Kis türelmet...
14 éve | 0 hozzászólás
A
fiú vagyok
kit szentlélek nemzett emberré,
elnyerve a
halandóságot,
megtapasztalva a földi lét
örömét és keservét.
A
fiú vagyok,
anyától született gyermek,
kinek joga ismerni
a
tér korlátait,
ki létezését az idővel mérheti,
a mát élheti,
mert
a holnapot nem ismeri,
de tudja, hogy léte véges,
csak lelke
örök.
A fiú vagyok,
emberként meghalok,
s ha szólít majd,
talán
Isten is megbocsát.
Fuss, rohanj,
át a tűzön,
lángok
nyúlnak utánad,
szoknya lebben,
röpülj,
kacagj gyöngyként,
szállj
a fénnyel,
elhamvad a parázs,
füst száll az égre,
röpülsz a
végtelenbe,
elrejt a májusi éjszaka,
szerelmed ölelő karja.
14 éve | 0 hozzászólás
Fuss
neki, ugord át a tüzet,
sötétből vágyó szemek néznek,
pattan a
szikra,
lobban a szoknya,
karjába vágysz,
ölel az éjszaka,
röpülj
fényben, bújj sötétben,
kacagj gyöngyként a csendben,
szállj
árnyakkal,
tested lázával,
kívánó álmoddal,
ölelés vágyával,
elhamvad
a parázs, füst száll az égre,
ráfonódsz, vele röpülsz a végtelenbe,
elrejt
a májusi éjszaka.
14 éve | 0 hozzászólás
Én istenem.
Öröklétbe alkottalak.
Imákat találtam ki,
hogy áldjalak és
kiutat találjak
semmi létem gyötrelmeiből,
ebből az
elmúlás-félelemből.
Én alkottalak,
s ha kell kiradírozlak a
tudat-világból.
Megtehetem,
mert létezem,
valóság vagyok,
emberként meghalok.
A mennyeknek országát
ne add nekem,
nem
kérek föloldozást,
nem kell a kegyelem.
Én Istenem.
14 éve | 0 hozzászólás
Isten
vagy, örök a léted.
Kérlek
a mennyeknek országát ne add
nekem,
nem kell a kegyelem,
sem a feloldozás,
bűneim vállalom,
enyém
a fájdalom
és így érzem jól magam.
Én alkottalak,
az
emberi gyengeség
feloldozást kereső vágyából,
gyártottalak
kínzón
lidérces álmokból.
Imákat találtam ki,
hogy áldjalak,
hogy
kiutat találjak
semmi létem gyötrelmeiből
ebből a az
elmúlás-félelemből.
Én alkottalak,
s ha kell kiradírozlak
a
tudat-világból.
14 éve | 0 hozzászólás
A semmiben jártam,
a rég-múlt
fagyott mezején
emlék kórókat szaggattam,
remegő kézzel
széthullott
perceket pakolgattam
sorba.
Csikorgott a
múlt-idő
meztelen talpam alatt,
tévedéseim tüskéi szaggatták
kérges bőröm,
fekete vér folyt,
halott vér.
Villám
hasít az égbe,
dörgés csapja szét a csendet,
felébresztett.
Riadtan menekült a jövő,
a ma szétesett,
kegyetlenül
kidobott magából
az idő.
Arcom mosta
a fojtogató eső
fekete szennyesre,
furcsa sós ízként
könnyem
némán folyt
benne.
14 éve | 2 hozzászólás
Nézd a lángokat,
nézd az árnyakat,
miket
a fény fest a fákra!
Hallgasd mint roppan az ág!
Mikor mohó
éhséggel
belemélyeszti a tűz a fogát.
Érezd, a meleg átjár,
lépj
mellé, ne félj!
Csak a szikra pattog,
ott a nyugalom
vár.
Magához ölel a láng.
Az égre szállunk.
14 éve | 1 hozzászólás
A reggel simította szét az álmokat
a derengő fény felsejlő arcodat
csillag
szemed tűnt el az éjben
a veled-velem,
mikor ébredtem,
nélküled
a valóságot nem kértem,
de a világ életre kelt,
könyörtelen,
s
már nem éreztem bőröd illatát,
karod óvó, rám fonódó szorítását,
elszállt
az álom,
de Te itt vagy velem,
s én veled,
mert csak így
létezem.
14 éve | 0 hozzászólás
Ma haltam meg, vagy tegnap?
Talán már nem is élve születtem
és
csak mint egy evolúciós termékkel
a biológia tett-vett velem,
kényére-kedvére,
remélve,
hogy nem lázadok
és szerepem betöltve
szépen,
csendben kipusztulok?
TE léteztél
vagy csak magamnak
üres óráimban
megálmodtalak?
ÉN léteztem neked,
vagy mint egy futó gondolat
veled
voltam éhes magányodban
és mert fáradt vagy tovább álmodni
hát a
szemétkosárban
végzem
mint egy összegyűrt papírdarab?
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
a pillanat felsejlik /haiku/
14 éve | 1 hozzászólás
2010. május 29., szombat, 21:15
hangod még itt zsong,
érintés a lelkemben,
emlékeimben
bennünk él vágyunk,
a pillanat felsejlik,
még félve várunk
áll a mozdulat,
az út régen elfogyott,
isten elhagyott
szemedben tűz ég
szavadban a hang dalol
velem létezel
isten törvényét
ma emberként megszegjük
értem vétkezel
tegnap még nem volt
holnapunk már nem lehet
Te temetsz majd el
Címkék: haiku
Utolsó hozzászólás