel, összetett kézzel,

lehunyt szemmel, küzdve az emlékekkel,

elmosódott képek, elszállt remények,

eltünt mosolyok, felszáradt könnyek,

kifakult színek, hang nélküli énekek,

örömtelen születések, fekete temetések,

kínzó éjjelek, gyötrő ébredések,

elmúlt tegnapok, nem létező holnapok,

kővé dermedt virágok, reménytelen álmok,

elhallgatott szavak, félbemaradt mondatok,

őszinte gondolatok, kimondott hazugságok.

Mond el

Mond el a vaknak a fényt,

add a csalódott szívnek a reményt,

játsz csodás dallamot a süketnek,

légy Te istennője a hangnak, a fénynek.

Legyél a május éj orgona illata,

friss hegyi patak nyugtató  csobogása,

legyél a felkelő nap első sugara,

legyél a leszálló éj megnyugvása.

Legyen kezed a vágyat ébresztő érintés,

a hozzád vezető út a semmiből menekülés,

simogatásod a lelket gyógyító érintés,

halk szavad, mosolyod, az értem élő féltés.

                                 TÉPETT EMLÉKEK

Ismered az érzést, a halál előtti pillanatot,

mikor a fájdalomból menekülve a megváltást várod?

Ismered a fájdalmat, mikor kitépik szíved,

mikor nevetve  teszed félre gyötrelmes életed?

Élted már át, mikor kilépsz önmagadból,

és felcsendül egy hang a messzi távolból,

némán, csak sejtjeidben keltve visszhangot,

mikor egy üres, fagyott  világ temeti álmod?

E M L É K S Z E L ?

Emlékszel az első szóra?
az első, meglepődött mondatokra?
mit magunkban fogalmaztunk,
             s még csak magunknak:
Ki vagy? Hol jártál eddig, hogy nem láttalak?

Emlékszel az első beszélgetésre?
A kigondolt mondatokat elcsaptuk félre,
s izgatottan egymás szavába vágtunk,
vagy zavartan, nagyokat hallgattunk.

Emlékszel, mikor először láttalak,
s pillanat alatt szívembe zártam mosolyodat?
Csillogó szemed, önfeledt nevetésed,
odaadó, simogatón szerető figyelmed.

SZERETLEK /jabusokban/

Ma hiszek a jóban, egy álomvilágban

Ma hiszek a világban, mert reádtaláltam

Ma várom a holnapot, mert két kezem fogod

Ma mondom a szót, mert figyelve hallgatod.

Mosolyod látom és csillogó szép szemed

Mosolyod várom, töröld le a könnyeket

Mosolyod üzen: széppé teszem életed

Mosolyod várja, nyújtsam át a lelkemet.

Legyek Faust, ki Érted pokolra száll

Orfeusz, ki Kharon ladikjában muzsikál

Legyek szánalmas koldus, ki utca sarkon áll

Legyek egy utolsó sóhaj, mi égre száll.