Mond el

Mond el a vaknak a fényt,

add a csalódott szívnek a reményt,

játsz csodás dallamot a süketnek,

légy Te istennője a hangnak, a fénynek.

Legyél a május éj orgona illata,

friss hegyi patak nyugtató  csobogása,

legyél a felkelő nap első sugara,

legyél a leszálló éj megnyugvása.

Legyen kezed a vágyat ébresztő érintés,

a hozzád vezető út a semmiből menekülés,

simogatásod a lelket gyógyító érintés,

halk szavad, mosolyod, az értem élő féltés.

Szűkre szabott perceid az idő kegyetlen múlása,

elképzelt találkozásunk a lélek elvetélt látomása,

eljátszott szeretkezésünk a test örök vágya,

együtt ébredésünk egy temetett szerelem álma.

Temess, mert a józan ész ezt követeli,

temess, mert az értelem az álmokat temeti,

temess, mert testem él, de lelkem halott,

s velem temess magadban minden szép álmot.

Temess !

S mond el a vaknak milyen az égő vörös rózsa,

énekelj a süketnek, megismerje milyen a hang dallama,

öleld a semmit, a test nélküli vágyakat,

egy delete és feledd a kínzó álmokat.