Fogadj magadba,
legyek lelked jelző harangja,
csilingeljek az öröm pillanataiban,
de zúgjak távolba-kongón, hangosan
ha könny szökik szép szemedbe,
ha a múlt fekete árnya borul lelkedre.
Bújnék ölelő karodba.
Kedvesem, fogadj magadba!

Nyitott szemed Istenre emelted,
könyörögtél, kértél, őt félted, hitted,
s Isten elfordult, talán sok volt a dolga,
büntetni a bűnösöket első sorban,
lehet üres már kamrája, nincs mit adni,
mi hordjuk keresztjét, nekünk kell izzadni
dombmenetben a Kálvárián nap nap után,
keresztünk vonszolva a stációk meredek útján,
s ha szeret és figyel rád, hidd, hogy megsegít
és szenvedésed eltüntetni - magához szólít!

Köd gomolyog a Themze felől,
unottan harapja London piszkos városát,
huppanva zúdul be a piactéri katlanba,
átugorva a Globe szinház kidőlt kapuját.
Elhalt itt már a szó, nincs más csak pusztulás,
nincs már nevetés, könny, szép szó, kacagás,
csak a jó lelkek őrzik a vidám esték emlékét,
kopott falain szürke por, a színpadon szemét.
Valahol még felsejlik Kathrina cserfes szava,
és felel rá Petruchió csúfolódó hódolata,
még hallik ezernyi szép szó,
mi szívnek szól,
s mi cinkos kacsintással hunyunk szemet
egy álmodott világ mesés történései felett,
hol a képzeletünk teremt csodát, életet,
s a valót temeti mélyen a felejtő emlékezet.

Szólj igazat,
becsapnak,
tanulj hazudni,
befogadnak,
lángolva szeress,
meggyűlölnek,
maradj közömbös,
megszeretnek,
add oda mindened,
nem kapod vissza,
ne kérj semmit,
s zúdul rád halomba,
légy hűséges,
megcsalnak,
hűtlenkedj,
beléd kapaszkodnak,
ne higgy senkinek,
őszinték lesznek,
ne szeress,
 megszeretnek.

Felébredtem,
az éjszaka árnyait elűztem,
reggeli kávé gőzölög kezemben,
pakolgatom át a mába a tegnapom,
mit nem dobott ki a nyugtató álom,
rágyújtok az első cigarettára
/újabb szög fél-kész koporsómba/,
nem gondolkodok, csak úgy "vagyok",
s tűnődöm a holnapon
/mert mit akarok még?
mikor lassan már a végtelen időben
ember léptékkel mért véges létünk
arasznyi utunk rég megtettem,
éltem, éltünk s nyom nélkül eltűnünk/.

Árnyékod vagyok,
állj a fénybe és megláthatod,
hogy mindig követlek,
nélküled nem létezek.
 
A hangod vagyok,
szó a szádon és ha szólok,
kimondom gondolatod,
vagyok a fájó sóhajod.
 
Az éjszakád vagyok,
veled, melletted álmodok,
hitet teremtek lelkedben,
nyugalmat az éj-sötétben.
 
A mozdulatod vagyok,
simogató, féltőn-óvó karod,
ölelésed égő tüze,
szíved dobbanó üteme.
 
A mád vagyok,
s vagyok a holnapod,
a reggeli ébredésed,
 érezd: leszek az életed.
 
Minden pillanatodban létezek,
csendben, észrevétlen követlek,
állj a fénybe s meglátod!

Ma éjjel csillagtalan égben jeges szél süvít,
mocskos sikátorban botladozom, rémálom
ölel magához, a halál-madár gúnyosan rám visít,
s halált lehel a föld is, a szemétben találom
magam - rám untak - odavetettek, betakartak
néhány rongyos emlékkel, leköptek gúnnyal,
felejtéssel, lelkemből minden jót elloptak,
körömcipő tapos még élő szívembe akarattal,
s bámulom a felettem ringó telt combokat,
a gyönyör forrását, s a döbbenet telepszik rám,
a hús lefoszlik csontodról, szétesik szép tested,
álcád lehullik arcodról és nem marad más, csupán
csak csillag szemedből kimászó millió kis féreg.

Ha elfut az idő kezedből
s a végtelen éjszaka
árnytalan világa
mint szemfedő
borul a lelkedre,
tágra nyílt szemekkel
meredsz a semmibe.
Pörög
a múlt szellemidéző filmje,
fakult, karcos képek
hangtalan, néma filmen.
Amit látsz már értelmetlen,
de kegyetlenül
él még lelkedben.
Az idő hiába
vész el a végtelenben,
pereg a film
némán, véget nem érően.
Vársz
a szalagvég
csattogó hangjára,
mikor lefut az orsóról,
vágysz
a mindent eltemető,
hallgató magányra.
/a film pereg,
nem érsz soha a "mába"/.

                                            Most
                                          lágy szél                                 
                                  fodroz hullámokat
                              a kéklő víztükör felszínén
    a                    mélyben                         zajlik                 az élet
     liánok         ringnak                                   áramló   ütemén
          csillogó kagylók                                      szűrik a vizet
             apró halak                                               cikáznak
                 ölel a                                                        tenger
                   a                                                               víz.