május 22.

Megszülettem,

/erről nem tehettem/,

hittel, reménnyel jöttem a világra,

tiszta lélekkel, szépre, jóra várva.

Éltem a végtelent, vártam a csodát,

hittem az igazat, a szív szavát.

Megszülettem,

s lassan magam megismertem.

május 23.

ma meghaltam,

magam akartam,

ma valamit Tőled kaptam,

ügyetlen kézzel felcsatoltam,

mint létünk életünkre úgy fonódik karomra,

viselem míg utam nem ér a végére, a pokolba.

Hitem eldobtam, reményem a tűzre vetettem,

lelkemből raktam máglyát, ott ég az életem,

tudom most könny csillan és nem nevetsz,

talán mondod: SZeretlek ÉS SZeretsz,

de csak magadban, egy röpke gondolatban,

a holnap már rád mosolyog, a fájó tegnapban.

Megtanultuk:

egy érintés többet ér tízezer szónál,

egy kézfogás millió elmondott csóknál,

egy néma ölelés a képzelt szeretkezésnél,

bőröd illata a fájó képzeletnél.

Lépteim lassúk, elfáradtam,

a vágyak s álmok világát bejártam,

a pokol kapuján nem kopogtatok,

belépek, már várnak rám....otthon vagyok.